Szeretteinkre emlékeztünk


Kovács Márta  2003.11.5. 9:41

A halottak napja a család emlékünnepe. Megfejteni a megfejthetetlent, elfogadni, hogy az élet véges.

November elseje, mindenszentek napja. Eredetileg a katolikus szentek ünnepe volt, akikről a naptár név szerint nem emlékezett meg. A századok során a szentek emlékezetének kultusza elhalványult, előestéjévé vált az utána következő halottak napjának. Az elhunytakra való emlékezésnek nagyon sokféle formája volt a múltban. Sok családban megterítettek a család másvilágra költözött tagjainak, mert úgy gondolták, ezen az éjszakán visszatérhetnek. A temetőkben a sírokat rendbe hozták, virággal díszítették.

Művészek, filozófusok évezredeken át próbálták értelmezni a halál gondolatát -- kevés sikerrel. Ameddig csak esemény és nem élmény a halál, könnyebb elfogadni törvényszerűségét. Élményként már sokkal rosszabb, a hiányt megszokjuk, de nem értjük. És a gyerek? Ő vajon hogyan ismerkedik az elmúlás fogalmával? Kb. négy-öt éves korra érik be nála a gondolat, hogy mi van az élet előtt és után? Az ilyen kérdésre a felnőtt a gyermek értelmi szintjének megfelelően el szokta magyarázni az élet és a halál biológiai történéseit. Többet nemigen tehet, hiszen amíg a családot nem érinti a gyász, addig a felnőttek is higgadtan gondolnak a halálra. A gyerek azonban előbb vagy utóbb mégis tanúja lehet olyan jeleneteknek, amikor a felnőttek halálesetekről beszélnek, és arcuk, viselkedésük sok mindent elárul a gyermek számára. Valamit megsejt már az elmúlás tragikumából.

A háromévesnél idősebb gyermeket már be lehet avatni a családi gyászba. Az ilyen korú gyermek fáradhatatlanul keresi az eltűntet, és ha nem kap kielégítő magyarázatot, ha például azzal áltatják, hogy a nagyapa messzire utazott, gyásza hosszú és értelmetlen várakozással kezdődik. A halál híre is elviselhetőbb, ha legalább egy rövid ideig készülni lehet rá. A gyerek is könnyebben fogadja a hírt, ha tudott már erről a legrosszabb lehetőségről. A „nem biztos, hogy meggyógyul”, és a „talán haza sem jön többé a kórházból” mondatok sokat segítenek abban, hogy ő is felkészüljön a legrosszabbra. Érdemes a haláleset bekövetkezte után is adni számára néhány napot, mielőtt a végleges eltűnéssel szembesítenénk.

Halottak napján szinte alig van olyan család, amelyik ne keresné fel a temetőt, hogy egy csokor virággal emlékezzen elhunyt szeretteire. Semmiképp se hagyjuk otthon a gyerekeket! Az öt-hat éves gyerek már megérez valamit a pislákoló mécsesek hangulatából, s jó alkalom nyílik arra, hogy beszélgessünk vele az elmúlásról, a dédszülőkről, a szaporodó és fogyatkozó családról. A nagyobbakat pedig azért vigyük magunkkal, hogy érezzék, ők is részesei egy közösségnek, a családnak. És hogy lássák, a szeretetből jut azoknak is, akik már nincsenek közöttünk.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.