Egyenlők és egyenlőbbek


Révész Enikő  2009.6.17. 10:37

Egyik ismerősöm gyermeke szeptembertől óvodás lesz.

A beíratáskor a szülőkkel közölték, hogy csemetéjük a Mókus csoportba fog járni. Az ismerősöm nem sokkal később összefutott egy régi barátjával. A gyerekek is szóba kerültek.
– Hogyhogy a fiad nem a Nyuszi csoportba került?! – firtatta a régi barát.
– Nem mindegy, hogy nyuszi vagy mókus? – kérdezett vissza ismerősöm.
Hát, tényleg nem mindegy. A beszélgetés során ugyanis kiderült, hogy a szóban forgó óvodában a Nyuszi az elit csoport, ott vannak a legjobb játékok, és oda járnak a tehetős szülők gyerekei. Még a játszótér is fel van osztva csoportok szerint...
– Majd én elintézem, hogy a gyereked átkerüljön a másik csoportba! – ajánlotta fel a barát.
De ismerősöm – aki addig nem is tudta, hogy van az általuk választott oviban egy megkülönböztetett csoport – hallani sem akart erről.
– Maradjon csak a gyerek a Mókus csoportban. Veszek én majd nekik új játékokat, akár jobbakat is, mint amilyenek a másik csoportban vannak. Mi az, hogy elit óvodás csoport?! – csattant fel.

Eddig is voltak elit iskolák és óvodák, magas tandíjjal. Az viszont új – legalábbis számomra, hogy egy normál óvodán belül is létezik „luxusosztály”. Vajon az oda járók szüleinek felszámolnak valamilyen pluszköltségeket, esetleg elvárják, hogy anyagilag jobban támogassák az óvodát, mint mások? Nem értem, miért kell a gyerekeket egy óvodán belül megkülönböztetni, és kicsi koruktól azt sugallani, hogy egyeseknek több jár, mint másoknak.

Azok, akik tehetős családból származnak, otthon is megkaphatnak szinte minden játékot, amire csak vágynak. A többiek viszont nem...



Hozzászólások

Brea, 16. 07. 2009 23:16:12
Igen nagyon szomoru :( Ehhez nem is lehet tul sokat hozzafuzni. Szegyellje magat az ovoda vezetosege.
@


A rovat további cikkei

Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    24


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    2


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15