Vidám környezetben


Jády Mónika  2006.6.20. 9:07

Avagy: milyen legyen a gyerekszoba?

A gyermek környezete kívánja legsűrűbben a változtatást, hiszen életében is erőteljesek a korszakváltások. Mást kíván maga körül a csecsemő, mást az óvodás, megint mást az iskolás és végezetül ismét csak egészen mássá válnak a serdülő igényei.

Az apróságoknak még nincs szükségük sok bútorra, ám az már az ő korukban is lényeges, hogy vidám színeket lássanak maguk körül. Kiságy, ruhácskák és fehérneműk tárolására szolgáló szekrény, pelenkázásra alkalmas hely -- ez minden, amire a picinek szüksége lehet. Nagy hangsúlyt fektessünk a megfelelő ágy kiválasztására. Az ágybetétnek nem szabad túl keménynek lennie, mert a baba nem tud ellazulni, nyugtalanul fog aludni. A szakemberek közepesen kemény ágybetétet ajánlanak, mert az alkalmazkodik a gyermek testéhez.

Az utóbbi években egyre több az allergiában szenvedő gyerek. Amennyire csak lehet, kerüljük az allergiát kiváltó anyagokat. A gyerekszobából távolítsunk el minden porfogót: felesleges dísztárgyakat, terítőket. Minél korábban és gyakrabban találkozik az allergiára hajlamos kisgyermek az allergénekkel, annál nagyobb a valószínűsége a betegség kialakulásának.

Tudjuk, hogy a gyermek fejlődésében pótolhatatlan szerepe van a sok mozgásnak és játéknak. Óvodás korban a játszásra alkalmas tér megteremtése a legfontosabb. A saját szoba még nem annyira lényeges, de mindenképpen szüksége van a gyermeknek „saját birodalomra”, egy olyan helyre, ami csak az övé. Ne zavarja a szülőt túlságosan a játszótérré előléptetett kuckó, de arra meg kell tanítani a gyereket, hogy a játék befejeztével mindent a helyére kell rakni.

Ezzel szemben az iskolásnak az lenne a legjobb, ha volna külön szobája. Legjobb az olyan berendezés, amely könnyen alakítható a változó igények szerint. A gyerek ebben a korban kezd el önállóan dolgozni, ezért fontos, hogy megteremtsük számára a munkához szükséges helyet. Jó, ha az asztal és szék magassága állítható. Az asztal lapjának területe legyen legalább 90x120 cm, az asztallap padlótól számított magassága 50-70 cm.

Ha a gyerekszoba kicsi, mindenképpen egyszínű legyen a fal. A legkisebbek a meleg színeket kedvelik. A padlót könnyen tisztítható, meleg szőnyeggel izoláljuk, hiszen a kisgyerek sokszor azon játszik. Nagyon fontos a megfelelő fényforrás. A központi világítótest nem elég. Az asztalra és az ágy mellé is kerüljön olvasólámpa. A rossz világítás nemcsak fárasztja és rontja a szemet, hanem a kedvünket is elveszi bármilyen tevékenységtől.

A „jól működő” gyerekszobában nemcsak bútorokról van szó, hanem színekről, mozgástérről, vidám, tevékenységre serkentő, személyiséget fejlesztő környezetről. Bizonyos kortól a gyerekre bízhatjuk szobája csinosítását, átrendezését. Az önálló tevékenység fejleszti a fantáziát és segíti a személyiség kialakulását.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.   


Dekorációs tippek a gyerekszobába

A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.

2022.6.15.   


Félelem gyerekkorban

Timár Tímea

Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.

2021.9.10.    15


A nyár hatása a tanulásra

Sajtóhír

A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.

2021.7.24.   


Gyermektorna otthon

Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!

2020.10.15.