Mosoly

Puha Andrea  2013.4.10. 4:07

Csendes a ház, mindenki alszik még. Valamikor hajnal és reggel között jár az idő.

Belebújok a bolyhos papucsomba, kibotorkálok a konyhába, bekapcsolom a vízforralót, beleszagolok a kávésdobozba, magamba szívom annak édeskésen kesernyés illatát, miközben a kusza álmaimat próbálom kibogozni.
Csend van, a víz forrni kezd, gőzölög, majd elhal. Vacillálok, végül mégsem kávét iszom, hanem a teásdoboz felé nyúlok. Bögrébe dobom a filtert, leöntöm vízzel, az arcomon érzed a vízből áradó meleget, majd mint egy ötéves, játszani kezdek a teafilterrel. És nem gondolok semmire, csak figyelem, ahogyan a tasak elmerül a vízben, majd felbukkan, aztán újra elmerül. Elcsodálkozom, hogy van súlya, érzem a karodon, pedig egészen picike. Persze, megszívta magát vízzel.
Tik-tak. Hangosan ketyeg az óra, tenyeremmel átkulcsolom a bögrét, érzem, hogy átmelegít. Kinézek az ablakon, pont kel fel a nap, egy csíkot csókol az arcomra, hogy aztán az igazi munkába kezdjen.
És beszélgetni kezdek. Magammal. Nem arról, hogy mit kell csinálnom aznap, és nem is arról, hogy mindjárt öltözni kell. Megkérdezem magamtól, hogy vagyok, mi bánt, mire vágyom. Megsutyorgom magammal, hogy olyan jól esne ma este egy kád fürdő. Olyan vízben elnyúlós, habbal játszadozós. Zenével, gyertyákkal. Azt is megmondom, hogy tegnap hibáztam, mikor úgy kirohantam a másik ellen. Türelmesebbnek kellett volna lennem vele. Megszidom magam, aztán megbocsátok magamnak, és tudom, hogy ma elé állok, és ezt így megmondom majd neki. Hogy hibáztam. Igaza volt.
Jó mélyre ások. Olyan dolgokat húzok elő a fiókjaink mélyéből, amelyeket csak ilyenkor, kettesben önmagammal tehetek meg. Kihúzom a tüskéket az őszinteség fogójával, hihetetlen türelemmel és megértéssel fordulok önmagamhoz, mígnem már ugratom magam és kuncogok a bögre szája mögé rejtőzködve.
Elfogy a tea, az utolsó korty végigcsusszan a torkomon. Felállok, útnak indulok. Elkezdődik a nap, mosollyal az arcomon.


A szerző felvétele

Hozzászólások

@

Küldés