Struccok és gyerekek


Csonga Melinda  2015.11.12. 1:27

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

Szülők, akik „elvéreznek” a gyereknevelés feladatában, és fáradtak már a gondolattól is, hogy újra csődöt mond majd a napi szentbeszédük. Szülők, akik nem értik, hol rontották el; miért csak az ő idegeiken zongorázik a gyerek, és nem a nagyién vagy másén. Szülők, akik babusgatják csemetéjüket, óvva minden veszélytől, majd követik minden egyes lépését, nehogy valahol egy negatív élmény érje. Ők a 24 órában őrzők: bármikor és bárkinél baj történhet, ha ők nincsenek a közelben. Fokozatosan csorbítanak a gyerek magába vetett hitében és gyengítik képességeit az önállósulásra. Szülők, akik mindent megadnak a gyereknek, semmit nem várva el cserébe: megterített asztal a reggelihez, elkészített étel két-három napra a hűtőben, édesség halmozott mennyiségben, zsebpénz az asztalon, ami, ha nem elég, akkor elmegyünk anyuci munkahelyére és kérünk még hozzá. Évek múlva az ifjú „véletlenül” rossz útra tér: néha lop és kemény drogfogyasztó. A szülők pedig nem értik.


Szülők, akik azt gondolják mindennél jobban vágynak egy babára, és gyorsan csinálnak is egyet, nehogy meggondolják magukat. Útközben, mikor a csöppség már itt van, meg is gondolják magukat! MEGUNJÁK AZ ANYASÁGOT! Aki nem hiszi, járjon utána! Sajnos van ilyen: zéró figyelem a gyerek tanulmányaira, étkezésére, egészséges lelki fejlődésére. A csöppség megismeri anyuci vagy apuci haragját, esetleg tenyerét, ha kérdezni mer vagy kívánságai vannak. Játszani akar az udvaron? Sajnos anyuka és apuka elég lusta, ezért kénytelen bent maradni ő is. Évek múlva a gyerek a leggyengébb tanuló lesz az osztályban, és vad lesz, mint a kistigris. A szülők nem értik.

Szülők, akik azt gondolják, egy újszülött összerakja a darabokra hullott vagy éppen hulló párkapcsolatot. Milyen „szép” gondolat és kifogás arra, hogy amit két félnek kellene megbeszélnie és egymás között helyreraknia, azt rátolják a kicsire. „Majd a gyerek megoldja!” Persze, pólyában és bömböléssel. Az lehet, hogy a picit imádni fogják és lehet, hogy egy darabig úgy fogják érezni, hogy javultak a dolgok, de ez nem tart örökké! A gyereket nevelni kell, és azt jól kell azt csinálni! Nem legyintve egyet jobb kezünkkel, meg ráhárítva csak az egyik szülőre a feladatot és hasonlók. Évek múlva az ifjonc egy háborús övezetben fog élni, ahol anyu és apu ki nem állhatják egymást és közben panaszkodnak neki, hogy „így apád” meg „úgy anyád”. Miközben a gyerek azt érzi, képtelen helyrerakni a rendet, ami egyébként NEM IS AZ Ő DOLGA!


Szülők, akik megmondják gyereküknek a tutit a céljairól és vágyairól. Ha esetleg ő teljesen mást érez magában, az nem gond, anyuci és apuci eleget dolgozik azon, hogy elnyomja benne. Csodálatos! Megszületett egy emberi lény fokozatosan növekvő tudattal és értelemmel, de jaj neki, ha nem hajlandó azt csinálni, ami ki van adva feladatnak! Rossz gyerek! És nem is büszkék rá onnantól kezdve. Évek múltán felnőttként azt fogja érezni, hogy egy ráerőszakolt életet él, amiben nem boldog.

Tessék, egy-két példa, amit észreveszek magam körül! Vajon hány szülő tudatosítja, hogy benne volt a hiba, és a gyerek nem magától „romlott el”, lett bűnöző vagy boldogtalan felnőtt? Hány szülő érzi azt, hogy ő nem csinált jól valamit?

„De hát a gyereknevelés nem könnyű! Nekem nem megy!” Értem! Vagyis, ha nem tudunk biciklizni, akkor soha az életben nem is fogunk tudni?! A gyereknevelés valóban nem könnyű, de ha úgy érezzük, nem megy, akkor miért ne keresnénk megoldást? Van szakirodalom, amelyben a hozzáértők megírják, hogyan legyünk jó szülők. Érezhetjük úgy, hogy nem tudjuk melyik a helyes kézikönyv vagy tanács, hiszen rengeteg hamis adat van papírra vetve, de az igazság ott lapul köztük. Nem vagyunk hajlandóak kikeresni ezt a gyereked ép lelki és testi fejlődéséért? Na, szépen állunk! A struccok is elvannak a struccpolitikával, ez is egy megoldás. Kérdés, hogy tényleg olyan életet szeretnénk-e, mint a struccé? Mert sokak igen.

Gondoltam szólok. Szólok, hogy nem lesz ez így jó. Ahogy nevelünk, amivel jövőt termetünk. Hát nem érné meg többet megtudni a gyereknevelésről (akár könyvből, akár szakembertől, akár nagyszülőktől), mint a kedvenc tévéműsorunkról?!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Jussunk közös nevezőre!

Jády Mónika

Nem vezet jóra, ha az egyik szülő szövetségre lép a gyerekkel a másik szülő háta mögött.

2017.11.17.    9


Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    24


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    3


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15