Unaloműző


Jády Mónika  2007.4.28. 14:54

Mit tegyünk, ha azt mondja a gyerek: „Úgy unatkozom!”

Ha elhangzik ez a mondat, nem szükséges azonnal különféle szórakoztató programokkal előállni. Közölhetjük a gyerekkel, hogy tudjuk, hogy most unatkozik, de hamarosan biztosan eszébe jut valami jó ötlet, mivel is köthetné le magát. Így a döntés, a felelősség, a gyerek kezében marad.

Az „Úgy unatkozom!” mondatra sokszor úgy reagálunk, hogy kitalálunk gyorsan valamit, mihez is foghatna a gyerek: „Fess a nagyinak egy képet, vagy menj, és játssz az udvaron...” Ez nem is baj, de nem kell egy-két javaslatnál többet tenni, és hagyni kell, hogy a gyerek döntse el, végül mivel fogja elűzni az unalmát. Egy kis idő után a legtöbb gyerek talál valamilyen elfoglaltságot.

Kitűnő unaloműző a különféle feladatok kiosztása: „Gyere, és segíts a konyhában (kertben, pincében, teregetésnél)!” A kisgyerekek szívesen segítenek, a nagyokkal pedig előfordul, hogy hirtelen már nem is unatkoznak, amint feladatot kapnak...

Azok a gyerekek, akik gyakran unatkoznak, sokszor nem tudják, tulajdonképpen mit is akarnak. A gyerekszoba tele van játékokkal, a szülők százféle ötlettel állnak elő -- és pont ez nehezíti meg a döntést: Mi is érdekel most engem? Azokat a játékokat, amelyekkel a gyerek már hetek óta nem játszott, érdemes egy időre elpakolni. Amikor később elővesszük ezeket, sok esetben újra érdekesek lesznek a gyerek számára.

Hulladékszámba menő dolgok is fel tudják kelteni a gyerekek érdeklődését, mint például üres papírkartonok, maradék tapéta vagy egy régi ruhákkal teli zsák.

Egy kis fantáziával bármit lehet ezekkel játszani, sok mindent lehet ezekből alkotni. Jó móka felpróbálni anya régi ruháit, a papírkartonokból pedig például házacska készülhet a gyerekeknek, vagy akár a babáknak...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.