Játékok nemek szerint (2)
Gondolta volna, hogy régen a fiúk színe volt a rózsaszín? A piros férfias volt: a vér, a harc, a szenvedély színe. A világoskék viszont Szűz Máriához kötődött, és ezzel a nőkhöz.
A lányszobákban mára eluralkodott a pink. A kislányoknak szánt játékok, bútorok, kiegészítők, a Disney-mesékből ismert hercegnők köré gyártott termékek többsége rózsaszín.
Persze, hozzá kell tenni, akármilyen manipulatívak is a reklámok, nem csupán az előállítók viszik előre a trendet. Vannak szülők, akik maguk is aranyosnak találják a pink világot, és imádják hercegnőnek öltöztetni a kislányukat. (Sőt, szépségversenyről szépségversenyre hurcolják őt, egész pici korától kezdve.) Másoknak nem annyira tetszik ez az irány, de elfogadják. Aztán vannak azok a szülők, akik próbálnak ellenállni, és tudatosan semleges színekbe öltöztetik a lányukat. De legkésőbb óvodás korában az ő gyermekük is kér valami hasonlót, amit a csoporttársainál látott.
Pedig régebben a fiúk színe volt a rózsaszín, a „kis piros”. A piros férfias volt, a vér, a harc, a szenvedély képzete társult hozzá. A világoskék viszont Szűz Máriához kötődött, és ezzel a nőkhöz. Ez a ’60-as években változott meg, az egyen- és munkaruhák színe a kék lett, és ezzel a férfiakkal kezdték azonosítani.
A rózsaszín eluralkodásával párhuzamosan egy új lánykép is megerősödött. Peggy Orenstein Cinderella Ate My Daughter című könyvében leírja, hogyan változott át Hamupipőke: a régi felnőtt volt, az új tizenéves, viszont mélyebb a dekoltázsa, vékonyabb a dereka, szőkébb a haja, rózsaszínűbb az ajka, és szemérmetlenül flörtöl. 2011-ben a Vogue az akkor tízéves Thylane Loubry Blondeau-t egy tigrisbőrön fotózta le. A kislány felnőtt nőhöz illő sminkkel, frizurával, ékszerekkel, mélyen kivágott ruhában, tűsarkúval a lábán pózolt. Ugyanebben az évben Nagy-Britanniában egy hároméves kislány bikinihez hasonló kétrészesben és tűsarkúban vonult fel a Mini-Miss választáson. Egy amerikai reality-show-ban egy nyolcéves, ötéves korától szépségversenyekre járó, kisminkelt kislány arról beszél, hogy az életben a legfontosabb dolog az attraktív arc. Az USA-ban havonta több mint 40 millió dollárt költenek a 8-12 évesek szépségápolási termékekre! Alig tízéves kislányokat látni az utcán festett szempillával és élénk színű rúzzsal a szájukon A kiskorúakon végzett plasztikai műtétek száma az utóbbi évtizedben megduplázódott! A Disney-hercegnők, a kislányoknak készült sminkkészletek és castingshowk azt sugallják egészen kicsi kortól, hogy a nők legfontosabb dolga az, hogy szépek, kívánatosak legyenek – véli Natasha Walter, a Living Dolls (Élő babák) című könyv szerzője.
Németországban kampány indult azon termékek, reklámok és marketingstratégiák ellen, amelyek a lányoknak egy korlátozott nemi szerepet jelölnek ki. Mint írják, a „Pinkifizierung”, azaz rózsaszínűsítés a lányokat és fiúkat egyaránt érinti. Erősíteni próbálják az önbecsülést, a pozitív testképet, bemutatják az alternatív női szerepeket, és azt, hogy milyen sokoldalú a szépség. Egyik, iskolásoknak készült színdarabjuk témája: minden szín mindenkié (akár egy fiúnak is lehet rózsaszín pónija) és mindenkinek kijár a gyengédség.
Lawrence J. Cohen amerikai pszichológus Playful Parenting című könyvében arra hívja fel a szülők figyelmét, hogy gyermekeiknek egyaránt szükségük van gyökerekre és szárnyakra is. A nemi sztereotípiák következtében a fiúk az előbbit veszítik el (hisz gyakran egyedül hagyják őket negatív érzéseikkel, nem kapnak elég vigaszt), a lányoknak pedig megnyesik a szárnyaikat (ez nem kislányhoz illő felkiáltással megfékezik kalandvágyukat, nem hagynak nekik elég teret a felfedezésre, kísérletezésre).
Persze, lányos anyukaként nem kell elzárkózni minden rózsaszíntől és lányoknak készült terméktől. Ha nem a bájos, szófogadó hercegnő vonalat erősítjük, hanem más mintákat is mutatunk a lányunknak, külseje elfogadására, önállóságra, reális célok kitűzésére neveljük, sokat teszünk azért, hogy jól érezze magát a bőrében.
Forrás: faz.net, welt.de, kidster.ch, pinkstinks.de
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Játékok nemek szerint (1)
Napjainkban nagyobb a gyermekjátékok terén a nemek szerinti megkülönböztetés, mint ötven évvel ezelőtt, derült ki egy nemrégiben végzett felmérésből.
2015.2.3. 19
A kis feminista
Miért kell különbséget tenni lányos és fiús játékok között? Miért ne lehetnének csak játékok?
2014.11.27. 17
Játszani jó
Néha nem könnyű feladat a felnőtt számára, hogy játsszon a gyerekkel, pedig nem kell más, csak beleélni magunkat a játék szenvedélyébe.
2007.2.11. 2 1
A rovat további cikkei
Az idei év legjobb gyerekzsúrjai
Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!
2023.1.25.
Ágyneműcímkézés az oviban
Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.
2022.12.2.
Nevelés nincs, példamutatás van
A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.
2022.11.9.
El a kezekkel!
A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.
2022.11.3.
Vissza az oviba!
Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?
2022.8.23.
Dekorációs tippek a gyerekszobába
A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.
2022.6.15.
Félelem gyerekkorban
Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.
2021.9.10. 15
Legyen játékos a beszoktatás!
Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!
2021.9.8.