Az író válaszol (6): Urbánszki László


Bíró Szabolcs  2013.8.19. 3:48

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Urbánszki László

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Urbánszki László 1954-ben született Alberttelepen. Közel áll a természethez, élete során volt dunai hajós és batikoló, jelenleg faművesként dolgozik. Állandó, visszatérő témája a középkor, ám annak nem a nagy csatái és hősi eposzai érdeklik, sokkal inkább a mindennapi életet szemléli, és próbálja közelebb hozni a huszonegyedik századi olvasóhoz. Saját elmondása szerint az emberről akar írni, úgy, ahogy van: nem ragozni, hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát, s ha ez utóbbit ki tudja rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös. Az író jelenleg egy Tatárszentgyörgy közeli, erdei tanyán él feleségével és három gyermekével. 2011-ben debütált az Odakint, a pusztában című novelláskötettel, majd 2013-ban megjelent első regénye is, a Nemtelen nemesek. Már dolgozik új könyvén, mely a tatárjárás időszakában játszódik.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Nem éreztem. Kölyökkoromtól olvasó ember voltam, vagyok, és volt bennem egyfajta vágyódás az írói teremtésre, de „természetesen” elfojtottam, elérhetetlennek hittem. 2008 tavaszán aztán egy jóismerős-féle megdicsérte a zene- és könyvgyűjteményemet, majd valami ilyesmit mondott: „Jófajta zenéket szeretsz, bírom az ízlésedet a könyvekben, de igazán poénos az lenne, ha írnál is.” „Tudod mit?” – válaszoltam neki. – „Holnapra írok egy novellát!” Hajnali háromkor fölkeltem, nyolcra-kilencre írtam tizenkétezer karaktert. Mit is mondjak? Hihetetlen mód élveztem, elvarázsolt, beleszerettem, és azóta írok. Föltettem a Karcolat alkotóműhely oldalára, kaptam rá hideget-meleget, de Eve Rigel, az egyik szerkesztő, ezernyi hibám ellenére megdicsért. Állítólag jó érzékem van a hangulatok átadására. Ezen novellám nem javítható, nem kiadható, de még ma is jóérzéssel olvasom. Tényleg van hangulata!

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Gyakorlatilag ettől a perctől datálom íróságomat, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de azóta írok. Első megjelentethető novellám 2009 áprilisában született, a következő odafigyelést érdemlőre fél évet kellett várni. Többféle műfajban próbálkoztam, mondhatni, a kifejezésvágyam már megvolt, de témám még nem, míg aztán 2010 elején megírtam első történelmi munkámat, Az íjászt. Ez klasszikus novellának indult, a csattanó érdekében építettem a történetet, de megfogott a régmúlt idők varázsa, és alaposan kidolgoztam a hátteret. A novellából elbeszélés lett, belőlem pedig a történelem szerelmese.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Első könyvem antológia volt, és többévnyi útkeresés eredménye. Próbálgattam a stílusokat: érzelmes, kalandos, misztikus. Nincs benne két egyforma stílusú darab, kimondottan sokszínű gyűjtemény. Egyfajta kincsestárként tekintek erre a kötetre azóta is, melybe vissza-visszatérek ötleteket meríteni. Az antológiában szereplő elbeszélések megírása idején a Karcolat íróműhelyben tanulgattam, ahol jellemző volt a csattanóra épülő fantasy-, horror-, kalandnovella-írás. A hátteret (általában) csak annyira dolgozták ki, hogy megfelelően alátámasszák vele a végső poént. Ez a klasszikus novella felépítése, ezt írják elő nagynevű író-elődeink. Éljen a csattanó, mellékes a háttér. Gyártottuk kilóra a poénokat, mögé dobtuk a vázlatszerű keretet. Örkénynek sikerült, ez a csapásirány, így kell írni a rövid történeteket! Én mindig is különc, a maga útját járó figura voltam, és szinte poénból, megírtam a Vacsora című elbeszélésemet, melyben tudatosan kerültem a kalandot, és a csattanó sem volt földbedöngölő. Okom e tettre az volt, hogy minden történetnek meg kell állnia a lábán, a kalandelemek, a végső csattanó nélkül is. Vegyünk el minden hatásvadász elemet, nézzük meg, marad-e odafigyelni való. Ha nincs, akkor nem jó! Akkor is meg kell teremteni a hangulatot, ha összesen egy sorom van rá! A vicc a lehető legtömörebb novella, de a jó előadó az egymondatos felvezetésben is képes előkészíteni a csattanót. Az, hogy néhány neves író-elődünk másként gondolta, az az ő dolga. Lehet, hogy ő világsikert ért el vele, de attól még lehet másként csinálni. Kell a csattanó, a kaland, de hangulatteremtés nélkül nem lesz maradandó érték. Az emberek elolvassák, nevetnek vagy megborzonganak, majd továbblépnek. Soha többé nem akarják újra elővenni, hisz ismerik a poént, nincs benne már élveznivaló. Az interneten egy kaland-oldalon bagatellizáltam a kaland jelentőségét. El akarom vetni a jól bevált sémát? Természetesen lepontoztak, lehurrogtak, kaptam sok-sok fanyalgó hozzászólást, viszont megtaláltam a saját írói stílusomat. Azóta is ebben hiszek, mindenem a hangulat-fűszerezés. A Vacsora után megírtam a nagyon hasonló elveken alapuló Az íj c. elbeszélésemet, melyet elolvasott ennek az interjúnak a szerzője, Bíró Szabolcs, és annyira tetszett neki, hogy kiadta az első antológiámat. Mondhatni, megérte dacolni a trenddel. Milyen apróságon múlik a siker!

Hogyan látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

A válasz egyszerre könnyű és nehéz, hiszen az első könyvem elbeszéléskötet, a második regény. Más műfaj, más lehetőségek. A regényeimben jobban kidolgozom a nekem oly fontos atmoszférát, lazább a szerkezet, ugyanakkor a novellista múlt tömörségre tanított. Mondhatni, az Odakint, a pusztában egyenes folytatása a Nemtelen nemesek. Amit ott vázoltam, azt itt kidolgoztam. Szinte minden elbeszélésemből merítettem a regényben. Marketing szempontjából, most azt kellene állítanom, hogy a végsőkig kiforrott, pályája csúcsán lévő írófejedelem vagyok, de ezt nem tenném, ha lehet. Nem az én mostani állításaim fogják meggyőzni az olvasót a nagyszerűségemről vagy sutaságomról, hanem a könyveim. Pályám elején állok, újabb és újabb írói ötletek jutnak az eszembe, belevetem magam, élvezkedem, lubickolok a lehetőségekben. Az antológia megírása idején gondolkodnom kellett a csattanón, a történeten, most itt tülekednek a fejemben, csak le kell gépelnem őket. Történelmi ismereteim bővebbek, bátrabban nyúlok kevésbé ismert témákhoz, gyakorlottabban nézek utána az ismeretlennek, és jobban élek az alkotói szabadsággal. Hajdanán nem vállaltam be a felderítetlen történelmi időszakokat, ingoványos terepnek éreztem, amitől ódzkodni kell. Most már tudom, hogy történelmünk egyes részei örökös fehér foltok maradnak, nincs egységes vélemény, de ha vonz az a korszak, akkor írok róla. Kézműves vagyok, erősségem a jó megalapozás, a logikus felépítés, a történelem homályos részleteit bátrabban egészítem ki saját ötletekkel. Bátrabban, de maximális odafigyeléssel, átgondoltsággal. A történelmiregény-írónak megadatik a teremtés szabadsága, de ne írjon hülyeségeket, a józanésznek ellentmondó dolgokat. Sok ismert író hablatyol, hasra ütve ír, gondolván, hogy az átlagolvasó nem veszi észre a bakit. Én nem fogom elkövetni ezt a hibát. Legalábbis nem szándékosan vagy hanyagságból. A történelmi regények slágerlistás külföldi írójának, Christian Jacqnak a hőse, hajótörés után, árbocdarabhoz kötve túléli a vihart (elemi fizika: a hengeres testre kötött nagyobb fajsúlyú tárgy mindig a víz alatt van, mint a hajó tőkesúlya), egy kötéldarabbal (horog nélkül) halászik sikeresen, tűzszerszámok nélkül, mintegy mellékesen gyújt tüzet. Ha ilyet olvasok, görcseim támadnak, vagy röhögök. Nem érzem becsületesnek, ha egy történelmiregény-író felkészületlen, ha gányol, ha felületes. Természetesen a másik véglet se jó, amikor valaki a végtelenségig precíz, de lapos és unalmas. Tények áradata sem pótolhatja az írói tehetséget, fantáziát. Meg kell találnunk a helyes arányt, és én igyekszem.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Nem. Szeretem, de nem tekintem végállomásnak. Vonz a kortárs próza, sőt tettem lépéseket a fantasy és a sci-fi irányába is. Ez utóbbiak csak próbálkozások, de „kortársban” van egy antológiányi anyagom. „Természetesen” majd’ minden szerző, főleg a magamfajta kalandregény-író hajlik a megalkuvásra, és ha komoly kiadó felkérne más téma kifejtésére, teljes erőbedobással dolgoznék rajta. Szintén természetes az is, hogy nem fogom megtagadni magam; pályázatra írt, kötött témájú munkáimban is addig csavargattam a történetet, míg végül történelmi elbeszélést írtam, csak sci-fi, fantasy közegben. Legfőbb, majd’ mindent uraló szerelmem a történelem – ezen belül az Árpád-ház végi időszak –, és nem valószínű, hogy ez változna.

Mi az elsődleges célja íróként?

Megint könnyű és egyben nehéz is a válasz. Halandzsázhatnék valami trendit vagy bölcset, hisz író lennék, megy a limonádé szövegelés, de őszinte leszek. Nem azért írok, mert céljaim vannak, hanem mert szeretek írni. Nem vezérelnek világmegváltó elvek, nem akarok szárnyalni, lánglelkem mélységeit megosztani, de még szájbarágósan oktatni sem, csak az fontos, hogy maradandó élményt nyújtsak. Olyat, amit újra meg újra el fog olvasni az olvasó. Szeretnék gazdag és érdekes tartalmat írni, sok odafigyelésre érdemes tényt feltárni, bemutatni, de úgy átadni értékeket, hogy közben befogadható maradjak. Mindent a megfelelő arányban. Írói álmom az, hogy az én könyvemet vegyék elő, ha rossz a kedvük, és kikapcsolódni akarnak. Tőlem idézzenek, ha a mocsári pákász életéről, az íjkészítésről akarnak mesélni a gyereknek, de az se lenne rossz, ha találnának az írásaimban elgondolkodtatót vagy követendőt. Sokszínű, érdekes, izgalmas, elgondolkodtató. Tudom, hogy ez túl nagy álom, de igyekszem.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Nem hasonlíthatok össze egy elbeszélés-gyűjteményt és egy regényt. Nem tudok választ adni rá, nem tartom összevethetőnek őket, ráadásul mindkettőre büszke vagyok. Az Odakint, a pusztában a szépirodalommal kacérkodó, színes virágcsokor, ezernyi illattal. Mindenki megtalálhatja benne az ízléséhez, szívéhez legközelebb állót, és megszeretheti azon témákat is, melyeket eddig távolabbinak érzett. A Nemtelen nemesek kitűnően fűszerezett, gazdag tartalmú, laktatós gulyásleves. Megvan benne minden, ami szem-szájnak ingere. Lehet izgulni, könnyezni és nevetni, itt-ott elgondolkodni, elolvasása után pedig jóllakottan, kielégülten hátradőlni. Esetleg egy másik Urbánszki-kötetet keresni a polcon.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Egy szem megjelent regényemben elcsábított a szélhámosok, könnyen élők világa. Ez a történetem könnyed, jóízű és szórakoztató, a mostani (Vérszagra gyűlt) pedig keményebb, erőszakosabb, több benne a meglepetés, az izgalom. Szép volt, jó volt belebújni a naplopók, élelmes potyások bőrébe, kártyázni, lányokat ágyba csalogatni, délig heverészni, de nem áll túl közel hozzám ez az ember-alkat. Mostani hőseim parasztemberek, halászok, kézművesek, hiú kamaszlányok. Mintha egy mai falu lakói lennének. Rájuk szakad a világégés, jön a tatár! Ezért is Arany örökbecsű sorának részlete a cím: Vérszagra gyűl (az éji vad). Az erő, a hatalom a másik oldalon áll, a főellenség van „kigyúrva”, nem az enyémek. Nincs könnyű megoldás, nincs repdeső varázsló, tápos kommandós, csodatalálmány. Parasztfegyverekkel, vadorzó íjakkal, hétköznapi ravaszsággal kell szembeszállni az akkori világ legfélelmetesebb katonai hatalmának kémeivel, akik szabad prédának hiszik a kicsiny falut. Még nem fejeztem be, így csak remélhetem, hogy szerencséjük lesz. Én nekik drukkolok.

Van írói példaképe?

Első nekifutásra kedvem támadt felsorolni tíz írót, harmincféle erénnyel, de ez a kérdés megkerülése lenne. Nagyon mély nyomokat hagyott bennem (mások mellett) John Steinbeck. Csak röviden, hogy miért: tömör, célratörő, mégis rendkívül gazdag tartalom: két mondattal többet sejtet, mint én féloldalnyi magyarázkodással. Ragyogóan felépített szereplők: néhány odavetett szóval, tettel teremti meg őket, a hősből esendőt varázsol, a gonoszból megérthetőt, a csavargóból áldozatkész barátot. Olyanok nekem, mintha gyerekkoromtól ismert rokonok, szomszédok lennének.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Nem. Lehetetlen. Na, jó... Steinbeck: Édentől keletre. Három-négyszer már olvastam, és lassan újra aktuálissá válik.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Az író válaszol (38): Horvát Gábor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Horvát Gábor.

2014.5.26.   


Az író válaszol (37): Fejős Éva

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Fejős Éva.

2014.5.12.    35


Az író válaszol (36): Sümegi Attila

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Sümegi Attila.

2014.4.28.   


Az író válaszol (35): Eric Muldoom

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Eric Muldoom (Berke Szilárd).

2014.3.24.   


Az író válaszol (34): Colin J. Fayard

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Colin J. Fayard (Hüse Lajos).

2014.3.11.   


Az író válaszol (33): Szabó Tibor Benjámin

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Szabó Tibor Benjámin.

2014.2.24.    39

A rovat további cikkei

Az író válaszol (32): Vámos Miklós

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Vámos Miklós.

2014.2.17.   


Az író válaszol (31): Bihon Tibor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Bihon Tibor.

2014.2.10.   


Az író válaszol (30): Benjamin Rascal

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Benjamin Rascal (Szántó Tibor).

2014.2.3.   


Az író válaszol (29): Douglas Rowland

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Douglas Rowland (Tölgyesi László).

2014.1.27.   


Az író válaszol (27): Elek Ottó

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Elek Ottó

2014.1.13.   


Az író válaszol (25): Gaál Viktor

Bíró Szabolcs

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Gaál Viktor.

2013.12.30.