Hol a helyed, facsemete?


Csonka Ákos  2013.2.8. 4:20

Egy terebélyes, lombos erdő közepében élt egyszer egy sudár tölgyfa. (Tanmese felnőtteknek)

Ezt a tölgyfát tartották a legnagyobbnak és legidősebbnek széles e vidéken. Az erdő vadjai, madarai mind a csodájára jártak, s nagy tisztelet övezte. Azt tartotta a szóbeszéd, hogy még a régi időkből való volt, és állítólag tőle származik az egész erdő s annak minden fája. Boldogok voltak azok a fák mindahányan, igazi közösséget alkottak. Lombjaik összekapaszkodtak, gyökereik összefonódtak mélyen lent a földben, s így együtt ellenálltak minden szélnek, viharnak, bajnak. Otthont adtak ezernyi madárnak, s menedéket nyújtottak ennél is több vadnak. Mindenki érezte, hogy ez így van rendjén, amióta az Úr ezt a sorsot rájuk rótta.

Az ősz derekán az öreg tölgy szórta termését, ahogy már száz meg száz éve mindig az év ennek szakában. Hogy újabb és újabb facsemetékkel gyarapítsa az erdőt. Ebben segítségére szokott lenni az állatok és a madarak népes hada, valamint öreg barátja, a szél is. Mindenki tudja a dolgát, és a magokat szétszórják szerte a nagyvilágban, mindenhova ahol csak társaik élnek. Ámde egyszer, midőn egy kis cinege is ki szerette volna venni részét a feladatból, apró csőrében csak nagy nehézségek árán tudta megtartani a terményt. Felröppent ugyan vele, de egy idő után minden igyekezete ellenére a makk kicsúszott a csőréből egyenesen egy sötét fenyőerdő közepébe. Viszont a kis magocska mit sem sejtve ágyazta be magát a földbe, s mély téli álomra szenderült.

Következő tavasszal ki is hajtotta első zsenge ágacskáját, és nőttön-nőtt becsülettel, ahogy rendelve van az számára. De amint kezdte észlelni maga körül a világot, nem értette, miért különbözik társaitól. Nem értette, miért más az alakja, a levele vagy éppen a törzse. A környező fák ezt sokszor a szemére is vetették. Beletörődött hát sorsába, s azt hitte, hogy valóban őbenne van a hiba, mert másképpen néz ki, másmilyen, mint környezete, ezért csak másodrendű lehet tűlevelű társai között. Egyszer viszont ennél is nagyobb rémület fogta el, mivel eljött számára élete első ősze, amikor lombfa lévén levetkőzi nyári öltözetét, és téli álomra szenderül az anyatermészettel együtt. Hihetetlenül megriadt szegény, amikor lehullott az első levele. Nem értette, mi és miért történik vele. Hogy is érthette volna szegény, hiszen nem mondhatta el neki senki hozzá hasonló, aki értette volna őt. Napról napra egyre kopárabb lett a koronája, és emiatt ő is napról napra többet szégyenkezett, sírt. Környezete rendszeresen gúnyt űzött belőle. A tél beálltára már rajta nevetett az egész erdő, de még csak megvédeni sem tudta magát zavarában. Meggyőződésévé vált, hogy benne van a hiba, és éjszakákon át fohászkodott teremtőjéhez, hogy bárcsak ő is fenyőnek született volna!

Teltek, múltak az évek, a kicsi fácska szépen felcseperedett. Erős, sudár fa lett belőle, pompásan sűrű lombú. Sorsa ellen mit sem tudott tenni, egyszerűen beletörődött, és megtanult élni gátlásaival. Csak a madarak híreiből értesült időnként, hogy valahol távolabb ezer meg ezer hozzá hasonló fa él boldogan. Gyakorta mélázott el ezen, de megérteni sosem tudta, miért nem lehet ő is köztük, s miért nem lehet igazán önmaga.


Hogy mi a mese tanulsága? Azt döntse el mindenki saját maga, és okuljon is belőle. Okuljunk mindannyian, hogy ne tegyük ki gyermekeinket a kis facsemete sorsának. Inkább válasszuk nekik a saját környezetét, a magyar iskolát!



Illusztráció: Sztopka Anna festménye

Az írás megjelent a felvidek.ma portálon is



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Anyanyelven tanulni

Közlemény

Felvidéken egyre kevesebb magyar kisgyerek kezdi az iskolát anyanyelvi intézményben. Megjelent a Beiratkozási Körút idei kisfilmje.

2015.1.20.    17


Anyanyelven tanulni

Póda Erzsébet

Van, akik számára teljesen természetes, hogy az anyanyelvén tanulhat.

2014.2.7.   


Magyar gyereket magyar iskolába?

Angyal Sándor

Nem kijelentek, kérdezek. Mert a kérdésre választ a következőkben megszólaló emberek adnak.

2014.1.31.   


Miért fontos?

Ismét az év azon időszakába értünk, amikor a felvidéki magyar szülőnek is döntenie kell, melyik iskolába íratja be a gyermekét.

2014.1.20.   


Körút a kiútért

Sajtóhír

A Beiratkozási Körút célja a felvidéki magyar szülők tájékoztatása és meggyőzése a magyar iskola előnyeiről.

2014.1.13.   


Iskoláink – a jövőnk (3)

Közlemény

A szeretet alapszabálya, hogy adok és nem elveszek, kapok és továbbadok...

2013.2.1.   

A rovat további cikkei

Jussunk közös nevezőre!

Jády Mónika

Nem vezet jóra, ha az egyik szülő szövetségre lép a gyerekkel a másik szülő háta mögött.

2024.10.17.    11


A gyermek

Póda Erzsébet

A gyermek áldás, azaz csoda. Isteni vagy felettes beavatkozás. Ezt minden szülőnek tudnia kellene.

2024.6.1.   


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.