Az író válaszol (20): Palatinus Lili

Bíró Szabolcs  2013.11.25. 4:48

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Palatinus Lili.

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Palatinus Lili 1982-ben született Szegeden, de Budapesten nőtt fel. Ápolónőnek tanult, de nem dolgozott sokat a szakmában, inkább a könyvek felé fordult. Férjével és nyulával falják a könyveket – ki így, ki úgy. A fiatal írónőnek idén jelent meg első regénye, a Légy átkozott c. római kori kalandregény, melyet bárki ingyen és bérmentve letölthet a www.historiumkiado.eu oldalról.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor nagy rajongója voltam a Váratlan utazás című filmsorozatnak. A véletlennek köszönhetően megismerkedtem egy nénivel (akkoriban úgy találtam, hogy néni), aki a Prince Edward szigeten lakott (ahol a történet játszódik). Ő mondta, hogy van egy irodalmi magazinjuk, a Kindred Spirits, és adott belőle egy példányt. Fellelkesülve az irodalmi lehetőségen, írtam is egy történetet a macskámról, és el is küldtem nekik, bőséges fotómelléklettel a fent nevezett jószágról. A legnagyobb meglepetésemre leközölték az írásomat, sőt kaptam egy éves előfizetést is a magazinra. Ettől vérszemet kaptam.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Nagyjából tizenöt éves lehettem (nem emlékszem pontosan), amikor halálosan beleszerettem Jim Morrisonba. Na jó, a költészetébe. Teljesen lenyűgöztek a gondolatai, a kifejezésmódja. Én is pont így képzeltem akkoriban az Életet élni, gyorsan és szenvedélyesen. Írtam is egy csomó verset, ami a helyi újságban megjelent. Végtelenül büszke voltam magamra. A „felnőttek” pedig végtelenül szomorúak, hogy egy ilyen dekadens nemzedék van felnövekvőben. Akkoriban költőnőnek, forradalmárnak gondoltam magam. Persze nem kiabáltam harci indulókat és nem borogattam fel a szemeteskukákat, de az érzés megvolt. Ma már nem írok verseket, de mind a mai napig nagy rajongója vagyok a lánglelkű költőknek.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Az első – mások által is olvasott – történetem a néhai macskámról, Sir Tóbiásról szólt, aki több macskaéletre való kalandot megélt. Amikor megjelent a történet nyomtatásban, postán küldtek egy példányt. Hetekbe telt, mire Kanadából megérkezett az újság, és a postás is rendszeresen szétcibálta a csomagjaimat (gyanítom, az exkluzív illatos-csillámpónis matricákra fájt a foga), szóval szétmarcangolva lapult a postaládában. Kirángattam, újabb sebeket ejtve a meggyalázott magazinon, és az összes szomszédhoz becsöngettem, hogy nézze meg, benne vagyok az újságban! Koromból kifolyólag kedélyesen tolerálták a kirohanásomat. Azt gondolom, hogy a könyvvel is hasonlóképp lesz, így reszkethetnek a szomszédok, megyek!

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

A Légy átkozott az első könyvem, ami megjelenik, előtte a Historium Kiadó által gondozott A holló évszázada című antológiában jelent meg novellám, Részletek Podjebrád Katalin naplójából címmel. A novella teljesen más műfaj, mint egy nagyobb lélegzetű regény, de szeretem kipróbálni a különböző műfajokat, különböző látásmódokból nézni az eseményeket. Podjebrád Katalin egy fiatal lány, aki a saját identitását keresve igyekszik helyt állni leendő királynéként egy férfiak uralta világban. Aelia Sabina (a Légy átkozott főszereplője) viszont egy felnőtt, férjezett nő, aki a függetlensége korlátait feszegeti egy intrikákkal teli társadalomban. Az olvasók vérmérsékletén múlik, hogy mit tartanak nagyobb kihívásnak: nőként érvényesülni a férfiak világában, vagy egy női közegben úgy létezni, hogy elfogadja a közösség íratlan szabályait.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Zsenge éveimben állatos történeteket írtam. Ez mind a mai napig megmaradt, a blogomon rengeteg állatos mese, szösszenet, gondolat gyűlik. Agymenések, csakis erős idegzetűeknek! Aztán a férjem révén kapcsolatba kerültem hagyományőrző gladiátorokkal, és az ókori kultúra, az ókori gondolkodásmód azonnal magába szippantott. Egyaránt közel áll hozzám a fenséges latin költészet és a véres gladiátorviadal. Szeretem ezt a kettősséget, a világ talán pont a szélsőségek között pulzál.

Mi az elsődleges célja íróként?

Szeretném, ha mások is úgy tudnák szeretni az ókort, ahogyan én megszerettem. Tele hősökkel, káprázatos városokkal, filozófiával és jó kajákkal. Jó lenne, ha egy cserépdarab mögül a szemlélőnek felbukkanna az egész trójai sereg. Gyakran tekintünk a letűnt korokra némi felsőbbrendű megvetéssel, pedig az emberek a lelkük mélyén akkor is ugyanolyanok voltak, mint mi, ugyanolyan vágyakkal és ugyanolyan gyarlóságokkal. A világ tele van izgalmas dolgokkal, a múlt pezseg a megválaszolatlan kérdésektől. És egy válasz csak tíz újabb kérdést hoz magával…

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Ez az első, most ő a szívem kedvence. Bár azt hiszem, mindig is az marad, hiszen ő az első.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Az ókorban feltárt „régészeti” leletekről, hogy mit gondoltak, mit gondolhattak az ókori tudósok a kiásott csontokról. Gyakori vélekedés volt, hogy az előkerült leletek rég meghalt héroszok csontjai, ezért különleges tisztelettel bántak velük, pedig ezek akár dinoszaurusz-csontok is lehettek. Nyilván tudományos és racionális szemszögből nézve több mint valószínű, hogy őslények csontjait találták meg, de egy gondolat erejéig nem bűn, ha elképzeljük, hogy valóban a régi héroszok csontjai kerültek napvilágra. És a történetben természetesen sok gladiátor is helyet kap!

Van írói példaképe?

Igen, Chuck Palahniuk a szókimondásáért, Dmitry Glukhovsky a hatalmas orosz lelkéért, Fonyódi Tibor a szenvedélyért és sokoldalúságáért, ahogyan megmutatja a világot, a saját szemén keresztül.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Életkoronként változik, hogy mi épp a legmeghatározóbb. Azt hiszem, talán Milorad Pavić Kazár szótárát emelném ki. Kultúrák és világok, mesék és „tények” találkozása egy misztikus olvasztótégelyben, amelyet csakis egy kelet-európai álmodozó képes megteremteni.

Hozzászólások

@

Küldés