A körtetulajdonos kötelezettségei
„Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a körtefát szeretem, és hogy őt sem boldogságban, sem boldogtalanságban, sem egészségben, sem betegségben el nem hagyom.”
A családi ház megvételekor még nem sejtettem, milyen nagy felelősséget vállaltam a kertben állókért és élőkért.
A körtefa éveken át nem termett. A férfi, aki szeretettel ültette és gondosan ápolta, soha nem ízlelhette zamatos gyümölcsét, mert csak a beköltözésünk után jelentek meg rajta az első, nagy hasú gyümölcsök. Nekünk termett, akik nemigen értünk a kerthez, a gyümölcsfákhoz. Mintha rá akart volna bennünket a fa kényszeríteni, hogy a gondját viseljük. Minden évben több lett rajta a körte.
Eleinte nem is értettük, hogy a kemény, zöld gumócskák hogyan válhatnak egyik napról a másikra sárga, zamatos finomsággá. Elfoglaltságunk és szertelenségünk miatt elég komoly kihívást jelentett megragadni a pillanatot, hogy időben szüreteljünk, és le ne essenek a földre a körték. Amint földet ért a gyümölcs, már késő volt, menthetetlenné vált a termés, mert szétroppant. Talán csak pálinkának lett volna jó, vagy kockára vágott, cukros befőttnek, esetleg bébi papinak, de egyiket sem állt szándékomban készíteni.
A körtefa miatt, vásároltunk gyümölcsaszalót. Azóta még a karácsonyi püspökkenyérbe is jut belőle néhány holdacskányi. Ha jut... Mert amint kiveszem az illatos körtét az aszalóból, a család máris nekiesik és felfalja. A többi kisebb-nagyobb üvegbe zárva várja, hogy ünnepi saláták dísze legyen.
Múlt évben betegség támadta meg a körtefát. Értetlenül álltunk előtte, végül édesapám segített megmetszeni, megszabadítani őt a fátyolos, száraz ágaktól. Úgy szedte le róla a sok kártevőt, mint orvos a betegről a gyulladt sebet rejtő kötést. A körtefa idén még hálásabb, mint valaha, pedig a nyár vörösre perzselte a leveleit, és attól féltem, hogy hamarosan elpusztul.
A jegyzet születésekor már ott párolog a fahéjas vajas körtefinomság a sütőn. Ma rizsfelfújtba rejtem az illatos csodát, mire hazaérnek a gyerekek az iskolából. A hétvégén körtés kalácsot eszünk, a mi körtefánkról.
A szerző felvétele
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6