A dinnyeárus lány

Dráfi Emese  2010.7.2. 5:06

Csak ül az útszélen, és bambán maga elé mered. Fülén fülhallgató. Unottan nézi az előtte száguldozó autókat.

Mi lesz most velem? Nem jöttek össze a pontok. Pedig annyit tanultam! Anya azt mondja, tanulhattam volna többet is. Marha jó! Nagyon nehéz volt. Mit tudják ők?! Apát meg nem is érdekli, meg se kérdezte, mi volt az érettségin. Jellemző… Még a szalagavatómra és a ballagásomra se jött el. Akkor nekem ne papoljon az életről, meg a kötelességekről!

Ez a pontszámozás is egy nagy hülyeség. Jeles lett az érettségim, mégsem kapom meg a maximum pontot. Akkor minek güriztem ennyit? Még az emelt szintű történelmet is jelesre megcsináltam. Igazságtalanság! És az angol nyelvvizsga? Már másodszor voltam, persze… Biztos, hogy az elsőt azért nem adták meg, hogy még egyszer fizessek. Érdekes, az angol érettségim szintén jeles. Tudjuk, tudjuk, mindenki a pénzre hajt. Most meg nem jön meg az eredmény, ameddigre kellene. Ez őrület!

Könny gyűlik a szemébe. Dühében majdnem belerúg a dinnyerakásba.

Elegem van ebből az egészből! Nem akarok élni! Az élet szar! Öngyilkos leszek. Egyre jobban belelovalja magát…

– Jó napot, mennyi a dinnye kilója? – riasztja fel önsajnálatából egy hang.
– Egy euró. Kéri?
– Ilyen szép kislány, miért ilyen mérges? Nem való ám haragosnak lenni! – hangzik az elcsépelt szöveg.
– Hagyjon békén! – szól vissza élesen a lány. – Kéri vagy nem?

Mekkora szégyen lesz, ha nem vesznek fel a fősulira. Mit fogok csinálni? Mit fogok mondani a többieknek? Mindig jó tanuló voltam. Mi lesz a terveimmel, az álmaimmal? Nem akarok még dolgozni. Most is itt kell ücsörögnöm és várnom, hogy leálljon valaki, és vegyen dinnyét. Milyen megalázó! Utálom a dinnyéket! Mindenkit utálok!

Dohog magában. Tutira büntetésből ültettek ki ide anyáék.
– Jó napot, hogy van ma? – ocsúdik fel egy kedves hangra.
– Jó napot! – morogja vissza.
– Áááá, szóval rossz napja van! Velem is előfordul – folytatja az úr, miközben méregeti a dinnyéket.
– De vége az életemnek! Érti?!
– Miért? – kérdezi a férfi.
– Nem sikerült annyi pontot összeszednem, amennyi kell arra az egyetemre, ahol tanulni szeretnék. Á, nem is tudom, minek mondom magának...
Csak most nézi meg igazán a vásárlót. Fekete inget, nadrágot visel. Ősz hajú, kissé megtört. De az arca nyugodt és kedves.
– Tudod, az élet nem fehér és fekete – mondja. – A fiamnak is sokszor mondtam, amikor elégedetlenkedett – hirtelen elhallgat, mintha elcsuklana a hangja.
– A fia? Mennyi idős a fia? Velem egyidős? Őt sem vették fel?
–A fiam? Igen, a fiam… – Hirtelen mintha por ment volna a férfi szemébe, mert elkezdi törölgetni. – Csak volt fiam. Egy hónapja meghalt autóbalesetben.
A lány megdöbben.
– Ne haragudjon! Őszinte részvétem – nyögi ki.
– Semmi baj.... Csak még túl friss. Látod, fiatal hölgy, az élet kiszámíthatatlan! Épp ezért nézd mindennek a jó oldalát! Örülj az életnek, élvezd, ne elégedetlenkedj, mert sosem tudod meddig tart! Apropó! Három dinnyét kérek – mondja elmosolyodva.

A lány csak áll az útszélen. Még nem ocsúdott fel a beszélgetésből, pedig az idősödő férfi már rég elment. Gondolataiba merül, mérlegel, átértékel.

Aztán egyszer csak felnéz, elmosolyodik.
Asszem, mégsem leszek öngyilkos… Lehet, hogy igaza van az öregnek. Adok magamnak még egy esélyt. Ha nem vesznek most fel, akkor elmegyek dolgozni valahová, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Aztán jövőre újra megpróbálom. Majd csak lesz valami…

Hozzászólások

@

Küldés