A pipacsok hallgatnak

Póda Csanád  2016.3.30. 0:00

Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult.

„A földje is oly bús, szivós, makacs,/ Virágszál rajta sehol nem virít,/ Csak itt-ott egy-egy vérszinű pipacs.” (József Attila)

Mr. Jones darabokban hevert.
A lába az asztalon, kezei már becsomagolva. Felsőteste – már ami megmaradt belőle – éppen egyre kisebb darabokra osztódott. Persze nem magától: két ügyes kéz segítette benne.
A kecses kis kezek ijesztő pontossággal dolgoztak. A szike még a borotvánál is élesebb, a csontfűrész pedig ropogósan szorgos volt. Tudta, hogy most aztán igazán nincs vesztegetni való idő. A fűrészt tartó kéz idegesen hajtott el egy éhes legyet. Az megpróbálkozott még néhány merész berepüléssel, de a csapkodás végül meghátrálásra késztette. Ritka okos légy volt.
Ahogyan a precízen dolgozó lány is. A valódi felnőtté válás küszöbén. Már csak egy év, és elkezdheti építeni karrierjét sebészként. Ehhez persze nem árt a gyakorlat, de mostani munkáját nem fogja beleírni az életrajzába.

Csak most vette észre, hogy nem hajtotta le a halott szemhéját, így az ijedten és fájdalmas arckifejezéssel bámulta a plafont. Nem mintha sok látnivaló lenne ott.
A lány, nevezzük Cathynek, nemsoká végez. Még pár metszés, egy kis fűrészelés, csomagolás, aztán minden megy a csomagtartóba, onnan pedig a tavacska legeslegaljára. Nem ezt a horgásztavat, egy másik, kissé távolabbi helyet választott. Itt biztosan megtalálnák a most még pedánsan sorakozó batyukat. Néhány regényben, amit olvasott, a halottak sírhelyén – bármilyen mélyre is temetik őket gyilkosaik – szépséges virágok nyílnak. Rózsák, nefelejcsek, pipacsok. Ő nem akarta, hogy bármi nyoma is maradjon a gyilkosságnak, ezért akarta vízbe dobni a testet. Ott aztán lassan belepi a moszat, és még véletlenül sem nő rajta semmiféle bokréta.
Igyekeznie kell, a rendőrség hullámhosszán már bejelentették az eltűnést, idő kérdése, hogy elkezdik keresni itt, Mr. Jones hétvégi házában. A férfi szívesen járt horgászni, ez jelentette számára azt a csendet, amibe elmenekülhet, ha csak egy-egy napra is, a nagyváros rohanásszagú zuhatagából. Néha két kisfia is elkísérte, az egyik négy-, a másik már hétéves volt. Matt és Davis. Igazi kis ördögök. Ők inkább csak nyáron tartottak vele. Más nem is merészkedett ki ma a tópartra, ilyen ujjkékítő hidegben Mr. Jonest is csupán termo-ruhája védte meg a vacogástól. Meg a kis faberakásos laposüvege, amit nagyapjától kapott még a 18. születésnapjára. Akkor érezte, hogy valóban elindult a férfivé válás útján.
Cathy hideg pontossággal, módszeresen csomagolt el minden testrészt. Még véletlenül sem akarta összevérezni az autóját. Miután végzett, levetkőzött, ruháit a kandallóba dobta. Hadd égjen. Hozott váltóruhát. Mindenre felkészült.
Mikor elindult, már hallani vélte a távolban a rendőrautók szirénázását. Persze lehet, hogy csak a füle csengett, bár izgulni nem izgult. Nem most metszett először hullába.
Az egész sokkal egyszerűbben ment, mint gondolta. Kicsit aggódott, hogy észreveszi őt Mr. Jones, de végül sikerült minden különösebb huzavona nélkül elintéznie. Tarkón csapta egy kővel, megkötözte, majd beléfecskendezte a sztrichnint.
Aztán már nyugodtan szétpakolhatta a fóliát, amellyel letakart mindent a szobában, nehogy nyomot hagyjon. Autójával közelebb parkolt, hiszen nem volt kitől félni, és nem volt, ki elmeneküljön.
Nem érzett undort. Nem érzett félelmet. Nem érzett igazán semmit, de mégis élvezte, amit csinál. Élvezte a monoton fűrészelést, élvezte a precizitást követelő metszéseket, élvezte a csendet, a madarak csicsergését, de legfőképp azt, hogy a gondos tervezés, a hibátlan munka mind őt dicséri. Képes volt rá. Kigondolta, kitervelte minden részletre odafigyelve, és véghezvitte. Óriási sikerélménnyel töltötte el. Rengeteg új dolgot tanult magáról aznap.
Tudta, hogy képes rá, tudta, hogy élvezi, és tudta, hogy jó benne.
Miután Mr. Jones helyet foglalt az autóban, Cathy pedig kétszer is meggyőződött róla, hogy nem hagy nyomot, elhajtott, és meg sem állt a félórányira található tavacskáig. Erdei úton ment, arról biztos nem jönnek rendőrök. Ismerte az összes titkos utacskát, ami úgy viheti majd vissza az országútra, hogy addig senkivel ne találkozzon. Feladta a leckét magának, de becsületesen fel is készült belőle.
Az ólomgolyókkal megrakott fekete csomagok csendesebben csobbantak a vízbe, mint Cathy várta volna. Valamiért azt gondolta, hogy az emberrel teli zsákok nagyobbat csobbannak. Drámaiabban csobbannak. Kissé csalódott volt, de nem volt mit tenni. Hazaindult.
Az úton nem találkozott senkivel. Pont, ahogy tervezte. Mire a lakására ért, már szinte el is felejtette az egészet. Feltett egy kávét, majd beállt a zuhany alá. Haja vége egyre sötétebb lett, ahogy a forró víz végigfolyt testén, de őt nem zavarta. Mit sem utált jobban, mint összefogni a haját.

***

Matt Jones négyéves volt, amikor apja eltűnt. Mivel a szombat éjszakát horgászattal töltötte hétvégi házukban, amire éveken át gyűjtött, és amiért keményen megdolgozott, megígérte, hogy vasárnap ebédre otthon lesz. Mrs. Jones, akivel még a gimnáziumban ismerkedtek meg, és aki az életénél is jobban szerette, fél egykor hívta először. Miután háromig nem kapott választ, és az ebéd is kihűlt, a rendőrséget tárcsázta. Férjével utoljára előző nap dél körül beszéltek telefonon, és a rendőrségen is volt ismerősük – Mr. Jones közkedvelt ember volt közvetlensége és segítőkészsége miatt –, így aztán útnak indítottak egy járőrt a horgásztóhoz.
Semmit nem találtak. Csupán egyetlen egy, hosszú, barna hajszálat.
Ez azonban nem segítette elő a nyomozást, a DNS-vizsgálat eredménytelen volt, hiszen nem volt mivel összehasonlítani a mintát.
Átfésülték a környező erdőket, a tavat, búvárokat küldtek a vízfenékre és helyszínelőket a házikóba. Egyetlen árva ujjlenyomatot sem találtak Mr. Jones-én kívül. Sem bármilyen más nyomot. A hó már nem volt friss, két hete hullott utoljára, a föld pedig mélyen fagyos volt, így aztán az autókeréknyomokkal sem mentek semmire. Bárki járhatott ott bármikor. Mindenesetre szépen lefényképeztek mindent, egy darabig még dolgoztak az ügyön, de bizonyíték hiányában kénytelenek voltak felhagyni a nyomozással és a kereséssel.
Mrs. Jones eleinte föl sem fogta, hogy férje nincs többé, majd tagadott, de végül belátta, hogy nincs mit tenni, így hát megtartották Mr. Jones temetését. Megszámlálhatatlanul sokan rótták le tiszteletüket a szertartáson. Sokan sírtak, mások csak csendesen hümmögtek, de mindannyian a szívük mélyéig sajnálták az özvegyet és szomorúak voltak. Micsoda fondorlat, de az élet már csak ilyen: a legjobb emberek halnak meg leghamarább.
Matt Jones nem értette, miért nem jön haza apja. Bátyjának édesanyja elmagyarázta, a kicsinek nem. Nem volt szíve hozzá. Jóval később tudta csak meg. Talán ezért is, mindenesetre Matt-et örökké foglalkoztatta apja eltűnése, de egészen 31 éves koráig nem tudott mit tenni. Addigra sikerült félretennie éppen annyi pénzt, hogy egy hónapig csak ezzel tudjon foglalkozni. Saját kis nyomozásba kezdett, édesapja régi barátjának közvetítésével pedig hozzáfért a rendőrségi aktákhoz is. Be kellett látnia, hogy a kékkabátosok kivételesen jó munkát végeztek, semmi sem tűnt fel neki, ami felett elsiklottak volna.

De nem hagyta annyiban a dolgot.
Sorra kereste fel a néhai Mr. Jones régi barátait. Sokan közülük már nem éltek, mások elköltöztek, megint mások nem voltak hajlandóak szóba állni vele. A harmadik hét után úgy érezte, fölösleges tovább kutakodnia. Az egyetlen nyomot, a hajszálat, kabbalaként vitte magával mindenhova a kis bizonyíték-zacskóban. Végül ott talált rá arra, amit keresett, ahol a legkevésbé várta volna: a horgászkunyhó padlásán.
Legalább tíz karton papír hevert ott évtizedek óta, érintetlenül. A rendőrségnek anno eszébe sem jutott végignyálazni a több ezer oldalnyi számlát, szerződést, csekket, fénymásolatot és egyéb iratot.
De Matt-nek most nem volt jobb dolga. Az ötödik doboznál járt, amikor levelekre bukkant. Levelekre, amik egy ismeretlen nőnek voltak címezve. De mintha sose küldték volna el őket. És válaszleveleket sem talált a rejtélyes nőtől.
Viszont a címe ott volt az összes borítékon.

***

Cathy gyermekkora óta ugyanabban a házban lakott. Amikor szülei meghaltak, megörökölte azt, majd férje is hozzá költözött. Három gyermekük már szinte felnőtt. Éppen azok kedvencét, spagettit főzött – a vasárnapi ebédekre még mindig sikerült összehoznia a családot –, amikor kopogtak az ajtón.
Matt Jones zavarba ejtően hasonlított az apjára. Cathy rögtön tudta látogatása okát. Maga sem tudta, miért, könny szökött a szemébe, majd végigfutott még most is gyönyörű arcán.
Matt számára nyilvánvaló volt, hogy miért szeretett belé az apja. Csak egy dolgot nem értett.
Bármennyire is dühös volt erre az ismeretlen nőre, nem eshetett neki, nem törhette össze minden csontját, nem szoríthatta a nyakát az utolsó lélegzetéig. Pedig nagyon vágyott rá, de nem ezért jött. Egy darabig nézte a csodás mély szemeket, amik még most is örök fiatalságot sugároztak, az arcvonásokat, amik kedves szigorról árulkodtak, és a hajzuhatagot, amely bár fakult, még mindig emlékeztetett eredeti pompájára. Matt megszorította a zacskót a zsebében.
Kétség sem fért hozzá. Megtalálta, amit keresett. Most pedig választ akart kapni a kérdésre, ami több mint két évtizede foglalkoztatta. Torka kiszáradt, alig-hangon kérdezett.
– Miért? Mit ártott ő neked?
A nő lehajtotta a fejét, hátat fordított, majd lassan felemelte az őt takaró vékony szövetet. Meztelen háta szinte világított a szürkületben. Sebhelyei hegyvonulatokként szántották át a törékeny testet. A kisebb karcolások nyomai szélesebb, mélyebb hasításokkal övezve meséltek olyan meséket, amikről ember fia nem akar tudni. Cathy könnyezve eresztette le a blúzát.
– Elvette a szüzességemet.

2013 március

Hozzászólások

@

Küldés