Az író válaszol (24): Eve Rigel


Bíró Szabolcs  2013.12.23. 4:13

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eve Rigel (Czinkos Éva).

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Eve Rigel (polgári nevén Czinkos Éva) író, szerkesztő, multimédiafejlesztő 1962-ben született Pilisen, jelenleg is ott él. Eredeti végzettsége szülésznő. Többek között dolgozott baleseti intenzívosztályon, koraszülött intenzív osztályon, műtősnőként, nővédelmi és családvédelmi gondozóban. Térképrajzolói és földmérői végzettsége is van. Jelenleg a Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület (KIMTE) elnöke. Főszerkesztője volt az Új Galaxis 12. számának, az Álmodj saját mesét című mesekönyvnek, az Amíg világ a világ című antológiáknak és a magyar-maori származású írónő, Aubrey Magor Melissa Mercouri néven írt regényének, a Nehéz örökségnek. Különböző műfajokban ír. Művei önálló kötetként és antológiákban jelentek meg, legtöbbször a Cherubion kiadó gondozásában.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Az első késztetést az írásra valamikor hátulgombolós koromban éreztem. Még nem jártam iskolába, és olvasni sem tudtam, de egyik kedvenc foglalatosságom a bátyám iskolás atlaszának a nézegetése volt, legfőképp nyaranta, amikor neki már nem volt szüksége rá. Leterítettem egy takarót a körtefa alá, kényelmesen elhelyezkedtem, és órákon át bámultam a térképeket, próbáltam megérteni az országok, városok, hegyek és folyók neveit. Akkor éreztem először, hogy milyen nagyszerű dolog, ha valaki elnevezhet valamit, és történeteket írhat hozzá. Később, amikor már tudtam olvasni, beiratkoztam a könyvtárba, és hatalmas tempóban hordtam haza a könyveket. Néha tíz-tizenkettőt is egy hónapban, és időre kiolvasva szépen visszavittem őket. Akkoriban érkezett a második indíttatás, és rendre el is kezdtem a magam kis regényecskéjét leírni egy spirálfüzetbe, majd lapokat fűztem össze, és kartonpapírra festett borítót is készítettem nekik. Sajnos ezek az első könyvkezdemények elvesztek egy nagy lomtalanítás alkalmával, és már fogalmam sincs, hogy miről szóltak. Ezután sok év eltelt, mire újra előtérbe került az írás. A Kiskegyed egyik novellapályázatára írtam egy krimit, amivel második helyezést értem el. Meg is jelent a magazinban, majd egy másik kiadványba felkérésre, honoráriumért írtam még négy novellát. Újabb évek teltek el, amikor megmagyarázhatatlan indíttatásból ismét írni kezdtem, de akkor már regényben gondolkodtam, és mivel már volt számítógépem, kellemesebb körülmények között, szövegszerkesztőn vethettem monitorra a történetet. Ez volt életem első fantasy műve. 2005-ben az akkoriban Pilisen élő Szántó Tibornak (Benjamin Rascal) mutattam meg, tanácsot kérve tőle. A regény azóta is a szekrény mélyén lapul, én azonban egy új világba csöppentem, ami mélyebben szippantott magába, mint valaha hittem, és mint szerettem volna. Összegezve tehát: az első „komolyabb” írásom egy novellapályázat második helyezettjeként megjelent, de az első regényem azóta is várja, hogy átírjam.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Ha azt az időpontot számolom a kezdetének, amikor a Cherubionnál megjelent az első novellám a Lélektánc című antológiában, akkor 2005 ősze a pontos dátum, vagyis azóta nem telt el túl sok idő. Onnantól minden évben megjelent egy-két novellám, kisregényem, regényem. A Ragyogás városa és a Gránitszív című regényeim önálló kötetben, a Delírium és a Norstraden csillaga pedig antológiában. Nem érzem túlzottan aktívnak ezt az időszakot, az elmúlt két-három évet pedig végképp nem. A szerkesztői és az egyesületi munka sokkal több időmet elviszi, mint amennyit szeretnék, írásra nagyon kevés jut.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Az első megjelent regényem A Ragyogás városa volt. Szerettem írni, a mai napig is jó érzéssel gondolok rá, most is ugyanúgy írnám meg, de túlzottan kellemes emlékek mégsem fűződnek hozzá. Ennek ellenére nagyon fontos lépcsőfok volt az életemben. Hálás vagyok az akkori szigorú kritikusaimnak, rendkívül sokat tanultam tőlük, róluk és magamról, és sokat tanultam az írásról. Mai fejjel már úgy gondolom, ha ők nem lettek volna, ma nem tartanék itt, és valószínűleg nem jelent volna meg több művem. Gyakorlatilag nekik köszönhetem az írói pályafutásomat. Tőlük tanultam meg, hogy az ember még akkor is csak önmagára számíthat, kizárólag önmagában bízhat, ha barátok veszik körül. Mindenkinek magának kell végighaladnia a saját útján, és magának kell eldöntenie, hogy egyáltalán végig akar-e menni rajta.

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Lényegesen nem változott a stílusom és a látásmódom, de tapasztaltabb, okosabb és türelmesebb lettem. Már nem nyomaszt az elismerés iránti vágy, tisztábban látom, hogy mit szeretnék és mit nem, mi igazán fontos, mi tesz boldoggá, és mit kell feltétlenül elkerülnöm. Látom a múltban elkövetett hibáimat is, amiknek szintén nagyon hálás vagyok, mert megtanítottak arra, hogy a jelenlegi életben minden egyszeri és megismételhetetlen. A múlt dolgaira kár időt fecsérelni, azt adjuk oda inkább az eljövendőnek. De csak adjuk oda, és ne figyeljük sóvárogva és szorongva, hogy mikor és hogyan érkezik el. Egyszerűen csak élvezzük az életünket. Azt gondolom, ez a látásmód tükröződni fog jövendő írásaimban is.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Sosem gondoltam, hogy majd egyetlen műfajt fogok művelni, és nem is teszem. Írtam fantasyt, sci-fit, orvosi krimit, horrort, szellemhistóriákat, romantikus műveket és még meséket is. Sőt igazából egyre többször mélázok néhány régebbi ötletemen, regénykezdeményemen, amik nem kategorizálhatók, egyetlen műfajba sem illenek bele. Mindent, amit eddig írtam és megjelenhetett, büszkén vállalok, és hálás vagyok érte. A jövőben sem kötelezem el magam egyetlen műfaj mellett, kizárólag azt fogom írni, amihez kedvet érzek, ami örömet okoz nekem, függetlenül attól, hogy megjelenik-e vagy sem.

Mi az elsődleges célja íróként?

Az elmúlt években sokan megkérdezték ezt, és sokszor el is mondtam, hogy nincs különösebb célom íróként. Ma is így gondolom. Nincs szükségem önkifejezésre, nem áll szándékomban másokat okítani, a szórakoztatás sem kifejezett célom, hiszen, ami nekem öröm, másnak talán üröm. Nem áhítozom zajos elismerésre, nem szeretném, ha velem lenne tele a média, és a csapból is én folynék. Szeretek háttérben maradni és figyelni. Nagyon boldoggá tud tenni egy-egy kósza elismerő kritika, e-mail vagy telefonhívás. Egyszer a vonaton egy velem szemben ülő fiatal férfi a Gránitszív című regényemet olvasta elmélyülten, és miközben én lopva figyelhettem a reakcióit, neki fogalma sem volt arról, hogy a regény írója épp vele szemben ül. A vonat megállt az egyik állomáson, ő pedig majdnem elfelejtett leszállni. Kapkodva szedegette össze a holmiját, sorban leejtette őket, majd amikor sikerült lejutnia, és a vonat elindult, még láttam, hogy a peronon leült egy padra, és folytatta az olvasást. Ez a jelenet többet adott nekem, mint száz dicsérő kritika, és úgy gondolom, megmagyarázza, hogy miért írok. Ha a műveimmel csak egyetlen embernek szerzek örömet, ha csak egynek megváltoztathatom a jelenét, és talán kicsit a jövőjét is, már megérte.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Mindegyikre büszke vagyok, de a legkedvesebb írásom az Átutazók című sci-fi kisregény. Az Ellensúly antológiában jelent meg 2006-ban, és túl nagy vihart nem kavart. Pár dicsérő véleményt kaptam rá fórumokon, néhány e-mailt és még egy telefonhívást is. Általánosságban a közepesnél kicsit jobbra értékelték, de összességében nem vonzotta az olvasókat, ahogy maga az antológia sem. Ennek több oka is lehet, mint például, hogy a kiadó nem fektetett elég nagy hangsúlyt a marketingre, de ebbe most nem kívánok nagyon belemerülni. Az Átutazók témája egy látványos, magas technikai kivitelezésű reinkarnációs utazás, melynek során hivatásos kísérleti alanyokat visznek vissza előző életeikbe, hogy általuk, az ő nézőpontjukból, közvetlenül ismerhessék meg az adott kort. A Történelemkutató Intézet hatalmas díjat fizet a győztes kutatócsoportnak, ha egyértelmű bizonyítékkal szolgál arra, hogy a kísérlet sikeres volt. A főszereplő biofizikus nő rengeteg energiát és időt fektet a projektbe, még a saját egészségét is hajlandó feláldozni, ám a siker küszöbén megdöbbentő felfedezést tesz, és ez végérvényesen megváltoztatja az ő és a társai életét. Ez a történet számomra az egyik legkedvesebb, erre vagyok a legbüszkébb, véleményem szerint egyedi és különleges. Ennek írásakor tudtam először úgy elmerülni a történetben, hogy szinte együtt éltem a szereplőimmel, átéreztem az örömeiket és kínjaikat, és heteken át álmodtam is velük. Jelenleg a nyomtatott antológián kívül e-könyves formátumban is elérhető, és szabadon letölthető a honlapomról és néhány e-könyves portáról.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Három tervem van, és még nem döntöttem el, hogy elsőként melyiket kezdem írni. Az egyik az előbb említett Átutazók témájára írt önálló regény. A második a Gránitszív című regényem folytatása, önmagában is érthető történetet, de aki olvasta a regény első részét, annak a második igazi csemege lesz. A Gránitszív a Cherubion Osiris sorozatában jelent meg, és ezért nagyon hálás vagyok, de amennyire öröm volt a megjelenés, annyira szívfájdító is, mert a sorozat köteteinek terjedelmi határai miatt sajnos sokat ki kellett húznom az eredeti történetből. Van benne egy tíz éves ugrás is, amit néhány mondattal elintéztem, és bár nem zavarja meg a történet egységét, mégis hiányzik belőle. A regény elején a nemesi ifjú, Ulrik még csak tizennégy éves, valójában csak egy hétköznapi gyerek, aki a háború poklába kerülve menekülni kényszerül. Elhagyja hazáját, elszakad a családjától, és előbb fogolyként tengeti életét az ellenség falvaiban, majd kitartása, életereje és ügyessége eredményeképpen egyre feljebb jut a ranglétrán. Megismeri a szerelmet, a csalódást, az elviselhetetlen lelki és testi gyötrelmeket is, és még akkor sem adja fel, amikor érte nyúl a halál. A regény végére harminchárom éves lesz. A második részben a történet végighalad az egész életén, miközben újabb háborúkba sodródik, újabb döntéskényszerbe kerül, emberek és világok sorsát változtathatja meg. És hogy miért fontos ez a téma? A regény érdekessége, hogy E/1-ben, a fiú nézőpontjából írtam, és ez nőként nagy kihívás volt nekem. Szerettem Ulrikot, átéreztem a fájdalmát, vele keltem és aludtam el, és nem szégyellem, de megsirattam bizonyos jelenetekben. A harmadik terv egy régi sci-fi ötletem, amihez sok jegyzetet és előtanulmányt készítettem, de eddig még nem vettem a bátorságot, hogy belekezdjek. Azonban egyre többször, egyre sürgetőbben parázslik fel a vágy, és amikor majd fellángol, semmi sem állíthat meg, hogy megírjam a történetet.

Van írói példaképe?

Nem tudnék egyet kiválasztani, sokan voltak hatással rám. A teljesség igénye nélkül néhány név: Jane Austen, Raymond Chandler, Pilinszky János, Agatha Christie, Rejtő Jenő, Robert Merle, Alexandre Dumas, Mika Waltari, Hegedűs Géza, Szabó Magda, Kertész Erzsébet, Aldous Huxley...

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Nem tudok kiválasztani egyetlen regényt, mert nagyon sokat szeretek és fontosnak tartok. Helyette inkább azt a hat írót, illetve költőt nevezem meg, akik hatással voltak a gondolkodásomra, és a műveik befolyásolták az életem. Fiatal lányként rendkívül mély hatást tett rám Kertész Erzsébet Szonya professzor című regénye. Szépen el is határoztam, hogy felnőttként matematikus leszek, és gőzerővel fogtam neki a matek tanulásának. Ennek eredményeképpen feltornáztam az év végi jegyemet ötösre. Az egyetem nekem nem jött össze, viszont az idősebb lányom matematikus lett. Drága emlékű magyar-történelem szakos tanárnőm, Szentmarjay Margit unszolására kezdtem behatóbban foglalkozni az irodalommal és a történelemmel, és az ő kérésére indultam egy szavalóversenyen is, amelyen Pilinszky János Francia fogoly című versével első helyezést értem el. Pilinszkyt imádtam, még ma is sokszor előveszem a verseit. Margit néni biztatására vettem kezembe Mika Waltari Szinuhe és Hegedűs Géza Milétoszi hajós című regényeit, minek következtében elhatároztam, hogy történész leszek. Persze az sem lettem, de végül történelemből dicsérettel érettségiztem. Felnőtt korom kezdetén Stephen W. Hawking Az idő rövid története című könyve nyűgözött le annyira, hogy elhatároztam, csillagász leszek, és egész életemben a világűrt fogom kutatni. Mondanom sem kell, hogy csillagász sem lettem, de mélyrehatóan foglalkoztam asztronómiával és kozmológiával. Végül Asimov Én, a robot című novelláskötetét említeném, melynek hatására a csillagászat mint tudomány ösvényéről picit letértem a tudományos-fantasztikum irányába, és kezdtem sci-fi műveket írni.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az író válaszol (38): Horvát Gábor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Horvát Gábor.

2014.5.26.   


Az író válaszol (37): Fejős Éva

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Fejős Éva.

2014.5.12.    35


Az író válaszol (36): Sümegi Attila

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Sümegi Attila.

2014.4.28.   


Az író válaszol (35): Eric Muldoom

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eric Muldoom (Berke Szilárd).

2014.3.24.   


Az író válaszol (34): Colin J. Fayard

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Colin J. Fayard (Hüse Lajos).

2014.3.11.   


Az író válaszol (33): Szabó Tibor Benjámin

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Szabó Tibor Benjámin.

2014.2.24.    39

A rovat további cikkei

Az író válaszol (32): Vámos Miklós

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Vámos Miklós.

2014.2.17.   


Az író válaszol (31): Bihon Tibor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Bihon Tibor.

2014.2.10.   


Az író válaszol (30): Benjamin Rascal

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Benjamin Rascal (Szántó Tibor).

2014.2.3.   


Az író válaszol (29): Douglas Rowland

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Douglas Rowland (Tölgyesi László).

2014.1.27.   


Az író válaszol (27): Elek Ottó

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Elek Ottó

2014.1.13.   


Az író válaszol (25): Gaál Viktor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Gaál Viktor.

2013.12.30.