Az élet iskolája


Jády Mónika  2008.3.14. 16:44

Évente kb. 700 svájci fiatal (500 lány és 200 fiú) vesz részt szociális gyakorlaton, kisgyermekes családoknál.

Az ötlet, hogy a tizenéves gyerekeket pár hétre egy másik családhoz küldjék, még 1939-ből származik. Akkoriban a parasztcsaládok tehermentesítése volt az elsődleges cél. Manapság olyan kisgyermekes családok, egyedülálló szülők, fogyatékos vagy beteg gyermeket nevelők is jelentkezhetnek a csaknem száz éve létező Pro Juventute alapítványnál, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy bejárónőt vagy nevelőnőt tartsanak. A kiközvetített 16 évesnél idősebb lányok és fiúk 2-6 hétig maradnak a családnál, koszt és szállás ellenében. Fontos, hogy a fogadó családban ne legyen krízishelyzet, örömmel fogadják a fiatalkorút, és naponta beszéljék meg vele a történéseket. Persze, az sem mellékes, hogy a tinédzser önszántából menjen a családhoz, ne a szülei unszolására vagy parancsára.

Mindkét félnek pluszt jelenthet ez a helyzet. A fiatalok belekóstolhatnak egy más szerepbe, hisz az új családban nem gyerekként vannak jelen, hanem segítőkként. Megtapasztalják, hogy nem is olyan egyszerű a gyereknevelés és a mindennapi teendők megszervezése és kivitelezése kisgyerekek mellett. Látnak más viselkedésmintákat is, hisz egy másik családban valószínűleg másképp kommunikálnak, vitáznak, kezelik a problémákat, mint amihez a tizenéves otthon szokott. A pedagógiai pályára vagy szociális munkára készülő fiataloknak szakmailag is jól jön az így szerzett tapasztalat. Egyes iskolák azt tervezik, hogy e szociális gyakorlatot beépítik a tantervbe, hisz segíti a diákok szociális kompetencia- és személyiségfejlődését. A szakemberek szerint minden fiatalnak ajánlott lenne ez a gyakorlat. Sőt, a szülők számára is tanulságos lenne, ha egy másik családdal „gyereket cserélnének”. A saját gyerekeivel szemben ugyanis a szülő sokszor elfogult: túl elnéző, vagy nagyon is kritikus.

Egyébként Svájcban egy évig tartó háztartásvezetés-képzés is létezik (egy nap elméleti és négy nap gyakorlati oktatás, ez utóbbi családoknál lehetséges), amit nyelvtanulással is össze lehet kötni. Tehát a svájciak is elmennek au-pair-nek, méghozzá a hazájukon belül is, német, francia vagy olasz nyelvterületre. Nem tartják azt, hogy ha már idegen nyelvet kell tanulni, akkor elég lesz az angol...



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Rendelkezési nyilvántartás - meghatalmazás

Jogi segítség olvasóinknak. Elmagyarázzuk mi a kapcsolat a Meghatalmazás és a Rendelkezési Nyilvántartás között.

2023.10.13.   


Fókuszban a látás és a diabétesz

Sajtóhír

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén is megrendezte „Egy csepp egészség” elnevezésű egészségnevelési, sport- és szabadidős családi napját Szolnokon.

2023.9.12.   


Ahol a képzelet és a valóság összeér

Sajtóhír

Interaktív tárlatvezetést tartottak látássérültek számára Szolnokon Sinka Péter grafikusművész alkotásaiból.

2023.8.30.   


A legnagyobb balesetek a Forma1-ben

A Formula-1, az autóversenyzés legmagasabb szintje, a világ egyik legizgalmasabb és legveszélyesebb sporteseménye. Hatalmas rajongó bázissal rendelkezik...

2023.7.17.   


A zenélés 3 előnye

PR-cikk

A zenélés kihat a mentális, a fizikai és az érzelmi egészségünkre is. Miért érdemes vele foglalkozni?

2023.6.30.   


Harmadik generációs fűtőfilm

Mi az a harmadik generációs fűtőfilm és melyek az előnyei? Utánajártunk a kérdésnek.

2023.5.24.   


A történelem legnagyobb kaszinórablásai

PR-cikk

Mivel a kaszinókban sok pénz van, könnyen a tolvajok célpontjaivá válnak.

2023.5.9.   


A világ legjobb pókerjátékosai

PR-cikk

A pókert egyesek szerencsejátéknak tekintik, mások az elme és mindenekelőtt az idegek játékának tartják.

2023.5.9.   


Nyugdíj-előtakarékossági formák

Milyen szempontok szerint érdemes választanunk? Az alábbiakban ezt részletezzük.

2023.4.16.   


Öltözködési szabályok

PR-cikk

Mit kell viselni egy magyar kaszinóban? Egyáltalán létezik rá valamiféle etikett, hogy miben illik belépni?

2023.4.12.   


Tanácsok nyárigumi-vásárláshoz

Manapság rengeteg a női sofőr és autótulajdonos, és köztük azért bőven akad olyan, akinek a nyári gumivásárlás sem okoz gondot.

2023.3.6.   


Rattan bútorok

Rattan bútorok: a modern stílusú időtlen klasszikus

2023.2.8.