Az író válaszol (2): Zima Szabolcs


Bíró Szabolcs  2013.7.22. 4:01

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Zima Szabolcs.

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Zima Szabolcs 1975-ben született Debrecenben, családjával jelenleg is itt él. Pályafutása során volt már újságíró, illetve több könyvkiadóban is megfordult szerkesztőként. Első regénye 2012-ben jelent meg, A makedón összeesküvés címmel. Következő, A Midász Társaság c. regénye már elkészült, jelenleg kiadás előtt áll.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?
Akkor éreztem először, amikor az egyetemen „felkért rá” az egyik óraadó tanár. Nem volt mit tenni, muszáj volt valamit letenni az asztalra. Ha jól emlékszem, filológia és verstan volt az óra neve, és ennek megfelelően költeni kellett. A versem – úgy rémlik – jól sikerült, hosszú időre el is tettem magamnak. Egy Arany János-parafrázis volt (ismert költő stílusában kellett verselni), amolyan ballada-szerű. Az első néhány sora meg is ragadt a fejemben:

Mi ez a nagy sokadalom?
Tán valami lakodalom.
Sürög-forog, minden nevet,
Míg a szomszéd holtat temet.

Violaszín ravatalon
Fekszik a holt, nagy nyugalom
Van már rajta, meg se mozdul,
A távolban harang kondul.


Az eredeti kézirat a gyerekkori íróasztalom fiókjában maradt, és attól félek, örökre eltűnt. Talán a hazai költészet számára ez nem olyan nagy veszteség, én legalábbis úgy érzem, hogy szerencsésebb volt inkább a regényírást választanom.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

2000 környékén újságíró lettem a megyei napilapnál, és ekkortól számítom az írói pályámat. Rengeteg ismert, híres és szimpatikus emberrel ismerkedtem meg e révén, Sütő Andrástól Esterházy Péteren át Csukás Istvánig. Tehát sok íróval, költővel, de akkor még a másik oldalról, kérdezőként. Hatalmas élményt jelentett, hogy velük beszélgethettem, hogy 15-20 percet rám áldoztak az életükből. Az interjúk általában jól sikerültek, mégis a sutaságok maradtak meg bennem a leginkább. Esterházytól például akkoriban jelent meg a Harmonia caelestis, egy óriási családregény, és azt találtam kérdezni tőle, hogy akkor is megírhatta volna-e a könyvet, ha nem egy ilyen régi, nevezetes famíliáról van szó. Erre ő csak annyit válaszolt, hogy „ha a Nagytemplomnak (debreceni lakos vagyok) micsodája lenne (itt ő kimondta a testrész nevét is), akkor ő lenne a nagyapám.”

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Az újságírás után a könyvkiadásban helyezkedtem el, szerkesztő lettem, és ennek kapcsán rengeteg önálló könyvem megjelent már. Néha nincs benne a nevem, néha „csak” szerkesztőként szerepelek az impresszumban, de ezeket is a saját gyermekeimnek tartom. Az első valódi könyvem A makedón összeesküvés, amely 2012-ben jelent meg az Ulpius-ház Könyvkiadó jóvoltából. Azért nevezem „valódinak”, mert ez az első olyan írásom, amit nem megbízásból (munkaként), hanem a magam örömére készítettem. Általában esténként, vagy a hétvégeken, illetve akkor csiszolgattam, amikor a család nem volt otthon. Jellemző, hogy a feleségem egészen addig nem tudott a 300 oldalas kézirat létezéséről, amíg az Ulpius vissza nem jelzett, hogy szeretné kiadni. Thomas Mannról vagy Victor Hugóról nem tudom elképzelni, hogy titokban kezdték volna az írást. Talán nem is helyes így. Mindenkinek vállalnia kell, ha ilyesfajta ingerei támadnak.

Hogyan látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Az első könyv mindig bátortalan próbálkozás, rengeteg biztonsági megoldással. Az art thriller (kultúrtörténeti thriller) műfajában dolgozom, ezért az elején sok klisét, megoldást átvettem a nagy mesterektől, Dan Browntól, Steve Berrytől és másoktól. Azt hiszem, a nagy többség ezt hasonlóan tenné – de minek is változtatnánk a bevált recepten? Természetesen igyekeztem saját ízeket is belevinni ebbe a bizonyos első regénybe, a humor megjelenése például mindenképpen annak számít. Nem akartam olyan „fémszagú” regényt, amilyeneket Dan Brown ír, azt szerettem volna, hogy a könyv ne csak izgalmas és fordulatos, de felhőtlenül szórakoztató is legyen. Filmes hasonlatot tudnék rá hozni: az Indiana Jones-történeteket jobban szeretem a véres, erőszakos krimiknél.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Azt hiszem, igen. A kultúrtörténeti thrillernek Magyarországon is kialakult egy viszonylag népes befogadótábora, amire már lehet támaszkodni. Bár egyelőre azon munkálkodom, hogy megtaláljam az olvasóimat. Tudom, hogy manapság főleg a középkorúak, illetve javarészt a hölgyek olvasnak, míg az art thrillerek elsősorban a fiatalabb férfiakat képesek lekötni. A nehezebb utat választottam, de talán megéri évekig (vagy talán egy egész életen át) fáradozni vele. Ma még nem látszik, hová fut ki a dolog. Szeretnék évente egy-egy új regénnyel előrukkolni, s ha azok eladhatók lennének pár ezer példányban, akkor hazai viszonylatban már sikerről beszélhetnénk. Rajtam nem fog múlni a dolog.

Mi az elsődleges célja íróként?

Kiírni magamból azt a rengeteg élményt, ami bennem van. Meg azokat az ismereteket, amelyeket az eddigi életem során összegyűjtöttem. Mindig is hangoztattam, hogy nemcsak szórakoztatni, de tanítani is akarok a könyveimmel. Még akkor is, ha a „tanítás” manapság inkább szitokszónak hangzik. Hosszú távon viszont megéri folyton fejleszteni, képezni magunkat, illetve másokat. Nem tudnék olyan regényt írni, amelyet nem előz meg több hónapos kutatómunka. Csak leülni a gép elé, és püfölni be a sorokat, ahogy a gondolatok jönnek elő a fejemből – ez nem az én műfajom. Szeretném elbűvölni, elgondolkodtatni az olvasót, ez pedig csak úgy megy, ha előtte komolyan felkészülök. Meg kell tisztelni azzal az embereket, akik több ezer forintot kiadnak a könyvemért, hogy meg is dolgozom ezért a pénzért.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

A makedón összeesküvés, és a fentebb említett okok miatt. Önálló ötlet alapján dolgoztam ki, és mindvégig volt hozzá időm, kedvem és türelmem. Regényt írni látszólag nagyon könnyű dolog, olyasféle, amire tízből kilenc ember kapásból rávágja, hogy „ezt én is meg tudom csinálni.” Amikor viszont arra kerül a sor, hogy tényleg le kell ülni, nap mint nap, akár esik, akár fúj, és dolgozni kell, akkor rögtön kiderül, hogy talán nem is olyan egyszerű feladat ez. Van, aki lelkesen belekezd, de pár nap, pár hét után elmegy a kedve, unja a saját témáját, és meg is ijed a kihívástól. Bennem régóta ott mocorgott ez a téma, és még úgy is belevágtam, hogy az írás megkezdésekor egyáltalán nem volt biztos, hogy valamikor megjelenhet a történet nyomtatásban. Kitartás, akarat, kedv és jó adag szerencse kellett hozzá. Steve Berryt annak idején nyolcvannál is több kiadó utasította el. Ha a negyvenediknél feladta volna (már ez is birkatürelemre vall), most nem csinálhatná azt, amit szeret.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

A második regényem szintén kultúrtörténeti thriller lesz, szeretnék mindvégig megmaradni e műfaj mellett. A kézirat kész, a szerkesztőnek, kiadónak tetszik, a megjelenés ideje azonban még bizonytalan. Naponta 30 könyv jelenik meg Magyarországon, óvatosan kell tehát bánni az időzítéssel, nehogy elvesszen a regény a nagy „zajban.” A történet A Midász Társaság címet viseli, és a főbb szerepeket ugyanazok a személyek kapták, akiket az olvasó A makedón összeesküvésben már megkedvelhetett. Persze, lesznek új mellékszereplők is, ők adják meg a történet egyedi ízét. Azt hiszem, ennél a könyvnél már sokkal bátrabban írtam, jobban ki mertem színezni a figurákat, és szerteágazóbb lett a cselekmény is. Nekem jobban tetszik, mint az első regény, amely természetesen magán visel még néhány gyerekbetegséget. Remélem, mindig elmondhatom majd, hogy egyre jobb és jobb könyveket szerzek. Azt hiszem, ez minden író álma.

Van-e írói példaképe?

Kifejezett példaképem nincs, inkább írói módszereket kedvelek. Gárdonyi Gézától a mesélő kedvet, Vernétől a hihetetlen alaposságot és tudományos felkészültséget, Dan Browntól a felépítés módját, a cliffhangereket, a fejezetek végén lévő csattanókat irigylem, amelyek további olvasásra késztetik az embert. Emlékszem, A megtévesztés fokát (Dan Brown) egyvégtében elolvastam a 150. oldalig, mert csak akkor derült ki, hogy mi is az a bizonyos rejtélyes dolog a jégtakaró alatt, vagyis miről szól maga a regény. Ez bámulatos erény, én is szeretnék ennyire érdekfeszítőt írni. Ma már nem lehet feleslegesen rabolni az olvasó idejét, azonnal a legmagasabb fordulaton kell pörgetni a sztorit. Szeretem Passuth Lászlót is, roppant különleges történeteket ötlött ki, de mire eljutnának a lényeghez, a legtöbben feladják a harcot.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Nehéz kérdés, szerintem nincs egyetlen fontos könyv. Inkább könyvek vannak, amelyek valamiért nagy hatással voltak ránk az idők során, és belőlük épülünk fel mi magunk. Az Egri csillagokat tizenkétszer olvastam el. Kedves tanárom azzal szórakozott órán, hogy elkezdett belőle egy mondatot, én pedig befejeztem. A Pál utcai fiúk viszont inkább nyomasztott, gyorsan átpörgettem, de így is teljesen lelombozott Nemecsek halála. Hasonló okok miatt nem szeretem José Rodrigues dos Santost sem. Az egyik könyvében az apja haldoklik, a másikban a kislánya – ráadásul teljesen „céltalanul”, hiszen az írónak nincs más szándéka a tragédiák bemutatásával, csupán az, hogy az olvasó sajnálkozzon. Vannak ugyanakkor kiváló ellenpéldák is. Az Öten a mennyországban rövidke könyv, de megható és elgondolkodtató. Ebben is meghal valaki, ám a történet valójában csak azután kezdődik el, mégpedig egy kérdéssel: miután elmegyünk, vajon kikkel találkozunk odaát? Ki lesz az az öt személy, aki a legnagyobb hatást gyakorolta az életünkre? Kapásból rá tudjuk vágni erre a választ? Szerintem nem, és jó, hogy elgondolkodhatunk rajta. No, hát ilyesmikre (is) valók a könyvek.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az író válaszol (38): Horvát Gábor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Horvát Gábor.

2014.5.26.   


Az író válaszol (37): Fejős Éva

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Fejős Éva.

2014.5.12.    35


Az író válaszol (36): Sümegi Attila

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Sümegi Attila.

2014.4.28.   


Az író válaszol (35): Eric Muldoom

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eric Muldoom (Berke Szilárd).

2014.3.24.   


Az író válaszol (34): Colin J. Fayard

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Colin J. Fayard (Hüse Lajos).

2014.3.11.   


Az író válaszol (33): Szabó Tibor Benjámin

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Szabó Tibor Benjámin.

2014.2.24.    39

A rovat további cikkei

Az író válaszol (32): Vámos Miklós

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Vámos Miklós.

2014.2.17.   


Az író válaszol (31): Bihon Tibor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Bihon Tibor.

2014.2.10.   


Az író válaszol (30): Benjamin Rascal

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Benjamin Rascal (Szántó Tibor).

2014.2.3.   


Az író válaszol (29): Douglas Rowland

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Douglas Rowland (Tölgyesi László).

2014.1.27.   


Az író válaszol (27): Elek Ottó

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Elek Ottó

2014.1.13.   


Az író válaszol (25): Gaál Viktor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Gaál Viktor.

2013.12.30.