Az óvodák Svájcban


Jády Mónika  2016.9.30. 0:02

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

Svájcban az óvodák az iskolarendszer részét képezik, „előiskolának” (Vorschule) is szokták nevezni. Azok a gyerekek, akik április és július között (a pontos dátum kantononként változhat) betöltötték negyedik életévüket, augusztus végétől „iskolakötelesek”. Az illetékes hivatal nálunk már év elején kiküldte az állami óvoda jelentkezési ívét és egyéb nyomtatványokat. Tetszés szerinti magánintézménybe is be lehet íratni a gyermeket, államiba viszont csak a lakhelyén járhat. Más községbe vagy városba nem veszik fel, hacsak nem kérvényezik azt a szülők valamilyen nyomós ok miatt. A szomszédos község óvodájába vagy iskolájába például olyan esetben járhat a gyermek, ha a szomszéd falu intézménye biztonságosabb, rövidebb úton elérhető gyalog, mint a helyi.


Itt ugyanis azt ajánlják, hogy bizonyos szoktatási idő után a gyerekek a szülők nélkül tegyék meg az óvodába vezető utat. (Ahogy láttam, a másodéves óvodások már maguk indulnak haza.) Augusztus végén megjelennek az óvodák, iskolák környékén a biztonságos átkelés szabályára utaló plakátok, emlékeztetve a vezetőket, hogy a gyerekek csak akkor mehetnek át a zebrán, ha az autó kereke leállt. A második tanítási hét elején már közlekedési oktatás volt az oviban, a gyerekek egy rendőr vezetésével gyakorolták a biztonságos átkelést. (Az ovisok narancssárga közlekedési szalagot hordanak a ruhájuk felett oviba menet és oviból jövet.)

Néhány községben egy másik plakát is megjelent: „Lasst uns Kindern den Schulweg” (Hagyjátok meg nekünk, gyerekeknek az iskolába vezető utat!) felirattal. Az utóbbi években ugyanis több helyen problémát okoz, hogy az iskola előtt 10-15 autó várakozik. Már többször cikkeztek arról, mennyire jó, ha a gyerekek gyalog (és lehetőleg felnőtt kíséret nélkül) teszik meg az iskolába vezető utat. Hisz az iskolába vezető úton élményeket, tapasztalatokat gyűjthetnek, lehetőségük van átgondolni a tanítás alatt történteket, ráadásul mozognak is. S persze, ugyanilyen fontosnak tartják az önállóságra nevelést.

Az állami óvodákban a szüneteket az iskolai szünetekkel egyidőben tartják. Az iskola- és az óvodakezdés viszont nem esik egy napra, ami jól jön a többgyerekes családoknak: az óvodások egy nappal később lépnek be, mint az iskolások. A tanítási szünetek jobban eloszlanak, mint Szlovákiában vagy Magyarországon. A nyári szünet rövidebb, nagyjából egy hónap, de helyette ősszel és februárban is van két hét szünet, és persze, karácsony és újév között, valamint rövidebb szünetek tavasszal is. Akárcsak az iskolából, az oviból is csupán két napra kérhetik ki a szülők a gyerekeket az egész tanév során.

A magánóvodákban kevesebb a szünet és egész nap üzemelnek, oda már három éves kortól be lehet íratni a gyerekeket. Az állami óvodák viszont csak délelőttönként, valamint kedden és csütörtökön délután 13.30-15.30 között tartanak nyitva. Az állami óvoda 8-kor nyit, az első éveseknek legkésőbb 8.45-kor, a másodéveseknek 8.15-kor ott kell lenniük. 11.50-kor fejeződik be a tanítás. Kedden a kicsik mennek vissza délután, csütörtökön pedig a nagyok. Egyébként vegyesek az óvodai csoportok. (Nálunk az óvónő minden kicsinek kijelölt a nagyok közül egy „keresztszülőt”, aki segít eligazodni az oviban.)

Ami szintén más: a gyerekek érkezéskor és hazainduláskor felnőttesen – kézfogással és Guten Morgen, illetve Wiederluege Frau Müller (Jó reggelt, illetve Viszontlátásra Müller asszony) köszöntéssel -- üdvözlik az óvónőt. (Az angol-német tannyelvű magánoviban a gyerekek a keresztnevükön szólítják az óvónőket, és nincs kézfogás sem.)


Pár évvel ezelőtt egy év volt a kötelező óvodalátogatás, de aztán felemelték két évre. Így azoknak is van esélyük felzárkózni, akik még nem beszélik vagy nem olyan jól beszélik a hivatalos nyelvet. Német nyelvterületen az óvónők svájci németben tartják a foglalkozásokat, az iskolai oktatás nyelve viszont már az irodalmi német.
Ebéd az állami óvodákban nincs, tízórait mindenki visz magával. (A helyi magánóvodába is csak az utóbbi két évben rendelnek ebédet, előtte a szülők vitték az ebédre valót. Ott a tízórait az óvónők készítik elő a gyerekekkel, a gyümölcsöt, kenyeret egy lista szerint a szülők felváltva viszik be.)
A tízórai utáni szünetet a gyerekek az óvoda udvarán töltik, mindegy, milyen az idő. Ha esős, akkor esőkabátban- és nadrágban, gumicsizmában futkosnak az ovisok. (Svájcban azt mondják, nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözék.) Erdei kirándulásra is sor kerül havonta egyszer, szintén az időjárástól függetlenül. Kéthetente tornaóra, novembertől pedig úszásoktatás is része az órarendnek.

Az óvodában számítanak a szülők segítségére. Az erdei kirándulásoknál mindig szükség van egy kísérőre, az úszásoktatás után pedig szintén jól jön egy anyuka, aki segít az átöltözésnél, hajszárításnál.

A községek igény esetén kötelesek biztosítani az állami intézménybe járóknak ebédet és napközit. (Mindkettőt kérvényezni kellett még az iskolaév megkezdése előtt.) Nálunk ez nem az óvoda épületében, de még csak nem is a közelben van, a tanítás után kisbusszal viszik át a gyerekeket. Mindezért fizetni kell, annak megfelelően, mennyi bevétele van a családnak: a jól kereső szülőknek többe kerül a délutáni ellátás.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15


Játékok nemek szerint (2)

Jády Mónika

Gondolta volna, hogy régen a fiúk színe volt a rózsaszín? A piros férfias volt: a vér, a harc, a szenvedély színe. A világoskék viszont Szűz Máriához kötődött, és ezzel a nőkhöz.

2015.2.11.    12


Játékok nemek szerint (1)

Jády Mónika

Napjainkban nagyobb a gyermekjátékok terén a nemek szerinti megkülönböztetés, mint ötven évvel ezelőtt, derült ki egy nemrégiben végzett felmérésből.

2015.2.3.    19


Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2014.4.4.   


Kutya-bajok

Angyal Sándor

Nem a legjobb ötlet kutyát ajándékozni a jó bizonyítványért...

2014.2.4.