Neveljünk olvasókat! 2


Kovács Márta  2020.5.4. 22:00

Gyermekünk egyéves korára már érdemes bevezetni a rendszeres esti meseolvasást.

Az éjszakai nyugodt alvás egyik feltétele a rendszeres esti rutin. Angliában néhány éve, ennek érdekében indították a BBB-kampányt, ami nem mást jelent, mint: bath, book, bed – azaz: fürdés, könyv, ágy. Mi is lehetne kellemesebb lezárása a napnak, mint egy kellemes fürdés, összebújva mesélés a lefekvés előtt?! Az esti mesélés már ebben a korban is nagyban segíti a kicsiket a napi események feldolgozásában.


Melyek azok a könyvek, amelyek lekötik a 2-3 éves apróságokat? Az eddig olvasott mondókás könyvek, versikék, dalocskák, lapozók, leporellók mellé lassan be lehet vezetni az első nem keménylapos, gazdagon illusztrált könyveket. Ezekben elsősorban az őket körülvevő világ történései szerepeljenek, illetve olyan történetek, amelyek velük is megtörténhetnek. Lehetnek ezek mesék hasonló korú kisgyerekekről, vagy aranyos állatkákról is. Az énmesék, verses mesék, láncmesék mellett érdemes beszerezni a legkisebbeknek szóló ismeretterjesztő könyveket, böngészőket is. Már ebben a korban is nagyon fontos a példamutatás. Jó hatással lehet a gyerekekre, ha látják, hogy szüleik is rendszeresen olvasnak könyvet. Ebben a korban már tehetünk látogatást velük a könyvtárban is. Csináljunk ebből rendszert, válogassunk velük együtt könyveket! Természetesen nem csak a könyvtárba, de a könyvesboltba is magunkkal vihetjük a kicsiket.

Tartsuk szem előtt, hogy minden gyerek más! Természetesen egy örökmozgó, aktív kisgyerek nehezebben fog nyugton maradni mesehallgatás közben. De itt is, mint a gyermeknevelés bármely területén, a megoldás a tudatosság és a kitartás! Hároméves kortól a mondókák, versikék mellé már bekerülhetnek a találós kérdések, kiszámolók. A több, rövid mesét tartalmazó könyvek mellett már meg lehet próbálkozni az egy-kétoldalas novellamesékkel is.

Ebben a korban még mindig nagyon fontos, hogy ne próbálkozzunk tündérmesékkel! Grimm-fivérek vagy Andersen meséi, illetve egyéb varázslatos lények megijeszthetik a kicsiket! Nincs még elég tudásuk ezek megértésére, befogadására, feldolgozására, a fantáziavilág és a valóság szétválasztására. Még mindig az őket körülvevő világ van a központban. Sok esetben a szülőknek is nagy segítséget nyújtanak bizonyos érzelmek megértésében. Az óvodáskorú gyerekek naponta találkoznak olyan érzelmekkel, mint a harag, a dac, a barátság, a félelem és más ovis problémák. Ahhoz, hogy ezeket kezelni tudják, meg kell tanulniuk megérteni a saját és mások érzéseit. Szerencsére ma már ebben a témában is széles a kínálat a magyar könyvesboltok polcain!

(Folytatjuk)

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Neveljünk olvasókat! 4.

Kovács Márta

A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.

2020.6.10.   


Neveljünk olvasókat! 3.

Kovács Márta

Elérkeztünk a 4-5 éves korosztályhoz. Ez egy rendkívül izgalmas korszak.

2020.5.25.   


Kedvenc gyerekszövegeink 4.

Pénzes Tímea

Avagy hogyan ismerkedtünk az irodalommal négy és fél évesen?

2020.4.21.   


Neveljünk olvasókat! 1.

Kovács Márta

Hogyan jutunk el a pici baba ringatásától az olvasni szerető kamaszig?

2020.4.13.   


Kedvenc gyerekszövegeink 3.

Pénzes Tímea

Avagy hogyan ismerkedtünk az irodalommal négyévesen?

2019.10.21.   


Kedvenc gyerekszövegeink 2.

Pénzes Tímea

Avagy hogyan ismerkedtünk az irodalommal három és fél évesen?

2019.7.20.   

A rovat további cikkei

A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2020.7.24.   


A gyermek

Póda Erzsébet

A gyermek áldás, azaz csoda. Isteni vagy felettes beavatkozás. Ezt minden szülőnek tudnia kellene.

2020.6.1.   


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2020.1.15.    5


Gyermektorna otthon

A hidegben se gyereknek, se szülőnek nincs nagyon kedve kimozdulni, pedig érdemes erőt venni magunkon.

2019.12.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2019.11.16.    4


Mit játsszanak a gyerekek?

Mire figyeljünk a nyári hőségben? Tippek bentre és kintre.

2019.7.5.    3