Az író válaszol (5): Fábián Janka

Bíró Szabolcs  2013.8.12. 3:26

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Fábián Janka

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.

Fábián Janka 1973-ban született. Egy Pest megyei községben nőtt fel, de gyermekként sok időt töltött Kisnémediben is, nagymamája szülőfalujában. A Miskolci Egyetem angol-történelem szakán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia szakán szerzett diplomát. Regényei, melyekben a magyar történelem egyes korszakait elegyíti a klasszikus romantikus irodalom legszebb hagyományaival, méltán örvendenek óriási hírnévnek. Az írás mellett angol-francia nyelvtanárként dolgozó Fábián Janka az elképesztően sikeres Emma-trilógiával robbant be a köztudatba, mely nemrég már díszdobozos kiadásban is megjelent. Az írónő, ahelyett, hogy jól megérdemelt babérjain ülne, folyamatosan alkot: idén már nyolcadik regénye, az Adél és Alíz is megjelent.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Körülbelül azóta írok, amióta tudok írni. Kisiskolás koromban persze még nem regényekkel kezdtem, hanem versikéket, meséket, fantasztikus történeteket ötöltem ki (nem utolsósorban azért, hogy a családomat szórakoztassam, bevágódjak a tanító néniknél, és a húgomat ijesztgessem). A Három majom című mesém tízéves koromban meg is jelent nyomtatásban, a Váci Napló nevű, azóta már megszűnt újságban. Még honoráriumot is kaptam érte, és mindenki rettentő büszke volt rám, beleértve saját magamat is.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Hosszú évtizedekig tartott. Persze, az írást nem hagytam abba, gimnazista koromban naplót vezettem (szigorúan az íróasztalfióknak!), majd később évekig készülődtem arra, hogy majd egyszer… Nem csak lelkileg, hanem már vázlatokat, jegyzeteket is készítettem az első regényeimhez, és már kutatgattam is hozzájuk. De sokáig nem volt hozzá merszem, hogy istenigazából belevágjak az írásba, ugyanis fogalmam sem volt, mi lesz belőle, mekkora fába vágom a fejszémet.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Az érzelmek egész kavalkádja kötődik az Emma-könyvekhez, és különösen a trilógia első kötetéhez. Szerencsére többségében pozitív érzelmek, de talán nem véletlen, hogy azóta sem olvastam újra egyetlen sorát sem. Túlságosan közel áll a szívemhez, túl sok időt töltöttem el vele, és amikor eldöntöttem, hogy „elengedem”, annak visszafordíthatatlannak kellett lennie. Sok kedves történet fűződik hozzá, de az egyik legjellegzetesebb talán az, hogy sokan meg vannak róla győződve, hogy Balatonkörtvélyes létezik. Akadt, aki a Google műholdas térképén is kereste, és egy könyvtáros hölgy oda szeretett volna menni nyaralni.

Hogyan látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Kevesebb írói jelenlét van a könyveimben. Ez amolyan „gyerekbetegség” volt nálam, és talán megadja a korai regények varázsát, de ma már – elkerülhetetlenül – távolságtartóbb vagyok a szereplőimmel, az egész történettel. Ez nem jelenti azt, hogy nem adom bele szívem-lelkem, de kevesebb „szenvedéssel” jár, és kevésbé szűrődik át a lelkesedésem, a szeretetem egy-egy szereplő iránt. Általánosságban pedig elmondhatom, hogy a kilencedik regényét írva az ember mindenféleképpen szert tett egyfajta rutinra. Arra kell vigyázni, hogy ez ne váljon gépiességgé, önismétléssé.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Elég hamar eldöntöttem, hogy mivel a történelmi-romantikus műfaj olvasóként is közel áll a szívemhez, és úgy láttam, hogy ez hazánkban amolyan hiánycikknek számított, ha egyszer írásra adom a fejem, hát ebben fogok próbálkozni. Ma már úgy látom, ez jó döntés volt. Kiderült, hogy az ilyesfajta könyvekre volt valami elemi erejű igény. Sőt, még ma is van.

Mi az elsődleges célja íróként?

Az, hogy az olvasóknak örömet okozzak. Ez tényleg ilyen egyszerű. Persze, nem tetszhet minden mindenkinek, ez teljesen természetes, de ha többségében pozitív visszajelzéseket kapok, az mindig erőt ad a folytatáshoz.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Nehéz egy művet kiemelni, hiszen mindegyikkel megdolgoztam, de ha muszáj, akkor a Lotti örökségét említeném meg. Ebben a könyvben elkalandoztam egy korábbi évszázadba (az addig írott történeteimhez képest, amelyek mind a 19-20. század fordulóján, vagy a 20. században játszódtak), tehát elhagytam a „komfortzónámat”, és belevágtam egy, a 18-19. század fordulóján játszódó történetbe. Kezdetben volt, hogy el is bizonytalanodtam, éppen úgy, mint az első regényeimnél, de szerintem a végeredmény igazán klassz lett. Rengeteget dolgoztam vele, történetileg, nyelvileg, technikailag, de minden egyes percét élveztem.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Jelenleg A német lány című regényem folytatásán dolgozom, amivel régóta adósa vagyok az olvasóimnak, és a szereplőimnek is. A korszak a 20. század hatvanas éveinek vége, a hetvenes évek eleje, tehát újra visszatértem a közelebbi múltba. Sőt, ez az időszak még sokak emlékezetében élénken él, így nagyon nehéz feladat írni róla. Másrészt, a források mennyisége gyakorlatilag végtelen. Nagyon izgalmas feladat, és remélem, hogy a végén ismét egy szép, szerethető történetet adok majd az olvasók kezébe.

Van írói példaképe?

Hű, rengetegen vannak, így ha nem baj, bele sem kezdenék a felsorolásba. Valakiket biztosan kihagynék, és azt nagyon nem szeretném.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Ez megint milyen nehéz... Na jó, akkor most mindenkit jól meglepek. Életem első magamtól végigolvasott könyve, az első osztály utáni nyáron Nagy Franciska Birbax című meseregénye volt. Év végén, jutalomkönyvként kaptam. Imádtam, és onnantól kezdve nem volt megállás...

Hozzászólások

@

Küldés