Argentin ElnökNő

Bolemant Lilla  2007.11.3. 16:08

Munkatársunk arról elmélkedik, mit ér az elnök, ha nő…

A szlovák televízió október 29-ei híradójában beszámolt róla, hogy Christina Fernandez Kirchner, a leköszönő argentin elnök felesége, vagyis a volt first lady lett az elnökválasztás nyertese az országban.

Első információként tehát azt tudjuk meg az új elnök(nő)ről, hogy kinek a felesége. A továbbiakban még sokkal érdekesebbé válik az ország új első emberének a jellemzése. A hírolvasó elismerő hangon konstatálja, hogy az érintett két szülése ellenére is megőrizte formás alakját.

Az új elnök(nő) nyilatkozataiból azt az egy mondatot választják ki fontos tudnivalóként a néző számára, hogy a férjével jó csapatot alkotnak. Ehhez azonnal hozzáteszik: a szakértők máris félnek attól, hogy Christina Kirchner rokonait fogja pozíciókhoz juttatni, valamint politikai programja olvashatatlan. Hogy miért, azt természetesen nem tartják fontosnak megmagyarázni. Ezután nem mulasztják el megemlíteni Evita Peront, aki ugyan nem volt elnök, de férje oldalán nagy hatalomra tett szert, valamint Hillary Clintont is. Talán ez az utolsó momentum elfogadható az egész hírből tartalmát tekintve, mert a Clinton házaspárhoz hasonlóan az argentin pár is jogászként tevékenykedett, és együtt dolgozták fel magukat a nagypolitika magaslataira. Christina közben nevelte a gyerekeiket is.

A hír „záróakkordja” frenetikusra sikeredett, vagyis ha eddig véletlenül nem sikerült volna teljes mértékben elhitetni a nézővel, hogy az új elnök „csak egy nő”, akkor ezt megteszik a befejező körmondattal. Mégpedig, hogy az a hír járja Christináról, hogy plasztikai műtéteknek vetette alá magát, de ő ezt tagadja, viszont azt nyilatkozta, ha szüksége lenne rá, megtenné.

Próbáljuk meg elképzelni, hogy ugyanilyen módon mutatnának be egy új elnököt (a rövid hír sorok közti jelentésének kimondásával), aki férfi.

Legyen a neve mondjuk Jorge Domingo.
„Első pillantásra tehát leszögezhetjük: az új elnök annak ellenére, hogy már betöltötte a hatvanat, megőrizte hamvas arcbőrét, és látszik, hogy a gyermeknevelés mellett időt szakított teste ápolására is. Hízásra hajlamos testalkata ellenére még mindig vonzó, bár az öltönyei szabásán azért változtathatna valamicskét. Tanult és sikeres felesége mellett végül sikerült neki is felnőnie ahhoz, hogy esélyesként indulhasson a választásokon, s mivel az asszony úgy döntött, ebben a választási időszakban már visszavonul, és csak férje támaszaként lesz jelen, így Jorge nyertesként vonulhat most fel. Szakértők azonban máris megkongatták a vészharangot, hogy gyönge jelleme és kevés szaktudása, valamint családi érzelmei miatt családtagjainak juttatja majd a legfontosabb pozíciókat, s így családi vállalkozássá válik az elnöki hivatal. Az új elnök politikai programja egyelőre olvashatatlan, mert eddig ismeretlen és a közkedvelttől, valamint a megszokottól nagyon eltérő terveivel összezavarja a szép lassú mederben folyó kiszámítható politikát.
A sikerhez való útja sokban hasonlít ahhoz a Carlo Santiagóéhoz, aki néhány évtizeddel ezelőtt a legalsó társadalmi rétegből feltörve befolyásos nők ágyain keresztül jutott el az elnöknői ágyba, s miután az elnöknőt feleségül is vette, s szexuális, valamint lelki függőségben tartotta, maga is híressé és közkedveltté vált, mint a szegények védelmezője. Jorge iránti elismerésünket kissé mérsékeli, hogy nem tagadja, a hasán és hátsó felén zsírleszívást alkalmazott az ország leghíresebb plasztikai sebésze, s miután riporterünk a sebészt is megkérdezte, nyilvánvalóvá vált, hogy ez az eljárás még többszöri ismétlésre szorul a jövőben, mivel az újdonsült elnök nem tud lemondani csokoládé iránti szenvedélyéről.”

Hát nem nevetséges és szánalomra méltó? Hogy is van ez diszkrimináció-mentes világunkban? Mit is akarnak a nők, ha már mindenhez megvan a joguk, és még a nagypolitikában is ott vannak? Sőt államelnökök is lehetnek? Mért sértődik meg az épeszű parlamenti képviselőnő, ha férfi kollégái, és a média is elsősorban az öltözékére figyel, és eleve csökkent értékűnek tartja őt, mert csak egy nő?

Ha felemeli a hangját, azonnal rásütik, hogy hisztérika, ha esetleg egy másik képviselőnő munkáját kritizálja, akkor női féltékenységről kezdenek beszélni. A parlamenti ordibálás és kritika a férfiak privilégiuma. És hol tart a parlamenthez képest egy egyszerű munkahelyi kollektíva?

Hozzászólások

@

Küldés