Nem értem

Dráfi Emese 2010.10.6. 7:10

Nem értem már ezt a világot, komolyan nem értem.

Amikor kicsi voltam, azt mondták nekem: tanulj, hogy érvényesülni tudj! Tanulj, hogy okos legyél, és ne maradj buta! Tapasztalj, hogy legyen jó munkahelyed! Tanulj, hogy megbecsüljenek! Hogy anyagilag is minden rendben legyen, és meg tudj élni.

És én sok mindent megtanultam, megtapasztaltam. Voltam eladó az üzletben, ahol megtanultam, hogyan kell az emberekkel bánni. Rájöttem, hogy egyre magányosabbak, szeretetre éhesek. Sokszor csak beszélgetni jönnek az üzletbe, és mert befogadó voltam, nem kergettem el őket egy-egy mogorva szóval. Igaz, nem gazdagodtam meg az üzletből, de jól éreztem magam, mert azt csináltam, amit szerettem.

Aztán tovább tanultam, és megismertem a Biblia rejtelmeit, a nagy igazságokat, és azt, hogy hit és szeretet nélkül semmit nem ér az életünk. Olyan bölcsességekre tettem szert, amiket szerettem volna másokkal is megosztani – a jövő generációjával, hogy ők a tanulás és az érvényesülés kitűzött célja mellett a szeretet gyakorlását is táplálják be szívükbe. Ezen felbuzdulva tanultam tehát tovább pedagógiát, hogy értsek a gyermekek nyelvén. Aztán eljött az az idő, amikor taníthattam. Hét évig adtam át ezeket a dolgokat nem hagyományos módszerrel a nebulóknak. Szép időszak volt, sok tapasztalásban volt részem. Tanultam én is a gyermekektől, és többek között megértettem, hogy a hit és a szeretet mellé empátiára is szüksége van az embernek, hogy megértse a másikat. Igaz, ebből sem gazdagodtam meg, mivel sok helyen „Isten fizesse meg” volt a bérem. De nem bántam. Mert szerettem tanítani.

Aztán úgy alakult az életem, hogy céget vezethettem a családommal együtt. Az addig megszerzett sok-sok bölcsességnek hasznát is vettem. Ehhez hozzájött még a megfelelő kommunikáció elsajátítása, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy huszonöt munkást kellőképp vezessünk. Ebben az időszakban, nem tagadom, keresetem fellendült kissé, de ebből sem lettem gazdag ember. De! Élveztem a munkát, számomra ez is fontos volt. Aztán egyik napról a másikra a vállalkozás külső kényszerítő hatásokra véget ért, és a sok- sok tudománnyal magamra maradtam pár hónapra. Nem volt állásom. Ez alatt az idő alatt viszont alkalmam nyílt mélyen eltűnődni életem felett, és arra jöttem rá, ha már ennyi tudomány és bölcsesség birtokában vagyok, el kellene valahogy mondani a többieknek is Hogy így is lehet. Eljutottam hát a gondolataim leírásáig, és a rádiózáshoz.

A rádiózás kemény dió, sok- sok újat kellett megtanulnom, újra. De nem bántam, mert kihívást jelentett számomra. Nagy lelkesedéssel fogtam hozzá a munkához, amiről közben kiderült, új „hobbim” lett, mert valamiért ebből sem gazdagodok meg. Sőt!

Ennél a pontnál újra elgondolkodtam. Valami hiba csúszhatott a dologba a Földön, mert senki nem figyelmeztetett egykoron, (nyilván akkor meg senki se tudta), hogy egyszer eljön az az idő, amikor már nem becsülnek meg, amikor hiába értek valamihez, nem ér semmit. Hogy eljön az az idő, amikor minél több mindenhez értünk, annál jobban büntetnek. Mert oly sok mindent észreveszünk, irigyelnek majd mások – akik nem mertek lépéseket tenni, akik nem tartották annyira fontosnak, hogy bizonyos tudás és bölcsesség birtokába jussanak. Hogy vannak egyesek és kettesek, és kivételesek, amibe mi természetesen valamilyen rejtélyes módon nem tartozunk bele.

Nem az a lényeg, hogy szeretünk-e tanítani, szeretjük-e a gyerekeket az iskolában és nem alázzuk meg őket naponta. Nem az a lényeg, milyen színvonalon dolgozunk, és milyen üzenetet közvetítünk, mennyien hallgatnak és olvasnak minket.

Nem ez a lényeg – már nem! Valamilyen másfajta „tudományt” kéne még megtanulnom?

Valami nagyon nincs rendben ebben a világban. Magam sem értem… Vagy inkább, sajnos, nagyon is értem?!