Lányok az utcán

Tompa Orsolya  2014.3.7. 2:56

Ott állnak minden nap az út szélén...

Egyetemista lévén óhatatlanul is használnom kell a tömegközlekedést. Jó esetben naponta kétszer teszem meg ugyanazt az utat. Minden reggel és az óráim után kiállok a legközelebbi buszmegállóba, és várok. Arra a buszra várok, ami visszavisz a belvárosba, és amiből sok érdekes embert láthatok, amint az utcákon járkálnak.
A busz persze szokás szerint késik.
Amikor megérkezik, felszállok és várom az indulást. Majdnem mindig ugyanazokkal az emberekkel utazom, mégsem ők az érdekesek, hanem azok, akiket a buszból látok. Naponta haladunk el egy nagy erdős rész mellett, ahol lányok, nők árulják testüket, bájaikat. Ott állnak minden nap az út szélén. Agyonsminkelve, miniruhában, tűsarkúban, amiben majd´ kitörik a lábukat, csábos mosolyukat felvillantják, hogy megállítsanak néhány autóst, hiszen, ha valaki futtatja őket, akkor nem lehet ott csak úgy téblábolni. Várják a kuncsaftokat, legyen az autós, kerékpáros, gyalogos, idős, vagy fiatal – nem számít. A lényeg, hogy fizessen a szolgáltatásaiért.

Mindnyájunkban sokszor felmerül a kérdés: „Miért éppen ezt?” Nyilván vannak, akiket abszolút nem érdekel, de akikben van legalább egy kevéske egészséges kíváncsiság, azok – ha nyíltan nem is mondják ki – kíváncsiak a válaszra. Ez pedig többféle lehet. Vannak, akiket rákényszerítenek, vannak, akiket a megélhetés és az életben maradás motivál. Vannak, akik szimplán jó bulinak tartják. Vannak, akik idővel megbánják, de akkor, abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Vannak, akik pedig sohasem bánják meg, sőt (!), még élvezik is.

A prostitúció nem egy életcél. Bár tény, hogy jó kereseti lehetőség, de meddig lehet bírni? Ki az, aki örömét leli abban, hogy télen odakint fagyoskodjon a hidegben, vagy nyáron megsüljön a forróságban? Pénzért és egy-egy gyors menetért cserébe, amit nem biztos, hogy élvezni is fog. Nem is beszélve arról a rengeteg megaláztatásról és a fájdalmakról, ami nap, mint nap éri őket. Nem csak a fizikai fájdalmakra kell gondolni, hiszen azok szerencsés esetben begyógyulnak – hanem a lelki sérülésekre. Azokkal mi lesz? Ki gyógyítja be őket? Talán az idő? Meglehet. De azok, akik ezt az életet választják, valószínűleg tisztában vannak a következményekkel, és a velejárókkal.

Mindenesetre nem hiszem, hogy könnyű abbahagyni, de elkezdeni sem. Bár vannak, akiknek az elkezdés könnyebben megy. Egy biztos: örök foltot hagy annak az életén, aki egyszer belevág.

Hozzászólások

@

Küldés