Szülinapi buli


Jády Mónika  2010.7.16. 4:16

A gyerekeknek gyakran konkrét elképzelésük van arról, milyen szülinapi bulit is szeretnének

Hogy megspóroljuk a könnyeket és a csalódottságot, érdemes előre megbeszélnünk, mire is vágyik csemeténk. Ha előre tudja, hogy biztosan finom csokitortát kap, és sok-sok színes lufi lesz a díszítés, az e felett érzett öröm sokszor nagyobb, mint ha valamilyen meglepetéssel rukkolunk elő.

Ajánlott kettéválasztani a családi ünnepséget és a gyerekbulit. Nem egyszerű pluszban még a rokonokra is figyelni, ha egy gyerektársaságot kell ellátnunk.

Ne hívjunk meg túl sok vendéget – minél kisebb a gyermek, annál kevesebbet. A kisgyerekek számára ugyanis fárasztó lehet a hatalmas vendégsereg. Másrészt a szülőknek sem mindegy, hogy öt apróságot kell felügyelniük és szórakoztatniuk, vagy kétszer annyit.

Az ajándékok átadása és kicsomagolása legyen külön kis szertartás, például a szülinapi torta asztalra kerülése előtt. Így minden gyerek láthatja az ajándékokat, és együtt örülhetnek.

Ha valamilyen verseny is szerepel a programok között – mondjuk, zsákban futás –, a győztes kapjon egy kis különdíjat – a többi résztvevő pedig kihalászhat magának valamilyen apróságot egy édességeket tartalmazó zsákból. Ne ajándékozzuk mindenkinek ugyanazt. Lehet, hogy ez nekünk igazságosnak tűnik, ám a gyerekek nem lesznek ezen a véleményen. Ugyanis már kiskorukban is tudják, hogy az elsőnek több jár.

Ne találjunk ki hosszas programpontokat. Minél kisebbek a gyerekek, annál egyszerűbb játékokkal álljunk elő. A hatéves kor alatti gyerekek még nem tudnak hosszabb ideig egy dologra koncentrálni. A zsákban futás mellett szóba jöhet még a célba dobás is: színes műanyag poharakból kis „piramist” építünk – ezt kell eltalálni a pici labdával úgy, hogy a lehető legtöbb pohár leessen. (Arra az esetre is legyen ötletünk, ha esetleg nincs jó idő, és a gyerekek nem játszhatnak a szabadban. Például szóba jöhet a lufitánc: minden pár kap egy lufit, amelyet egymással szemben a mellkassal vagy háttal kell megtartani, és közben próbálni táncolni.)

A gyerekszobát megnézhetik a kis vendégek, és ha találnak ott olyan játékot, amiben mindenkinek öröme telik, játszhatnak együtt ott is. Ha viszont csak a gyerekek egy része vonul el, nyilvánítsuk a gyerekszobát „szülinapmentes övezetnek”, és ajánljunk fel egy közös tevékenységet, amiben mindenki szívesen részt vesz.

Nem kell sokféle étellel-itallal készülnünk. Egyrészt, sok munkát jelent, másrészt, ha túl nagy a választék, a gyerekek pont arra vágynak, ami már épp elfogyott. Kétféle ital, egyféle szendvics, ropi, egyféle muffin vagy más sütemény bőven elegendő, plusz a szülinapi torta. A meghívott gyerekek szüleit nem szükséges vendégül látni, amikor jönnek csemetéjükért. Ha megtesszük, a búcsúzkodás a végtelenségig nyúlik, mert a gyerekek nem tudják, mikor is van vége a bulinak. Egyszerűbb abban maradni, hogy ha anyu vagy apu becsenget, akkor haza kell menni. Hogy mindenki tudja, mihez is tartsa magát, és hogyan ossza be az idejét, már a meghíváskor közöljük világosan: A buli 15 órakor kezdődik, és 18 óráig tart.

S hogy mi legyen az ajándék, ha gyermekünk szülinapi buliba hivatalos? Ha nincs semmi elképzelésünk: mindig jó ötlet egy gyermekdalokat, meséket tartalmazó CD vagy meséskönyv.

Írásunk a Az Eltern magazin témába vágó cikkei cikke alapján készült.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Példamutatás gyerekeinknek

Földes Gyöngyi

Mutassunk példát gyermekeinknek: vigyük őket magunkkal az edzőterembe, járassuk sportkörökre!

2017.8.15.    24


Utazás gyerekekkel

Jády Mónika

Itt a szabadságolás ideje. Mire figyeljünk, ha nem otthon töltjük a nyarat, hanem útnak indulunk – pici gyerekekkel is?

2017.6.20.    2


Testvérféltékenység

Jády Mónika

Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

2017.5.20.    5


Család és/vagy karrier Svájcban

Jády Mónika

Kisgyermekes munkavállalóként sehol sem könnyű megszervezni a mindennapokat.

2017.2.6.    7


Az óvodák Svájcban

Jády Mónika

Kolléganőnk riportja a svájci iskolarendszert képező óvodákról szól, sok-sok érdekességgel.

2016.9.30.    16


Akaromka

Nagy Erika

Hogy milyen egy gyerek, ha hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük.

2016.9.20.    3


Egykék és testvérek

Huszár Ágnes

Egy gyerek vagy sok gyerek? A válaszok számos történetet rejtenek. Nincs két egyforma szülői élettörténet.

2016.7.14.    12


Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2016.2.29.    29


Szülők (?)

Kabók Zita

Szombaton este egy részeg, tántorgó férfit láttam az utcán botorkálni, amint két ötéves-forma gyermeket rángatott maga után.

2016.2.15.   


Szülők és gyerekek

Kalocsay Ildikó

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben. (Tíz éve írtuk)

2015.12.16.    4


Struccok és gyerekek

Csonga Melinda

Mindennapos történet. Kiveri a szemem, kiveri mások szemét is, és úgy gondoljuk, jól van ez így.

2015.11.12.    23


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2015.4.30.    15