Az író válaszol (10): Durica Katarina

Bíró Szabolcs  2013.9.16. 3:41

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Durica Katarina

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanazokra kérdésre, melyek írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatják.


Feledy Durica Katarina újságíró, művészettörténész, az ArtLoop.eu kortárs galéria vezetője. Somorjáról származik, jelenleg Budapesten él. Első regénye, a Szökés Egyiptomba nemrég jelent meg. Élt Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, bejárta Tanzániát, írásainak fő témait ezekből az országokból meríti.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Újságíró vagyok, történetekkel, eseményekkel foglalkozom már egy jó ideje, de az interjúkon, riportokon túl mélyebben és részletesebben szerettem volna elmesélni egy csomó történetet. Több arab országban éltem, Egyiptomban, Jordániában, Tunéziában és Törökországban is, ahová mindenhová magammal vittem a kis fekete noteszem, ami mára teljesen rongyos lett. Jegyzeteltem reptéri várókban, kávézókban, sivatagban, luxusjachton, nyomornegyed közepén – ahol épp volt pár percem. Aztán hazaköltöztem Somorjára, új munkahelyem lett, megismertem a férjem, született egy kisfiam, Budapestre költöztünk, és nagyon erősen éreztem (nem tudom máshogy megfogalmazni ezt a belső nyomást), hogy ezekkel a történetekkel valamit kezdeni kell. A regény az első komoly írásom, az újságcikkeket leszámítva. Azok közül az első az Új Szóban jelent meg, emlékszem rá, el is tettem, egy rövid Macbeth-előadás ajánlása volt.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

A Szökés Egyiptomba az első regényem, a leghosszabb és legkomplexebb írás, amit valaha gyártottam. A legelső napilapos publikációtól hosszú volt az út, nem csak években. Egy szépirodalmi, szórakoztató alkotás – vagy nevezzük bárhogy – teljesen más hozzáállást, fogalmazást igényel. A cikkek rövidek, aktuálisak, és nagy előnyük, hogy mindig van határidő. A szerkesztő a telefonban idegeskedik, hogy fél órán belül kell az anyag, olyankor lekapcsolom a facebookot, nem nézek emaileket, csak a szövegre koncentrálok. A regényem írásánál nem volt határidő, sem téma, itt ültem a számítógépem előtti jegyzetkupacokban, és próbáltam összeállítani a történetet. De erős volt az elhatározás, hogy én megírom ezt a regényt.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Nagy harc volt, hosszú, kitartó küzdelem. Egy évvel a regény megjelenése előtt kezdtem el házalni a kézirattal a magyarországi kiadóknál. Néha lehetetlennek tűnt, hogy valaha sikerül. A legnagyobb kiadóknál kopogtattam, akkor még csak álmodtam a metró aluljáró plakátokról és arról, hogy budapesti hirdetőoszlopokon szerepel majd a regényem címlapja. Aztán sikerült. A nyugati téren székel a Jaffa kiadó. Miután elhoztam a tiszteletpéldányokat, és ahogy a liftben tartottam a könyveket, olyan érzésem volt, hogy minden olyan kerek, és végre a helyére került: a parkolóban férjem várt kisfiunkkal, augusztus volt, perzselő nap, és épp nyaralni készültünk, nagyszerű érzés volt.

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Még nem tudom, az első regényem megjelenése után vagyok.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Azt hiszem, igen.

Mi az elsődleges célja íróként?

Elsődleges célom íróként az, hogy bemutassam az Európán kívül eső kultúrák egy szeletét. Újságíróként sok minden kimaradt, csak a nagy politikai eseményekre fókuszálunk Egyiptom kapcsán is. A hétköznapi történeteket akarom bemutatni, az „egyszerű” emberek sorsát, a megmagyarázhatatlan kulturális különbségeket.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Kulturális különbségekről, a más társadalmi normákról, egy Európától távoli világ mindennapjairól. Afrika jelentős szerepet kap benne, az már biztos. Bejártam Tanzániát, férjemmel egy-egy hátizsákkal végigutaztuk az egész országot több héten keresztül. Az ottani eseményeket is beleszövöm majd.

Van írói példaképe?

Nincs kedvenc íróm, sem kedvenc könyvem, sem írói példaképem. Vannak időszakok, amikor egy-egy író munkássága megtetszik, és végigolvasom. Jelenleg Tóth Krisztinát olvasom.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Tóth Krisztina: Vonalkód

Hozzászólások

@

Küldés