A magyar férfi

Póda Erzsébet  2016.9.8. 0:45

Természetesen általánosítani fogok. Ennélfogva nem minden magyar férfiról írok, csupán egy jelenségről, amelyet úgy tudok a leginkább jellemezni, hogy általánosítok.

A magyar férfi onnan ismerszik meg, hogy a fészbukon és a netes fórumokon kommentel (természetesen nicknév alatt), vagy az utcán nyilvánul meg, esetleg családi vagy baráti társaságban. A nyári forróságban például rendszeresen sétál úgy az utcákon és tereken, hogy pólóját nyakig feltűri, és hatalmas sörhasát lemeztelenítve maga előtt tolja. (Nem egy esztétikai látvány, az biztos!)


A magyar férfi vulgáris, némi túlzással írástudatlan, de legalábbis egy mondatában minimum tíz helyesírási hibát produkál. Ennek ellenére véleményez, hozzászólásokat ír, „megmondja a tutit”, letegez, primitíven sérteget, a leggyakrabban persze álnéven. Nem írom, hogy eszet oszt, mert az nincs neki... Az a kényszerképzet gyötri, hogy a nagyvilág kíváncsi rá, vagy az imbecil gondolataira. Ő gyarapítja a leginkább a névtelen hozzászólók agyhiányos táborát. Nőgyűlölő, okoskodó, vulgáris. Számára a fiatal lány utcalány, a nő ribanc, az idősebb nő klimaxol, a még idősebb nő fonnyadt alsó testrész. Persze nem fogalmaz ilyen finoman, mert csupán a szókincs legmélyebb rétegeit ismeri, könyvet olvasni nem szokása, az újságból is a sportrovatig jut. Ízlése nincs, a politikához nem ért, de a kényszerképzete szerint szakértő benne. Az orránál nem lát messzebb, és általában alkoholtól bűzlik, mert csak ittasan bírja elviselni önmagát. (Vannak azonban, akik józanul is képesek ugyanerre.) Autóvezetéskor ideges, megszegi az összes szabályt, és általában gyorsan hajt. Ha az úton megelőzik, főleg, ha nő vezeti a másik autót, azt nem bírja elviselni, akkor sem, ha az öreg csotrogánya épp csak vonszolja magát. Erőlködik, gázt ad, rángatja a kocsiját, bizonyítani akar. Hogy kinek, az rejtély marad mindörökre.

A magyar férfi hímsoviniszta, öntelt és beképzelt. Na, meg hisztis, mint egy nő. A hasonlat persze sántít, de csináljunk úgy, mintha stílusosak lennénk. Ha viszont élethűek szeretnénk lenni, ismét csak nyelvünk szennyeséből tudnánk válogatni. Falu- és közösségi ünnepnapokon rekedten üvöltözik a lángos- és a kolbászsütővel egyaránt. Az előbbivel azért, mert elfogyott a tejföl, az utóbbival azért, mert mustár helyett már csak savanyúságot tud kínálni. Csapkod és fenyegetőzik, végül nem vesz semmit. Számára csak tejföllel igazi a lángos és mustárral a kolbász, és azt hiszi, ha leüvölti az árust, azzal változtatni tud a helyzeten.


A magyar férfi felesége sem ússza meg. Rajta keresztül tudja csak igazán megmutatni, milyen hatalmas – ezt hiszi ő, miközben egyszerűen csak primitív. Akár az utcán is képes megalázni gyermekei anyját, ezerszer és válogatott módozatokban. Néha üvölt vele, máskor lökdösi, jobb esetben összeszorított fogai közt szűri ki a sértéseket, lehetőleg úgy, hogy azok is hallják, akiknek semmi közük hozzá.

A magyar férfi ennél még sokkal rosszabb is tud lenni, de a lelki nyugalmunk megőrzése érdekében egyelőre legyen elég a felsorolásból ennyi.
Természetesen általánosítottam.
Az igazi magyar férfi nem ilyen! Talán csak én botlom ebbe a típusba újra meg újra...

(Folyt.köv.)

Hozzászólások

@

Küldés