Nők emlékei


Molnár Miriam  2006.3.6. 7:44

Van egy internetes női hírportál, amely a világ minden részéről tudósít a nőket érintő ügyekről.

A www.womensenews.org internetes női hírportál a világ minden részéről tudósít a nőket érintő ügyekről. 2006 február 27-én egy közép-erurópai projektről adtak hírt.

A Women’s Memory, (www.womensmemory.net) vagyis a Nők Emlékezete nevű projekt tíz évvel ezelőtt alakult a prágai Gender Studies szervezet által. A projekt keretén belül 1920 és 1960 között, a volt szovjet blokk államaiban született nők -- anyák, nagymamák, szomszédok, barátok, és kolléganők oral history-ját, vagyis szóban elmondott élettörténetét rögzítik a munkatársak.

Máig nyolc országból közel ötszáz nő történetét rögzítették, ami húszezer gépelt oldal jegyzetet és 17 könyvet jelent. És még messze a projekt vége! A történetek eredeti példányait az egyes országok hivatalos archívumaiban tárolják, és minden egyes történet másolata megtalálható a prágai Gender Studies központban is. Pavla Frydlová szerint, aki a prágai projekt koordinátora, a történetek elmondása személyesen is segít az alanyoknak: „--Sok esetben ez az első alkalom 17 év után – a rendszerváltás óta – hogy ezek a nők elmondhatják történeteiket.” – mondja.

Az idei év folyamán, a német, szlovák és a cseh Női Emlékezet projektek az Európai Nők és Dialógus elnevezésű találkozások sorozatát fogják kezdeményezni, amely keretén belül a női emancipációt fogják megvitatni, és az oral history történeteket a további kutatásra való buzdításnak szánják. A két és fél éves projektet az Európai Unió 216 ezer dollárral támogatja.

Csehország nem érdekelt a nők történetében, mondta Pavla Frydlová, mivel eddig hiába pályáztak kormányzati támogatásért, a projekt valahogy sosem felelt meg a kitűzött szabályoknak. Tavaly például hiába kértek, nem kaptak ezer dollárt a DVDk iskolákban való terjesztésére.

Pavla Frydlová arról álmodozik, hogy egy napon majd fizetett, teljes állású alkalmazott fogja irányítani a projektet. „--Tudatában vagyunk annak, milyen gazdag anyag van a kezünkben. Hogy a projekt olyan nagy és fontos legyen, amilyen lehetne, annak a kérdése, sikerül-e megfelelő pénzügyi támogatást találnunk.”



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.   


Női kategóriáink

Póda Erzsébet

Nők: férjezettek, elváltak, szinglik, újraházasodtak, gyermektelenek, sokgyermekesek.

2021.2.26.    26


Egyedül

Póda Erzsébet

Nemrég egy idézet indult körútjára a közösségi oldalon: „Ha összebarátkozol saját magaddal, sosem leszel egyedül.”

2020.10.17.    17


Független

Tilajcsík Dóra

A „függetlenség” kifejezést hallva az utóbbi években valahogy mindenki elborzad.

2020.6.27.   


És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2020.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2020.4.26.    10


Nőnap – a miénk!

Póda Erzsébet

Ünnepeljük-e a nőnapot vagy sem? Egy ideje nagy dilemma.

2020.3.8.    31