Házasságban, szabadon

Póda Erzsébet  2005.9.3. 17:15

A harmadik évezred egyik nagy változásához tartozik az is, hogy a házasságot korántsem élhetjük olyan mereven, mint ahogy azt nagyszüleink tették.

Az antropológusok szerint napjaink kultúrájában kialakulóban van egy olyan minta, amelyet akár „háromházasságos életciklusnak” is nevezhetnénk. Az elsőt fiatalon, a románc és a szerelem kedvéért kötjük, a második célja a családalapítás, a harmadiké, amely rendszerint idősebb korban köttetik, pedig az, hogy igazi társra leljünk. Az egyes házassági formák között jelentős minőségi eltérés van, és rendszerint mindegyik a pszichológiai fejlődés egy-egy szakaszához kapcsolódik. Érdekes feltevés, amely arra utal, hogy a harmadik évezred egyik nagy változásához tartozik az is, hogy a házasságot ma már – akarva vagy akaratlanul, de korántsem élhetjük olyan mereven, mint ahogy azt nagyszüleink tették.

Lassan megtanuljuk már, hogy a házasság nem az esküvővel ér véget, hanem azzal kezdődik. A szakember szerint akkor jó egy kapcsolat, ha a házastársak személyisége egyformán fejlődik, lelkileg és szellemileg is, valamint egyformán fejlődik az önismeretük és hasonlók az igényeik. A partnerkapcsolat állandóan változik – nemcsak kifelé, hanem befelé nézve is. Tévhit tehát abban ringatni magunkat, hogy a házasság egy stabil és állandó dolog az életünkben. Legfőképpen most, amikor a gyors értékváltozások korát éljük. Viszont megtanulhatunk jól élni a házasságunkban, ha megfelelőképpen nyitottak és fejlődőképesek vagyunk.

A szerelmet nem azzal bizonyítjuk, hogy ugyanazt tesszük, amit a kedvesünk, és ő is mindig azt teszi, ami nekünk jó. Hanem azzal, hogy toleránsak vagyunk egymással. Ő szenvedélyes horgász, mi pedig shoppingolni szeretünk. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy minden hétvégén a férjünk nyakán lógunk a horgászparadicsomban. És nem okos dolog azt követelni tőle, hogy velünk együtt rója az áruház polcrengetegei közötti ösvényeket. Épp ellenkezőleg: míg ő horgászik, mi bevásároljunk!

Főleg az önbizalomhiányban szenvedő emberek azok, akik nehezen viselik el, hogy kedvesüknek más az ízlése, más dolgok iránt rajong. A bizonytalan ember ezeket a helyzeteket gyakran támadásként érzékeli, és mindez a későbbi konfliktusok gyökerévé válik. Meg kell tanulnunk, hogy a házastársunk egy másik ember, különálló személyiség. Természetesen tudtuk ezt akkor is, amikor szerelmesek lettünk belé, csak abban reménykedtünk, nemsokára sikeresen átneveljük őt – a magunk képére. A felnőtt embert azonban elég nehéz, gyakran szinte lehetetlen átnevelni. Legfeljebb megváltozik, de azt is csak önszántából teszi.
Tehát nem a hasonulás, hanem a tolerancia az, ami összeköt bennünket.

A házasság nem azonos a bezártsággal, mindenkinek szüksége és joga van a (személyi) szabadságra – állítják a házassági tanácsadók. Ezzel mindenki egyetért, addig a pillanatig, míg az egyik házastárs úgy dönt, elvállalja a cége által felajánlott egy hónapos külföldi munkát. Nem fogok hiányozni neki? Biztos talál magának valakit! És oda a nyugalom, a biztonságérzet, felüti fejét a kétely, a kétségbeesés.

A szerelem bizony elég gyakran nem más, mint álruhába öltözött birtoklási vágy: az egyik pórázon akarja tartani a másikat. A kalitkából azonban mindenki menekülni akar – míg a szabadság és a bizalom olyan értékek, amelyek mindig hazahúznak. És amit az egyiknek szabad, szabad a másiknak is. Ha a férj vállalhat munkát külföldön huzamosabb ideig, vagy eljár szerdánként fociedzésre, akkor a feleségnek is szabad elutaznia egyedül, ő is eltölthet hetente egy estét a barátnőivel. Ettől lesz izgalmas az élet.

Sok szerelmes összetéveszti a szerelmet a függőséggel. Lassan teljesen megtagadja önmagát, mindenáron egybe akar olvadni a társával. Felveszi annak szokásait, tulajdonságait, s azontúl csak többes szám első személyben létezik számára a világ. Ha a szerelmes megszűnik önmaga lenni, feláldozza eredetiségét, egy napon majd arra ébred, hogy magára maradt. Mert hiába hagyott fel a művészet iránti rajongásával, amikor észrevette, hogy kedvese összetéveszti az illusztrációt az illusztrissal. Hiába vonszolta magát újdonsült férje után a hegyi túrákra, mikor inkább a kávéházban kevergette volna a kapucsínót. Hiába akart megfelelni az anyósnak, aki szerint a nő a férfi szolgálója, mindig „ura” elé teszi a meleg ételt, ő maga pedig csak maradék csirkecsontokat szopogat a hokedlin kuporogva, valahol a konyhasarokban.

Áldozathozatalával csak azt éri el az ember lánya, hogy lelke örökké háborogni fog a vélt és valós megaláztatások, elszenvedett sérelmek miatt. A lemondásokért pedig sosem jár elégtétel, dicséret vagy elismerés! Ezt érdemes jól az eszünkbe vésni! Sőt, a mártírkodás idegesíti a férjeket (és másokat is), ezért előbb-utóbb elmenekülnek a nyomasztó, mártírkodó feleség, társ mellől. A mentálisan egészséges ember ugyanis nem tudja elviselni az akaratgyenge, állandóan szenvedő, egyéniség nélküli, önmagukat kéretlenül megtagadó embereket.

A nőknek meg kéne jegyezniük végre, hogy a férfiak másak, egyszerűbb lélekkel rendelkeznek. Ők képtelenek számon tartani a rokonság születés- és névnapjait. Nem tudnak jósolni és (alaptalan) megérzéseik sincsenek, mivel csak öt érzékszervük van. Nem látnak bele feleségük fejébe, és nem képesek a gondolatolvasásra sem. Az igent igenként értelmezik, a nemet pedig nemnek értik. Ha ezt végre tényként könyvelik el a nők magukban, máris a felére fog csökkenni a házastársi veszekedések száma.

A közösen eltöltött évek növekedésével arányosan csökken a házastársak egymás iránti vágya is. Míg azelőtt bárhol és bármikor képes volt a heves ölelkezésekre, a munkától és a szürke hétköznapoktól megfáradt pár esténként már csak testvérként fekszik egymás mellé a hitvesi ágyba. A szakemberek azt ajánlják – és ők már csak tudják --, hogy ne hagyjuk annyiban! Szeretkezni nemcsak éjjel és nemcsak a hálószobában lehet. Azt tanácsolják, ne engedjük ellaposodni a szexuális életünket. Keressünk magunknak egy szerelmi fészket: a természet lágy ölén, a nagypapa esőerdőhöz hasonlatos üvegházában vagy egy szállodában. Évente egyszer-kétszer legyen a hétvége csak kettőnké – kiváltképp, ha velünk lakik az anyós, négy gyermekünk, a kutya, a macska, a hörcsögök és a papagájok. Sőt, egyes szakemberek szerint a különalvás is gerjesztő hatású lehet. A férj az egyik, a feleség a másik szobában – izgalmat kelt a sötétben settenkedni a másik szobája felé…

A jó házasság külső ingereket is igényel. Ha a férj az esti tévénézésével, sörözésével, reggeli zoknikeresésével stb. elszívja felesége energiáját, és ezért a nő inkább érzi magát üres robotnak, mint vonzó nőnek, akkor bizony fel kell töltődni. Méghozzá a családon kívül. Itt is a pszichoterapeuta segít: szerinte ugyanis azok a párok a leghűségesebbek, akik szabadságot adnak egymásnak. Ez nem szexuális kicsapongást jelent, hanem azt, hogy a férjes nő is vethet forró, de ártatlan pillantásokat a szemtelenül jóképű pincérfiúra vagy a fitnesszteremben edző izmos fiatalemberre, és flörtölhet a számítógépét javító munkatársával.

A flört segít kondícióban tartani a nőiességet (férfiasságot). De feltöltődést nyújtanak a mozilátogatások, vagy a laza csevegések egy-egy kávé mellett a barátnővel, esetleg hétvége a család nélkül.
A lényeg: tudatosítani, hogy a házasság nem börtön és nem kalitka, hanem két ember képlékeny és változó kapcsolata, amelyben fontos szerepe van a megértésnek, az együttérzésnek, a toleranciának, a segítőkészségnek -- és a szabadságnak.

Hozzászólások

@

Küldés