Ideális házasság

Póda Erzsébet  2005.4.26. 13:50

A lányok arról álmodoznak, hogy egyszer övék lesz a földi paradicsom...

...és megtalálják életük párját, aki a világ legromantikusabb Rómeója, legvagányabb macsója, leggálánsabb lovagja. A lánnyal ébred a kávéillatú szombat reggelen (melyet a férfi készít el), s az áfonyalekváros kétszersült elfogyasztása után vele sétál a harmatos füvű, illatos levegőjű természetben A séta végén egy padra ülnek kettesben, s egy tábla csokoládé elmajszolása után szerelmesen néznek egymás szemébe. A csöndes estéket pedig az öblös fotelban ülve, egy állólámpa hangulatos fényénél olvasgatva töltik. Ennél is szebb, ha csak úgy, a vastag szőnyegen szorosan összebújva, elmélyülten nézik a kandalló tüzét. A szerelmünkkel élni, olyan, mint egy álom. Csakhogy az álmok egyszer véget érnek…

Mégpedig azzal, hogy a kedvesnek más az ébredési ideje, mások a mindennapos szokásai, és teljesen más dolgok hozzák izgalomba. Mivel szeret szombatonként délig hemperegni a hitvesi ágyban, mi pedig kiskorunk óta korán kelők vagyunk, kénytelenek leszünk saját magunk elkészíteni a reggeli kávét. A harmatos természet csodáinak megtekintését pedig máskorra halasztjuk. A hangulatos esti olvasgatás sem jön össze, hiszen párunk az állólámpa fényét halogén lámpákra cseréli. Különben sem szeret olvasni, inkább halomra gyilkolja az ellenséget a computeres játékban. De mivel minden nő okos és objektív ítélőképességgel rendelkezik, teljesen világos, hogy az álmok rontója nem az álombéli férfiú. Hiszen neki joga van halogénlámpákat gyújtani, ha így lát jobban esténként. Joga van hétvégén kialudni a hosszú, megfeszített tempójú munkahét fáradalmait. Joga van mindenre, amivel észbontóan tudja idegesíteni a „gyengébb nemet”.

Az álmok megrontója tehát nem a férfi, hanem az együttélés. Hiszen nem telik el kis közösen eltöltött idő, máris szembesülünk a tényekkel: életünk párjának ellentétesek az életről alkotott elképzelései, ízlésvilága szöges ellentétben áll a miénkkel. Egyre gyakrabban álmodozunk újra -- milyen jó lenne csendben, egyedül olvasgatni! Milyen jó lenne, ha a hangulatos estéinket nem zavarná meg a hétágra sütő halogénégők melletti hangos számítógépes játék, mellyel kedvesük szórakoztatja magát. És egyre gyakrabban teszünk fel magunknak kérdéseket: muszáj eltűrnünk, hogy másként kell élni az életünket, mint szeretnénk? Muszáj minden áldott nap engedményeket tennünk, és feladnunk álmainkat? Nem lenne jobb, ha hetente csak háromszor látnánk egymást, egy-egy hangulatos vacsora mellett, vagy csupán kirándulni járnánk együtt? Szeretjük-e magunkat annyira, vagyunk-e olyan egyéniségek, hogy döntéseket, számunkra kedvező döntéseket tudjunk hozni? A legkézenfekvőbb megoldás (sőt jó tanács!), ha már az elején tisztázzuk magunkban, valóban a nagy ő az, akivel járunk, akivel házasságot szeretnénk kötni? Mert sorsunk későbbi alakulása ebben az időpontban dől el.

A házasság intézménye már régóta válságban van, csak még nem találtak ki ennél jobbat -- hangsúlyozzák a szakemberek. Nem ártana már végre tudatosítanunk ezt a valóságos tényt! Még a legvadabb házasságpártiak is elismerik, hogy néha ideiglenes különélésre van szükség: a pároknak fel kell lélegezniük egymástól, sőt néha elkerülhetetlen a válás. Egy lélekbúvár szerint esetenként a különélés a legjobb megoldás. A józanul és szabadon gondolkodók között egyre gyakoribb jelenség, hogy tudatosítják: az együttélés megöli a kapcsolatukat, de elválni sem akarnak. Ha csak tehetik, különköltöznek, vagy csak idejük egy részét töltik együtt. Mert a rövid ismeretség után (amikor csak az esküvő után derül ki, hogy a két ember külön világban él), vagy muszájból kötött házasságban, a házastársak egyszerűen nem bírják huzamosabb ideig elviselni egymást. Vagy csak kényelemből esetleg megszokásból nem válnak el. Ezért a legkézenfekvőbb megoldás a távoli munkahely. A gyerekek megszülettek, fel kell nevelni őket. A férj távol, a feleség a gyerekekkel, a ház épül, autó és pénz is van a megélhetéshez – mi kellhet még? Na és hány meg hány házaspár él külön egymástól érvényben lévő házasságlevelük ellenére? A leginkább nem is ők ágálnak a másféle helyzet ellen, hanem a környezetük, rokonságuk. Ők azok, akik jobban tudják, mi jó a házaspárnak, s mindenképpen olyan „hagyományos” felállásba akarják kényszeríteni a két különélőt, amely nekik nem felel meg.

Mióta nyíltan beszélhetünk arról, hogy nemcsak testünk, hanem lelkünk is van, nagyon sok alapvető kérdésünkre kapunk nyilvánvaló válaszokat. Tehát a lélekismerők szerint a szülők közti feszültséget a gyerekek pontosan megérzik, és reagálnak is rá -- nem érzik jól magukat, különböző betegségekben szenvednek, amelyek sokszor pszichoszomatikusak. Megfigyelhető, hogy amikor az egyik szülő elköltözik, a feszültség alábbhagy, mindenki megkönnyebbül: szülő, gyerek egyaránt. A válás folyamata veszekedésektől, drámai jelenetektől, utálattól és gyűlölködéstől hangos. A gyerek rettegve éli át ezeket, sokszor maradandó lelki károsodásokkal. Míg a sima elköltözés (vagy külföldi munka) egyfajta csendben történő, gáláns megoldás (természetesen akkor, ha ebben a házaspár előre és békésen megegyezett).

A szétköltözött házasok egy része hosszabb-rövidebb idő után újra összeköltözik (megszűnik a külföldi munkalehetőség). Egyikük sem találja meg álmai hercegét/hercegnőjét. Vagy megtalálja, de később róla is kiderül, hogy csak egyszerű halandó, emberi hibáktól nem mentes. És távolabbról szemlélve minden másnak tűnik. Rádöbbennek: nem is olyan elviselhetetlen az a másik. A különélt házasságok másik része a későbbiek során egyszerűen szétesik. Ezek nagy valószínűség szerint akkor is válással végződtek volna, ha nem próbálják meg a különélést.

Mialatt férj „különél”, a feleség egyedül neveli a gyereke(ke)t. Semmi kétség, megbirkózik a helyzettel: gyerekek, iskola, munka, háztartás. Rosszabb a helyzet, ha pici babával marad a nő magára és még egy segítőkész nagyi, barátnő vagy nagynéni sincs kéznél. Egy kisbaba látványa minden szívet ellágyít, és szeretettel telít meg, az viszont senkinek sem jut az eszébe, hogy ellátása huszonnégy órás ügyeletet igényel. Pelenkacsere, ruhácskák vasalása, cumisüvegek sterilizálása, éjszakai ébredések, kétségbeesés a véget nem érő babasírás miatt. Talán mégiscsak az a legemberségesebb hozzáállás ilyenkor, ha az apuka is segít a minden energiát felemésztő babaápolásban, és látja cseperedni pici gyermekét. Semmiképp sem lehet zsarolás eszköze egy kisgyerek! Soha ne próbáljuk meg arra „használni”, hogy magunk mellett tartsuk a mindenképpen elköltözni akaró apját! (Így vagy úgy, ilyenkor is a nők a vesztes(ebb)ek.)

Hozzászólások

@

Küldés