Az író válaszol (14): Nagy Erika


Bíró Szabolcs  2013.10.14. 3:29

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Nagy Erika.

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Nagy Erika 1961-ben született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Prózaíró, újságíró, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja és egyben titkára. Számos újságban, folyóiratban, magazinban publikált számtalan cikket és tárcát, hat egymást követő évben jelent meg novellája a Vámbéry Antológiában, és eddig két önálló könyve, a Zsákutca és a másVilág látott napvilágot. Az alkotónőnek, aki elvitathatatlan szervezői munkássága során a szlovákiai magyar irodalmi élet egyik meghatározó személyisége lett, hamarosan megjelenik harmadik könyve, egy különleges riportgyűjtemény.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Az alapiskolában sok mindent nem szerettem, de az egyik kedvencem az volt, amikor az éppen aktuális magyar szakos kiejtette a fülemnek oly kedves mondatot: Gyerekek, ma fogalmazást írunk! Ilyenkor nem láttam, nem hallottam, szabadjára engedtem a fantáziámat, és elmondhatom, hogy könnyedén bezsebeltem a legjobb osztályzatokat. Bár volt olyan is, hogy mélységesen megsértődtem, ugyanis egy alkalommal nem értékelték művemet, mert rám sütötték, hogy plagizáltam. Nem hitte el jó tanítóm, hogy amit leadtam, az az én elmém szüleménye. Túl jól sikerült. Majd eltelt pár hét – ugyanis annyi időbe tellett, hogy utána járjon az ártatlanságomnak, mert akkor még nem volt számítógép –, és megkaptam a megérdemelt osztályzatot.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Hosszú évek teltek el úgy, hogy az írást elnyomta az olvasás szeretete. Ha olvastam, számomra megszűnt a külvilág. Az időt nem érzékeltem, sokszor arra eszméltem, hogy már hajnal van, képtelen voltam úgy letenni egy könyvet, hogy nem tudtam meg a történet végét. Majd elkezdtem írni, de csak a fióknak. Volt, hogy éjszaka kiugortam az ágyból, hogy leírjam a gondolatokat, amik nem hagytak elaludni, vagy éppen főzés közben szállt meg az ihlet. Ilyenkor, ha nem volt papír a közelemben, akkor újságpapír szélére körmöltem le a mondatokat, hogy ne felejtődjön el. Ami nagyon érdekelt, az az újságírás, ezért minden alkalmat megragadtam, hogy küldözgessem cikkeimet a szerkesztőségekbe. Szerencsémre, a bástyák nem voltak bevehetetlenek. Majd érett fejjel, egyik kedves ismerősöm biztatására – aki neves irodalomtörténész – elküldtem novellámat egy irodalmi pályázatra. Semmit nem vártam tőle, mondván, ki vagyok én, hogy a remény, hogy jó eredményt érek el, befészkelje magát a gondolataimba? A díjkiosztó ünnepségen annyira ideges voltam, hogy szinte alig fogtam fel a szavakat, amelyek engem érintettek, nekem szóltak. Csak annak örültem, hogy mivel jeligés volt a pályázat, senki nem nézett, nem látta vörösbe borulásomat. Dühített, hogy szinte egy mondat sem ért el a tudatomig, ezért az értékelés után elkértem a szöveget, amelyet a zsűri elnöke olvasott fel. S lőn világosság! A lényeg, hogy a több tucat pályázó közül az első helyezést elért pályamű (szerzője egy elismert író volt már akkor is) és az én prózám okozott kisebb fejfájást az ítélő bizottságnak, végül úgy döntöttek, hogy bár kevés százalékkal, de engem fektetnek a padlóra. Vallom a mai napig, hogy nálam boldogabb ember azóta sem akadt azok között, akiket kiütöttek a nyeregből. Lubickoltam az örömben, szárnyaltam a boldogságtól, s ezt sokan nem is értették. Én igen, nekem, a kezdőnek ez nagy elismerés volt.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Az első könyvem, az első „gyermekem”, így csak jó érzéssel gondolhatok rá. Nem tökéletes, nem esik extázisba tőle az olvasó, de rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, s ez erőt adott a folytatáshoz. Vallom, hogy a siker kulcsát egy Kossuth-díjas írónak köszönhetem, aki, miután egy alkalommal sokat beszélgettünk, közbevágott: Látod, ez az a történet, amelyet meg kell írnod! Megírtam, majd ő elolvasta, biztatott, és én elindultam az úton.

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Bízom benne, hogy változott, és hogy érettebb lettem. Ha ma olvasom a régi írásaimat, sok mindent másképpen látok. Szerintem sokan vagyunk így ezzel. Kipróbáltam magam új műfajban is, és itt is voltak pozitív visszajelzések. Olyanok, amelyek arra késztettek, ne adjam fel.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Igen, mindig. Novellista alkat vagyok, verset soha nem írtam. Lázár Ervin nyilatkozta egyszer, hogy ha valaki prózaíró lesz, az annak a beismerése, hogy nem tud verset írni. Vállalom. De azért nem mondom azt, hogy soha, még megszállhat az ihlet.

Mi az elsődleges célja íróként?

Célom az, hogy az olvasó, az én olvasóm megkapja tőlem azt, amire vágyik. Szeretem feldolgozni az élet apró-cseprő pillanatait, az utcán heverő témákat. Azokat a pillanatokat, amelyek bárkivel megtörténhetnek. Úgy vettem észre, hogy erre van igény, mert ha sokáig nem olvasnak tőlem, kérik. Kérik telefonon, az úttest túloldaláról, a zebrán áthaladva két autó között, vagy akár autóbuszon utazva. Volt, hogy a másVilág elolvasása után felhívtak telefonon, és megköszönték, hogy megírtam. Pszichológiai hatása volt, segítettem vele, hogy az olvasó megbirkózzon a betegség okozta traumával.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Az esetleges hibák ellenére mindegyik kedves a szívemnek, nem tudok, de nem is akarok választani. A vonal egyenes, nem görbül meg sehol.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

A most nyomdai előkészület alatt lévő könyvem újdonság, nem szépirodalom, portrériportokat tartalmaz. Olyan emberekről szól, akik nem celebek, de a maguk területén valami nagyot alkottak. Csak egyetlen kivétel van, egy Kossuth-díjas színművész. Sokat jelent nekem ez a könyv, örülök, hogy ebben a műfajban is kipróbálhattam magam. Jó tanítómesterem volt.

Van írói példaképe?

Nehéz kérdés, de ha jól meggondolom, van. Számomra Jókai az első, Jókai a második és Jókai a harmadik. De egy Urbánszki László nevű figura nagyon tülekedik az élre. Rettenetesen jól bánik a szavakkal. Tisztítom az utat előtte.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Egyetlen egyet kiragadni a rengetegből nem könnyű feladat, nem is vállalkozom rá, de egy könyvet jó szívvel tudok ajánlani, friss bennem az élmény, a kötet lapjai még langyosak a többszöri forgatástól. Nikosz Kazantzakisz Akinek meg kell halnia című regényét, amelyet az olvasó több szinten tud olvasni és befogadni is.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az író válaszol (38): Horvát Gábor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Horvát Gábor.

2014.5.26.   


Az író válaszol (37): Fejős Éva

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Fejős Éva.

2014.5.12.    35


Az író válaszol (36): Sümegi Attila

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Sümegi Attila.

2014.4.28.   


Az író válaszol (35): Eric Muldoom

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eric Muldoom (Berke Szilárd).

2014.3.24.   


Az író válaszol (34): Colin J. Fayard

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Colin J. Fayard (Hüse Lajos).

2014.3.11.   


Az író válaszol (33): Szabó Tibor Benjámin

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Szabó Tibor Benjámin.

2014.2.24.    39

A rovat további cikkei

Az író válaszol (32): Vámos Miklós

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Vámos Miklós.

2014.2.17.   


Az író válaszol (31): Bihon Tibor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Bihon Tibor.

2014.2.10.   


Az író válaszol (30): Benjamin Rascal

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Benjamin Rascal (Szántó Tibor).

2014.2.3.   


Az író válaszol (29): Douglas Rowland

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Douglas Rowland (Tölgyesi László).

2014.1.27.   


Az író válaszol (27): Elek Ottó

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Elek Ottó

2014.1.13.   


Az író válaszol (25): Gaál Viktor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Gaál Viktor.

2013.12.30.