Nőnek lenni

Póda Erzsébet  2005.4.10. 17:37

Az úgy kezdődik, hogy megszületünk -- és nőnek születünk. Az ember sorsa ebben a pillanatban megpecsételődik.

Még ma, a harmadik évezred küszöbén is kísért Éva a bűnös nő, és Ádám, a szende férfi története. A patriarchális társadalmi rendszernek meg kell magyaráznia valamivel a bizonyítványát. Bűntudatkeltéssel próbálja legyengíteni a nőt, mert csak így tudja kezében tartani a hatalmat.

Freud, a női lélek nagy „nemismerője” sokat foglalkozott a női mazochizmus és a szorongás kérdéseivel. Tudományos elmélkedéseiben viszont nem tért ki arra, hogy a nők nem születnek mazochistának – azzá válnak. Semmivel sem önkínzóbbak a férfiaknál, viszont egész gyermekkorukban erre nevelik őket: a lemondásra, az önfeláldozásra, a megalázkodásra. Nem csoda hát, ha szüntelen szorongás tölti ki az életüket. És az sem, hogy a nők hajlamosak a mártírkodásra.

A lányok általában az édesanya példáját követik. Ezt a modellt látják, ezt a mintát sajátítják el. Ha tiltakozni mernek, vagy másként cselekednek, legelőször éppen az anya – szintén nő! -- aki elítéli, megdorgálja vagy kritizálja őket másként gondolkodásukért. A nők közössége egyébként is megosztott, hiszen a társadalmon belül diszkriminált helyzetben vannak. S mint a diszkriminált csoportok tagjai, törvényszerűen, egymás közt is rivalizálnak. A jelenlegi családi struktúrában még mindig a férfiak képviselik a hatalmi pozíciót. A nők a férfiakhoz viszonyulnak – velük szemben alárendelt helyzetben vannak. A modellt, hogy a férfiak a fontosabbak, hogy a másik nő konkurenciát jelent, és egymást állandóan ellenőriznünk kell – a nők adják át a gyermekeiknek. Nem csoda hát, ha nőnek születni még ma sem jó. A kismama elkeseredik, amikor megtudja, hogy újszülöttje kislány. Kudarcélmény sújtja, amiért nem tudott „megfelelni” a férfinak: nem szült neki „méltó” utódot. Pedig az elsőszülött fiú utódlási jogának rég leáldozott az ideje. Lám, mégis milyen mélyen él a köztudatban!

A nők az élet valamennyi terén bizonyítottak már. Elérték, sőt egyes területeken túl is szárnyalták a férfiak teljesítményét. Elismerést mégsem kaptak. A teljes egyenjogúságért vívott harcuk miatt azzal vádolják őket, hogy el akarnak férfiasodni. Ez nem így van. Ám az utóbbi időben egyre több „férfias” feladatot kell elvégezniük. Növekszik a csonka családok száma, melyekben a családfenntartó a nő – mégis kevesebb fizetést kap. Holott szokás a férfinak több pénzt fizetni családfői státuszával igazolva a különbséget.

A férfiak még mindig privilegizált helyzetben vannak. A közvélemény szerint ők az erősebbek, okosabbak, hatalmasabbak, akik több pénzt keresnek, szabadabban élhetnek, s övék a döntő szó. Gyakran még a kizárólag nőket érintő dolgokban is ők döntenek. A nők pedig csak megfelelnek az apajogú társadalom által rájuk kényszerített külső (és belső) elvárásoknak.

Hány és hány „híres” női személyiség vagy sztár tartja fontosnak kijelenteni a közvélemény előtt, hogy „nem feminista”. Vajon miért? Miért lenne baj, hogy nőként érte el sikereit? Miért kéne eltitkolni, hogy ezért többet kellett dolgoznia, és sok mindenről le kellett mondania – a rendszeres portörlés szokásáról, vagy akár a gyereknevelésről. Talán azért, mert ha a nő szembeszáll az (egyelőre) uralkodó modellel, a környezete (köztük nőtársai) nyomban elítéli. Megbélyegzettnek lenni pedig nem jó dolog. Nőnek születni nem dicsőség, nem előnyös, de még csak nem is kellemes. Még manapság sem. Pedig a harmadik évezred a nők évezrede lesz -- ez a tendencia visszafordíthatatlan.

Bizonyított tény, hogy a férfi és a nő különbözőképpen gondolkodik, másként érzékelik a dolgokat, más az értékrendjük is. Különböznek, de egyenrangúak. Tulajdonságaik és képességeik kiegészítik egymást. Csak egyenértékűként tudnak egy teljes egységet, harmóniát alkotni. Erre kell törekednünk!

Hozzászólások

@

Küldés