Határok és szabályok


Jády Mónika  2009.5.4. 14:32

A szakemberek azt mondják, hogy a gyerekeknek határokra és szabályokra van szüksége, hogy tudják, mihez tartsák magukat.

Úgy egy évvel ezelőtt látogatóban voltunk egy Svájcban élő házaspárnál. A konyha kövezetén két, piros ragasztószalagból képzett vonalra lettünk figyelmesek. Mint kiderült, a szalagokat a család pici fia érdekében ragasztották a fehér csempével kirakott padlóra. Az apa állt elő ezzel az ötlettel, mondván, hogy a gyereknek olyan határok kellenek, amelyek láthatóak is, hogy tudja magát mihez tartani. Hogy tudja, mettől meddig mehet el. A dolog működött, a másfél éves kisfiú mindig megállt a piros vonalon, és nem merészkedett be a konyha azon részére, ahol a sütő és a tűzhely volt. Persze, ahhoz, hogy ezt elérjék, sok türelemre és állandó figyelmeztetésre volt szükség.

Pár napja újra találkoztunk a kis családdal, ezúttal ők látogattak meg bennünket. Rákérdeztem, hogy még működik-e a „piros határ”. Azt a választ kaptam, hogy már nem százszázalékosan, de akkor igen, ha sütnek-főznek a konyhában. Nyolc óra körül a kisfiú még elég eleven volt, épp autózott. Ám az anya úgy döntött, hogy ideje ágyba mennie a gyereknek. Szólt neki, hogy alvás, mire az apróság békésen letette a szekrényre a kisautókat, majd felült az ágyra. A szülők szerint majdnem mindig ilyen egyszerű ágyba dugni a gyereket. Bizonyára ez sem ment következetesség és egy kis szigor nélkül. Ha eljött az alvás ideje, akkor ágyba kell menni, nincs alku.

Amire még felfigyeltem: ha messzebb megy a gyerek, nem futnak utána, csak rászólnak, hogy állj meg, várj meg minket. Szerintük, ha valaki a gyerek után fut, a kicsi azt fogja gondolni, hogy ez egy játék, és még messzebbre fut. Ha rászóltak a kisfiúra, tényleg megállt, és visszanézett, de aztán szökdelt is tovább. Én mondjuk, egy két és fél éves gyereket inkább csak egy zárt udvaron engednék futkosni, a nyílt utcán, ahol bármikor felbukkanhat egy autó, inkább azt szeretném, hogy fogja a kezemet. Vagy talán túl aggodalmaskodó vagyok?!

Önöknek mi a véleménye?



Hozzászólások

lili, 21. 05. 2009 21:23:03
te magasságos ég! ezek a szülők úgy nevelik a gyereküket mint egy robotot! még jó hogy a gyerek is szófogadó mert ha egy vásott kis kölköt kaptak volna az égiektől ezt biztos nem tudnák megcsinálni. nekem különbem megállt az eszem mikor olvastam!!! létezik ilyen??? ezek a szülők idomárok... én elvenném tőlük az a szegény gyereket! lili u.i. tényleg igaz ez a történet?????
@


A rovat további cikkei

Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    24


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    2


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15