Apakép


Póda Erzsébet  2010.9.15. 5:13

Avagy: igaz-e, hogy apa nélkül nem lenne szabad gyereket nevelni?

Születésnapot ünnepeltünk egy vegyes összetételű társaságban. Voltak köztünk házasok és elváltak, újraházasodtak és szinglik is. A hangulat jó volt, beszélgettünk erről-arról, hétköznapi történésekről és az élet dolgairól. Szóba került persze a család is. A gyereknevelés kis és nagy örömei, apró és komolyabb problémái, majd a gyerekvállalás témája is. Szingli barátnőm védte a maga igazát, miszerint ő nem szeretne gyereket, egyelőre legalábbis nem érez késztetést sem arra, hogy partnere legyen, sem arra, hogy gyereket szüljön. Kijelentését csak helyeselni tudtam, és még hozzátettem: csak annak kéne gyereket vállalnia, aki igazán képes felelősségteljesen állni ehhez a feladathoz. Végül még azt is konstatáltuk, hogy manapság egyre több az egyedülálló anya, ami nem könnyű feladat, de ez a felállás, tehát a kéttagú család lehetősége, szingli barátnőmnek is elnyerte a tetszését.

Vidám beszélgetésünket egy másik ismerősünk éles hangja szakította félbe, aki elsőházas, egygyermekes fiatal anyuka volt. Alig valamivel idősebb, mint háromszor elvált, kicsapongó előéletű férjének három felnőtt korú gyermeke. Vehemensen ecsetelte, hogy a gyermeknek apaképre van szüksége, anélkül nem válik egészséges lelkületű felnőtté. Hosszú percekig ismertette, milyen a rendes apa (olyan, mint az ő férje), mennyire fontos a szülői minta, és milyen hangsúlyt kell fektetni a látszatra. Aprehendálta a szingliket és ellentmondást nem tűrő hangon mondta: apa nélkül nem lenne szabad gyereket nevelni! Ő legalábbis megtiltaná. Barátnőmmel próbáltunk bekapcsolódni az eszmecserébe, de csak a szájnyitásig jutottunk – az energikus fiatalasszony ugyanis szóhoz sem engedett jutni bennünket. A vita tehát egyoldalú maradt: jól ki lettünk oktatva, fiatal ismerősünk pedig elégedetten távozott idős férjével s pici gyermekükkel a születésnapi találkozóról.

Szingli barátnőmmel tehát nem tehettük fel neki többek között a következő kérdéseinket. Vajon milyen apaképet mutat az a férfi, aki már háromszor elvált? Akinek pikáns történeteit szinte az egész település ismeri? Akinek exfeleségei átsírták az éjszakákat a szeretők sokasága miatt? Vajon mit gondolnak a felnőtt gyermekek apjukról, aki náluk csupán egy-két évvel idősebb nőt vett feleségül, aki akár a lánya is lehetne? Vajon ezek után milyen apaképet kap a házaspár közös pici gyermeke, ha majd felnő?

Ámde telt-múlt az idő, és szárnyra kaptak a hírek…

Az apakép és a család fontosságáról kiselőadást tartó fiatalasszonyról kiderült, hogy mégiscsak a fiatalabb férfiakat kedveli. Évtizedekkel idősebb házastársát otthagyta, közös csemetéjükkel együtt. Jelenleg a fiatal nők hedonista életét éli, míg korosodó férjének egyedül kell megbirkóznia – a lazább nagypapaszerep helyett a sokkal nehezebb apaszereppel.

Ez lesz ám az igazi apakép! Mert, ugye: „apa nélkül nem lenne szabad gyereket nevelni…”

És anya nélkül szabad?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31