A csönd

Dráfi Emese 2011.3.28. 5:17

Éjjel egy óra van. Hirtelen felébredek, mert zaj üti meg a fülemet. Mi ez?!

Ja, csak a szomszéd tévézik, konstatálom. Elfelejtettem, hogy panelban lakom. Egy családi ház után kínszenvedés! Több oka is van, de a legborzasztóbb, amikor a szomszéd tévét néz, én meg aludni szeretnék. Mert ha bekapcsolja (jó hangosan persze, mintha csak egyedül lakna abban a fránya óriás paneldobozban), soha nem lehet tudni, mikor kapcsolja ki. Vannak, akiknél éjjel-nappal megy. Úgy látszik az én szomszédom is ilyen, mondom magamnak keserűen, és megpróbálok visszaaludni. Nem megy! Forgolódok. Elszenderedek. Újra zaj! Kinyitom a szemem. A kutyafáját, nézek az órámra dühösen, már fél három! Nem hiszem el! Holnap dolgozom, időben fel kell kelnem, és alig aludtam valamit. Hallgatózom, hátha már nem szól, de sajnos igen. Valami női hang kacarászik. De jó kedve van, mormogom...

Végső elkeseredésemben felülök az ágyban. Fojtogat a sírás. Most kopogjak be, hogy ne haragudjon, nem kapcsolná már ki a tévéjét végre, vagy legalább halkítsa le (egyébként már feltalálták a tévékhez is a fülhallgatót), mert napok óta alig aludtam valamit?! Vagy talán én is kapcsoljam be, és bömböltessem éjnek évadján, hátha rájön, miért is teszem, és lehalkítja? Ez utóbbi ötletet azonnal el is vetem, mert egy: nekem két éve nincs is tévém, kettő: tutira nem jönne rá, miért tettem.

Félálomban a lányom is megszólal: anya, szerintem ez fél. Ki fél, kérdem. Hát, aki napok óta éjjeleken át bekapcsolva hagyja a tévét. Mitől fél, kérdem újra a lányomat, mert ez eszembe sem jutott. Hát a csöndtől!
Mert ha csönd van, akkor előjönnek a gondolatok, megszólal a lelkiismeretünk. Ha csönd van, kénytelen az ember a belső hangjára hallgatni, ami néha nem kellemes. Fél szembesülni ezekkel. Érdekes, amit a gyerek mond, de ez nem vigasztal most engemet. Most nem tudok empatikus lenni. Felkapcsolom a kislámpát. A szívem már kalimpál az idegességtől, az agyam lázasan gondolkozik. Valami megoldás csak van arra, hogyan tudnék éjjelenként ebben a lakásban aludni.

Aztán hirtelen bevillan!

Kiugrok az ágyból, és egy dobozban turkálok. Itt kell lennie, Istenem, csak legyen itt! Nem dobhattam ki. Megvan! Drága, drága füldugóóó! De jó, hogy eltettelek. Még a barátom hozta, hátha valamikor jól jön. Mennyire igaza volt! Nagy szívességet tett nekem. Hogy is kell használni? Aha, megvan.

Jó éjt, jó hajnalt fölső lakó, aki fél a csöndtől, a gondolataitól, és talán magától is. Aki önző módon senkire és semmire nincs tekintettel... Jó éjt!