Nőbe bújt kísértés


Póda Erzsébet  2015.3.29. 18:08

„Pikáns” eset mozgatta meg hétvégén a felvidéki magyar internet-követők fantáziáját.

Egy hírportál arról tudósított, hogy az egyik település katolikus papját félreérthetetlen helyzetben érték tetten a kántornővel: az érintett férj "rájuk nyitott". A hírportál sokkoló, erotikus jelenetről tudósít. Az információk szerint a kántornőt kidobták az egyházi gyülekezetből, a pap pedig egyelőre (!) nem tart misét a községben. Állítólag nemsokára az érsek is a helyszínre érkezik, hogy tisztázzák a helyzetet.

Az esetet természetesen kommentek hosszú sora kíséri: ki humorosan, ki komolyan veszi a témát. Van, aki a cölibátus megszüntetését követeli, van, aki annak örül, hogy nem kiskorú gyermek volt a „partner”. Mindenki más szempontból mond véleményt.


A hír szerint az érintett nőt azonnal kidobták az egyházi gyülekezetből. A pap, aki 50%-os részese volt az esetnek, egyelőre nem tart misét, őt nem dobták ki sehonnan, nagy valószínűséggel legfeljebb egy kis dorgálással megússza. Esetleg megintik és áthelyezik egy másik településre. Volt már ennél sokkal nagyobb fajsúlyú bűntény is, amikor a katolikus papok kiskorúakat, kisfiúkat és kislányokat molesztáltak (és egyebek), s egy kis büntivel beérte az egyház is, a közvélemény is. Ki tudja, kiderülnek-e valaha az esetek valódi részletei? Az egyház és elvakult hívei nyilván arra a következtetésre jutnak, hogy maga a sátán kísértette meg a papot bűnre csábító női test képében. A bűnös eszerint tehát egyértelműen csak a nő lehet. Pedig nem. Mert előfordulhat, hogy ez esetben a sátán épp a papot szállta meg, és ő kényszerítette valamilyen csábító-zsaroló módon a nőt a szexuális aktusra. Hiszen felettesként az ilyet bárki, bárhol, bármikor meg meri tenni. Az egyik ismerősöm nőismerőse például éppen azért mondott fel a munkahelyén, mert nem bírta már elviselni főnöke (egy köztiszteletben álló, nős, családos férfi) undorító viselkedését és gusztustalan szexuális ajánlatait.

De térjünk vissza a kísértéshez!

Talán csak a fejemet ingatnám a hír hallatán, ha nemrég nem jutott volna a tudomásomra egy katolikus pap következő mondata: A feministák csak a boszorkányüldözéssel tudnak jönni. És a nők elleni erőszak témáját is csak azért találták ki, hogy saját erőszakos viselkedésüket leplezzék.

Ez a kijelentés ugyanis azt jelenti, hogy a „bűnös nő” elmélete a mai napig él és virul (és sajnos nemcsak az egyház felfogásában). A boszorkányüldözések embertelen és borzasztó hullámai is azon alapultak, hogy a nő a bűnre csábító, az ördög alázatos kiszolgálója. A középkori boszorkányüldözés-hisztéria a nők után a kisgyermekekre is átterjedt. Már nemcsak a nők csábították a papokat, hanem a kicsik is bűnös gondolatokra és tettekre gerjesztették őket. És ez a gerjedelem, ugye, a mai napig is kitart. A mai napig a nőkbe (kisfiúkba és kislányokba) bújt gonosz az, aki bujálkodásra csábít felszentelt papokat (és hétköznapi embereket).

„...A boszorkányüldözés idején az emberi tudatlanság, hiszékenység felülkerekedett a józan ész minden szikráján. A gyűlölet hevében az inkvizítorok, a vádlók nem foglalkoztak azzal, hogy segítőkész füvesasszonyt, nagyszájú, de szakmájában elismert bábaasszonyt, gazdag, illetve szegény embereket küldenek ártatlanul máglyára...” (internet) Kínzókamrákba és máglyákra kerültek a nők, utánuk a gyerekek következtek - mert a "sátánt szolgálták". Ami pedig mára sem változott, hogy a hasonlóan felháborító esetek többségében (nemi erőszak, családon belüli erőszak, vagy a bevezető történet stb.) bűnösként a nőt (sőt a kiskorút) bélyegzik meg.


Azt hihetnénk, a 21. századra az emberiség már olyan szintre emelkedett, hogy a babonáknak és alaptalan hiedelmeknek semmilyen jelentőségük nincs a hétköznapokban. Azt hihetnénk, modern gondolkodásúak vagyunk, akik a természeti jelenségek zömét értelmesen és logikusan meg tudjuk magyarázni. Azt hihetnénk, józan, értelmes emberek vagyunk.

Azonban míg a tudomány és a technika óriásit fejlődött és folyamatosan fejlődik, a hétköznapi emberi gondolkodás képtelen lépést tartani vele. Még a mai napig is elevenen él a középkori felfogás. Aki nem hiszi, keresgéljen kicsit akár az interneten, ahol a minap éppen egy önjelölt próféta youtube-oldalán a következő mondatra bukkantam: „A Sátán gyakran úgy jár-kel köztünk, hogy észre sem vesszük. A bizalmunkba fogadjuk, ő pedig elveszejt, a saját képére formál bennünket. Leggyakrabban női alakot ölt. Ha a karmai közé kerülsz, kevés esélyed marad arra, hogy ember maradhass.” Ehhez igazán nem lehet mit hozzáfűzni...



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az utolsó „boszorkány”

Jády Mónika

A svájci Glarusban fényinstallációval, valamint irodalom- és kultúrtörténeti körúttal emlékeznek a több mint 200 éve kivégzett Anna Göldire.

2019.9.7.    22


Boszorkányüldözések 3.

Bolemant Lilla

Ezekben az időkben úton-útfélen boszorkány termett, akiket sürgősen el kellett égetni...

2008.3.1.   


Boszorkányüldözések 2.

Bolemant Lilla

A boszorkányüldözés a kora középkorban gyakorlatilag lehetetlen volt:

2008.2.3.   


Boszorkányüldözések 1.

Bolemant Lilla

Avagy rettegés a démonoktól...

2008.1.16.   

A rovat további cikkei

Megint nőies

Póda Erzsébet

Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?

2024.7.31.  2    15


Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26