A „félkéz művészete”

Madarász Ildikó  2008.9.6. 14:34

– Aha! De ugyan már, várj picit, mert fél kézzel kicsit nehezebb kinyitnom a tejeszacskót!...

…Várj csak, csak egy pillanat! Kész! Újra hallgatlak! – szóltál bele a telefonba, kicsit szaggatottra véve a figurát. És én megvártam, míg kitöltöd a tejet a bögrébe, megmelegíted, kávét majd cukrot raksz bele, bőszen kavargatod (amitől majd beszakad a dobhártyám), közben pedig hihetetlen izgalmas témákba merülünk, taglaljuk egymás felé irányuló és mások felé tartó érzéseinket. Szinte látlak a kinyúlt, agyonmosott, térdig érő, sítalpakon száguldó, elefántos pólódban, amit valami hihetetlen ötlettől vezérelve a pizsamaalsóddal veszel fel.

Látom, ahogy fél kézzel teregetsz, sose találva meg a lepedő sarkát, látom, ahogy zoknik hullnak alá, amiket a bal kezeddel próbálsz felügyeskedni a kötélre, mert most a jobboddal tartod a telefont, ugyanis a bal már begörcsölt. Hallom, ahogy a látványpékségben vásárolt pogácsákat próbálod fél kézzel kiszabadítani a leragasztott zacskóból (amitől az amúgy is meggyengült dobhártyám végső kétségbeesésbe merül) délután negyed ötkor, de hatszor elnézést kérsz, amikor néha bekapsz egy falatot, és képzeljem, ma még nem ettél semmit, s ha ez a pár falat nem kerül a gyomrodba, akkor végelgyengülésben roskadsz össze!

Elképzelem, amint a közértben vásárolsz, csípőddel tolod a bevásárlókocsit, a szabad kezeddel ügyeskedve pakolsz, s bosszankodsz, ahogy neked mennek, vigyorgunk, ahogy te nekimész valakinek, s tudom, hogy nálatok megint milyen drága lett a juhtúró. Hallom a kádat töltő víz csobogását, ahogy fürdesz a fél kezeddel, s tudom, hogy tusfürdőt használsz nem szappant, mint a párod és jómagam, de a kedvenc márkádat illetőleg még tudatlan vagyok, ám magunkat ismerve erre is fény derül hamarosan. Tudom mikor büntet meg a rendőr, mert az elsők között vagyok, akiket azonnal felhívsz, és együtt örömködünk, hogy már megint kidumáltad magad. (Kedves Hatóság! A számomra oly kedves személy nem vezetés közbeni telefonálás bűntette miatt lett elmarasztalva, csupán egyszerű gyorshajtásért, tehát ebben a szabálysértésében abszolúte ártatlan vagyok!)

Látom, ahogy fél kézzel tekered le a hajzselés tégely fedelét (no ezt azért majd megnézem élőben is), és a fél kezeden lévő öt ujjaddal próbálod azt szétkenni a tenyereden, majd tiniket meghazudtoló határozott mozdulatokkal kened a padlizsánszínű fürtjeidre, és soha nem ismernéd be nekem, de azért én tudom, hogy utána a telefonodról is tisztogatod puha vattapamaccsal azt a ragadós izét.

Érzem, amikor fordul a kedved, amikor a vidámságból egy pillanat alatt átkerülsz a melankóliába, vagy épp fordítva, szomorúságodból egyetlen mondatommal kihúzlak, s nem telik bele pár perc és már hangosan vihorászunk. Hallom ahogy zuhan a vérnyomásod, s tudom mikor emelkedik!

Lelkemmel tapintalak, mert karom soha nem ölelt. Szívemmel látlak, mert szemem soha nem látott. Csupán tudatomban érzem egyedülálló rántott húsod ízét, mert még soha nem ízlelhettem. Illatod a képzeletemben. De hallani már hallottalak a fülemmel. Hallom az életed. Hallom a szereteted. Hallom a lényed. Hallom a sokféleséged. Hallom a dohánytól mélyre színeződött hangodat.

Hallak, s te hallgatsz.

Folyton félkezűvé teszlek, s így te vagy a „félkezűség” művésze!

Mert a barátoddá fogadtál, s odaadtad értem a fél kezedet…..

A barátnőm vagy. A sosem látott barátnőm, majd´ négyszáz kilométerre tőlem.. Az embertársam, akivel egyformán látjuk a világot, az ember, akivel nagyon különbözően látjuk a világot, az ember, aki először a verseivel szólított meg egy irodalmi portálon, majd levélben, s most már telefonon is, naponta, sok-sok percben, fél kézzel éljük napjaink egyes óráit, másikkal a telefont tartva. A barátságunkat tartva. Egymás lelkét tartva.

De a szemem még sosem látott. Csak a szívem.

Hozzászólások

@

Küldés