Az író válaszol (38): Horvát Gábor


Bíró Szabolcs  2014.5.26. 2:56

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Horvát Gábor.

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.

Horvát Gábor 1987-ben született Kecskeméten. Jelenleg is itt él, a város története, történelme kiemelkedően fontos számára – ezt gyönyörűen bizonyította Kullákkönyvek című, 2012-ben megjelent novellafüzérében is, mely első és eddigi egyetlen önálló kötete. Novellistaként bemutatkozott a Sár, vér, levendula és a Dimenziók 3 című antológiákban, ezeken kívül pedig további számos írása jelent meg nyomtatott és online felületeken. Műveiben fontos szerepet kap a történelem, a vallás és a politika, illetve az ember sorsa a mindenkori hatalom árnyékában.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Kisgyerekkorom óta foglalkozom a magyar pártpolitikával, nagypapám tanítgatásának köszönhetően. 1994-ben, nem egészen hétévesen már tudtam a parlamenti pártok és vezetői nevét. Már az általános iskola előtt megtanultam írni és olvasni. Így aztán az akkori országgyűlési választásokról egy Mickey-egeres füzetbe írtam első „elemzéseimet”, a különböző pártok teljesítményét értékelve. A füzet még ma is megvan, édesanyám időről időre idvezült mosollyal olvasgatja a korai munkásságom remekeit.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

A szépírói pálya kezdete ettől meglehetősen távolra esik. Először a belpolitika világa szippantott be – arra nem igazán jellemző az irodalmi stílus. A gimnáziumi éveim alatt több rövidebb elemzés is napvilágot látott aktuális ügyekről. Ebben az időszakban szerkesztettem egy kecskeméti ifjúsági csoport újságját, ahol megjelenhettek ezek az egy-két oldalas írások. Ezekből fejlesztettem tovább néhányat komolyabb elemzéssé. 2004. december 5-én a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye komolyan befolyásolta a szépíróvá válásom folyamatát. A referendum előtti napokban megfogadtam ugyanis – mások mellett az akkoriban szívemnek kedves lány előtt –, hogy amennyiben nem győz döntő fölénnyel a pozitív válasz, felhagyok a magyar belpolitikával. Az eredményt ismerjük. Ezekben a decemberi napokban más fontos szavazás is zajlott a közelünkben: Ukrajnában elnökválasztást tartottak. Az iskolában, a református hittan fakultáción azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk egy akkor zajló társadalmi konfliktusról Európában. Témámnak a posztkommunizmussal folytatott harcot választottam a Szovjetunió utódállamaiban. Az ukrajnai események, a „narancsos forradalom” hírei egészen romantikus hangulatba hoztak, és elterelték a figyelmem a magyarországi gyalázatról. Több éves folyamat indult meg ekkor: elkezdtem írni a Hidegforradalmak című tanulmányt az ún. színes forradalmakról, a hidegháború továbbéléséről, az orosz, az amerikai és az európai hatalmi játszmákról. De egy másik folyamat is elkezdődött: a megvilágosodásé, a fekete-fehér látásmód meghaladásáé, és az ezekkel járó illúzióvesztésé. 2006-ban kezdtem tanulni az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Az egyetemen kiemeltem egy-egy témát a Hidegforradalmakból, s azokkal kezdtem foglalkozni, tudományos igénnyel. 2008-ban született meg az első évfolyamdolgozatom (Az alkotmányos jogok érvényesülése a felbomlott Szovjetunió kelet-európai utódállamaiban), melyben Ukrajna és Fehéroroszország alkotmányos berendezkedését vizsgáltam a rendszerváltás éveitől a „narancsos álmok temetéséig”. A dolgozatot több alkalommal méltatta Gereben Ágnes és Kun Miklós történészházaspár. A második egyetemi dolgozat Az Oroszországi Föderáció alkotmányos berendezkedése címet kapta, mely 2009 tavaszán látott napvilágot. Külön öröm volt számomra, hogy elfogadta a témavezetést Dr. Dezső Márta tanárnő, az ELTE jogi karának akkori dékánhelyettese, az Alkotmányjogi Tanszék vezetője. Először kedvesen, de határozottan elutasított, mondván, csak szakdolgozatok konzulensi feladatait vállalja, évfolyamdolgozatokét nem. Jó hangulatú diskurzus alakult ki köztünk, aminek végén azt mondta: a tudásom és az elkötelezettségem miatt mégis elvállalja a témavezetést, ami számára is kihívás lesz. Igazán jó hangulatban telt a közös munka. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy alkudoznom kellett a a terjedelmi korlátokról – nagy siker volt, mikor újabb 5-10 oldalas bővítést sikerült elérnem. Végül egy átfogó elemzést sikerült letennem az asztalra, mely a tanárnő szerint az egyik legalaposabb munka lett, amit magyar nyelven olvasott. A legjobb részeknek azokat a fejezeteket nevezte, ahol saját meglátásaimat foglaltam össze az ún. szláv hármas pártrendszerről. Továbbá viccesen megjegyezte, hogy remek szakdolgozat lehet belőle, már csak le kell rövidítenem.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Amikor az összehasonlító alkotmányjogi munkáimmal újabb és újabb elismerést szereztem, meggyőződésem volt, hogy ez lesz az utam. Valamilyen formában: hogy ez újságírást vagy tudományos kutatást jelent majd, akkor még nem tudtam. Ahogy Tamás barátom szokta mondani, ekkor jött Isten, és amire én azt mondtam, hogy igen, Ő azt mondta, hogy nem. Kínkeservesen ittam ki azt a poharat, ami az elkövetkező hetek, majd hónapok, végül évek alatt csak nem akart kiürülni. 2010 nyarának utolsó napjaiban egy másik barátom, András eljött meglátogatni, és tett egy furcsa észrevételt: talán könnyítene a lelkemen, ha írnék – ezúttal azonban valamilyen szépirodalmi művet. Például novellát. Hitetlenkedve utasítottam el – ugyan már, nem az én világom a szépirodalom! Hiszen mindig is „töris” voltam. Végül megírtam A szék című novellát, melyet rövidesen újabbak követtek. Ugyanakkor visszacsatolásra most is szükségem volt, ezért pályáztam is velük. Nemsokára értesítést kaptam, hogy Az adós levele című írásom győztes lett a Garbo Kiadó novellapályázatán. Elsírtam magam örömömben. Bezáródtak a kapuk, de nyílni látszott egy újabb. Ezek voltak az első lépések a szépírói pályán.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Számomra az első könyv, a Kulákkönnyek egyelőre a Könyv, de bízom abban, hogy a közeljövőben egy újabb kötettel léphetek az olvasóközönség elé. A szülői házban, melyben nevelkedtem, együtt éltünk édesapám szüleivel, akikkel nagyon szoros kapcsolatot alakítottam ki kisgyerekként. Nagypapám csak a „kis haverjának” hívott engem. Rengeteg időt töltöttünk együtt, sok közös programot szerveztünk. Gyakran mesélt az életéről. Halála után évekkel jöttem rá, hogy ezek az átbeszélgetett délutánok milyen meghatározóak lettek számomra: a világnézetem alapját kaptam meg ezekben a gondtalan órákban. 2010 őszét követően, ahogy gyűltek a novellák, mindenképpen szerettem volna összegyűjteni a családunkban hallott, a családunkról szóló történeteket. Azonnal látszott, hogy a nagyapámtól hallott emberi sorsokat egymás mellé rakva a szeretteimé mellett kirajzolódik az egész XX. századi magyarság története is. Ráadásul olyan olvasatban, mely árnyalja azt a képet, amit igyekeznek láttatni velünk. A Kulákkönnyek megírása előtt már éveket fordítottam önmagam békéjének megtalálására. Úgy véltem, a cél meghatározásához először meg kell tudnom, milyen úton is vagyok éppen. Ehhez pedig meg kellett keresnem, hogy honnan jöttem. Tudtam az igazodási pontokat: magyar, kecskeméti, református keresztyén vagyok egy egykor büszke parasztpolgár családból. S hogy vajon mindez szégyen lenne? Ekkor jutott eszembe a gyerekkori beszélgetések sora a nagypapámmal. S az, hogy itt a remek alkalom szép emléket állítani neki, egyben rehabilitálni a családomat, Kecskemétet, a parasztpolgárságot – végeredményben az egész magyarságot. Nem meglepő hát, hogy a könyv elkészülte rendkívül jó érzéssel töltött el. Úgy vélem, ha mást nem is teszek le az asztalra, íróként már sikerült elérnem azt a célt, amit kitűztem magam elé. A könyv több elismerést is kapott. A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, a Politikatudományi Szemle 2012-ben a válogatott bibliográfiájában szerepeltette Politikatörténet kategóriában. 2013 tavaszán pedig a Kodolányi János Főiskola Kulturális Tanulmányok Intézete házi dolgozati feladatnak adta a hallgatói részére a könyvem elemzését. Ezek mellett döbbenetes élményeket is hozott számomra a Kulákkönnyek megjelenése. Ilyen volt például, amikor egy idős presbiter bácsi sírva szorította meg a kezem, hogy köszönetet mondjon. Ekkor értettem meg, hogy valóban fontos témában sikerült felfednem elfojtott gondolatokat.

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

A Kulákkönnyekre is jellemző, hogy az egyes írásokban elsősorban nem a cselekményen, hanem a hangulaton, az érzéseken van a hangsúly. A könyvem megjelenése óta ugyanakkor jóval kevesebbet írok, mint korábban. Mivel nem vagyok profi szépíró, az alkotás számomra egyfajta lelki szelepként működik. A könyvemben sikerült sok dolgot helyretennem a múlttal és a jelennel, a családdal és a környezettel kapcsolatban. Nem mellesleg pedig a kellő elismerést is sikerült elérnem. Az írói motiváció természetesen továbbra is megvan, de manapság igyekszem érlelni magamban a gondolatokat. A Kulákkönnyek előtt ösztönösen alkottam – kiírtam magamból az érzéseket. Mostanában tudatosabb vagyok. Sokat töprengek, finomítom a kifejezéseket, jobban ügyelek a hangzásra. Igyekszem egyfajta dallamosságot vinni az írásaimba.

Mi az elsődleges célja íróként?

Az eredetiség, őszinteség, mondanivaló hármas szellemében alkotni. Tudom, létezik szórakoztató irodalom is a világon, sőt, lehet vicces stílusban is írni komoly témákról. De számomra az írás véresen komoly dolog. Életbevágó! Mikor elkezdek írni, a családom már tudja, hogy pár óráig nem látnak majd, és nem is lehet hozzám szólni. Nincs rossz véleményem más ars poeticát valló írókról, de engem hagyjanak úgy alkotni, ahogy nekem jó! Hogy ez a már-már apokaliptikus komolyság ne legyen erőltetett, csak akkor írok, amikor késznek érzem rá magam szellemileg és lélekben egyaránt. Sajátos szakralitással bírnak ezek az órák. Irtózom a közhelyektől és a százszor elmondott féligazságoktól. Ezért csak akkor kezdek újabb gondolatokat papírra vetni, ha azokat kellően eredetinek, érdekesnek és megörökítésre méltónak tartom. Talán mostanában ezért is születik ritkábban új mű.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

[Eddig egy kötete lévén, a szerző nem válaszolta meg a kérdést.]

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

A múlt feltárását kiemelkedően fontosnak tartom, ugyanakkor egyelőre megelégszem annyival, amennyit a Kulákkönnyekben összefoglaltam. A közeljövőben a XXI. század lelkiségéről, az emberi vívódásokról és küzdelmekről szeretnék szólni. Egyfajta sajátos folytatása lesz a Kulákkönnyeknek ez az összeállítás. Valószínűleg a történelmi közeg itt is nagy hangsúlyt kap, bár sokkal kevésbé determinálja a megszólalók mondandóját, mint az első könyvemben. „A labda pattog tovább.” A szovjet-afgán háború végén hangzott el gyakran ez a jól ismert mondás. Kötetem utolsó írása egyfajta kitekintés és intés, de életünk labdája bizony pattog tovább az új évezredben. Ezért szükséges, hogy ma is kapaszkodókat keressünk, vagy legalább tudatosítsuk: ma is szükségünk van ilyenekre. Erről szól majd az új kötet.

Van írói példaképe?

Madách Imrét egykönyves, egyműves szerzőként tartják számon. De hogy az az egy mű milyen! Nem titkolom, zseninek tartom Madáchot, Az ember tragédiáját pedig világirodalmi szinten is remekműnek. Csodálatos és egyben hátborzongató utazást mutat be ez a dráma. Utazást történelmi korokon és eszméken át, olyan válaszokat kutatva, melyekre csak egyetlen helyes felelet létezik. A kutatás végpontja és feloldása pedig nem más, mint a dráma utolsó mondata, melyet Madách az Úr szájába ad: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” Madách bámulatos éleslátással az emberi eszmék mulandóságát és hazug voltát mutatja be, föléjük emelve az örök égi igazságot. Egyetlen szín elég neki, hogy szétromboljon olyan hamis idealizmusokat, melyekre mások egész életeket építenek. A Tragédia irányt mutat számomra, és sokszor ihletet ad egy-egy íráshoz. Igaz ez az üzenetére és híres soraira, ahogyan a ki nem mondott gondolataira, a hangulatára és a felépítésére. A Dimenziók 3 című antológiában megjelent, Lélekdrog című, valamint az Út a Tower tetejére című írásaim gondolatai a Tragédián alapulnak.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Manapság viszont annyiszor említik ezt a regényt, hogy sajnos közhelyes lesz a válaszom. Orwell 1984-e számomra a legnagyobb olvasásélményt jelentette. Felidézhetném a hangulatát, a mondanivalóját, az áthallásokat a mai korunkkal, a hatását más alkotókra. De mivel annyira közismert és rengetegszer idézett regényről van szó, nem tudnék megfelelni az eredetiség követelményének.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az író válaszol (37): Fejős Éva

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Fejős Éva.

2014.5.12.    35


Az író válaszol (36): Sümegi Attila

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Sümegi Attila.

2014.4.28.   


Az író válaszol (35): Eric Muldoom

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eric Muldoom (Berke Szilárd).

2014.3.24.   


Az író válaszol (34): Colin J. Fayard

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Colin J. Fayard (Hüse Lajos).

2014.3.11.   


Az író válaszol (33): Szabó Tibor Benjámin

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Szabó Tibor Benjámin.

2014.2.24.    39


Az író válaszol (32): Vámos Miklós

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Vámos Miklós.

2014.2.17.   

A rovat további cikkei

Az író válaszol (31): Bihon Tibor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Bihon Tibor.

2014.2.10.   


Az író válaszol (30): Benjamin Rascal

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Benjamin Rascal (Szántó Tibor).

2014.2.3.   


Az író válaszol (29): Douglas Rowland

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Douglas Rowland (Tölgyesi László).

2014.1.27.   


Az író válaszol (27): Elek Ottó

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Elek Ottó

2014.1.13.   


Az író válaszol (25): Gaál Viktor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Gaál Viktor.

2013.12.30.   


Az író válaszol (24): Eve Rigel

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eve Rigel (Czinkos Éva).

2013.12.23.