A kötél hossza


Madarász Ildikó  2009.10.28. 7:15

Már megint ezek a kamaszok! Itt ugratnak, itt kerekeznek, itt tekernek át a lépcsőkön minden áldott délután és este.

Itt jönnek össze, itt röhögnek, itt viháncolnak minden szíre-szóra, és az a vízipipa! Folyton csak ez lóg a szájukban, csak pöfékelnek és röhögnek. Kajánul, pimaszul, mint ha ez lenne az élet. Mit tudják EZEK, hogy mi az élet? Gondjuk semmi, világnézetük ködös, színlelt barátságok kötik össze őket, meg az unalom.

Ezek a kamaszok!

Baseball sapka a szemükbe húzva, márkás cipőkbe bújva, sunyin csak rám bambulva, hosszú pórázon lógva.

Ezek a kamaszok?

Hol van itt a határ? Van egyáltalán náluk olyan, hogy határ? És a kapcsolataik? Szülőkkel, családdal? Hol van az életükből a szerelem? Ismerik a szót? Ismerik az érzést? Ezek csak kamaszok!

.........................................................................................................

Ma megint jönnöm kellett! Ma megint ki kellett jönnöm! Nem bírom elviselni a brutális apám újbóli terrorját. Szegény anyám! Neki örökre vele kell élnie, egy ágyban aludnia, s egy asztalnál enni vele. De én úgyis elmegyek innen! Itt hagyok mindent, vissza sem nézek. Muszáj mennem, mert vannak dolgok, amit muszáj megtennem. Most például megint kijöttem bringázni. Bár hideg van és fázom is, de még pár ugratás és máris kimelegszem. A sapkát meg majd jól a szemembe húzom, hogy ne lássák a srácok, hogy ma megint sírtam. Megszakad a szívem is. Nem engem választottak. Már megint nem engem! Úgysem fog már soha senki engem választani. Mert mit érek én? Érek én valamit? Érek én valakinek valamit? Ha már a lány, az a lány, akinek odaadtam ürült szívem, hogy ő feltöltse, ha már az a lány sem engem választott...? Mit érek én?

Beteggé tett az üresség. Ma még vannak néhányan körülöttem, ma még tekernek páran velem, de holnap, holnap már csak a legyek döngenek felettem... éhesen. És nem mondhatom már el soha senkinek. Most már soha- soha, senkinek. És ma a tanár is megint cseszegetett! Mert nem tanultam? Mert nem figyeltem? Igen, nem figyeltem! Folyton a kötél hosszán gondolkodtam. Elég hosszú lesz-e?! Már kiszámoltam, hogy ha veszem a saját magasságomat, ahhoz hozzáadom a hurok átmérőjét... talán elég lesz!

Nem én vagyok az a srác a mesékből, és már soha nem is leszek az! Nem ülök fehér lóra, nem megyek kivont karddal, mert már nem vagyok senkinek a mesebeli hőse. De mégis hős leszek! A saját életem hőse, s megmentem magamat, s megmentem a világot ... magamtól! Majd holnap. Majd holnap mindenki megtudja, hogy tényleg, hős is lehettem volna!


.........................................................................................................

Ezek a kamaszok!

Itt ülnek gubbasztott fejjel, horpasztott arccal, mosolytalanul, tanácstalanul. Ezek a kamaszok tudhatnak valamit. Mindegyik kezében gyertya, mécseseket állnak körül. A bicajok kazalban, ma senki nem ül a nyeregbe, ma csöndben, csak hazatekertek. Már napok óta csak jönnek, némán ülnek, lehajtott fejjel, kérdéseket fejtegetve.

Már egy hete csak csendben ülnek.

Ezek a kamaszok ma sírtak a baseball sapkák árnyékában, a vízipipa füstjében, megbújva, szavakat nem mondva.

S ma egy anya szíve megszakadt!

Ezek a kamaszok hallották a temetőben. Hallotta az egész város, ahogy a jajkiáltást fújta a szél feléjük. S ma a pap is megmondta, hogy Jézus nem önszántából vitte a keresztet, mert vitették vele, hát vajon ennek a fiúnak mekkora keresztje lehetett, hogy belehalt a súlya alatt?

Ezek a kamaszok azóta is a választ keresik. Önváddal marcangolják magukat: Ha mondta volna, ha láttuk volna, ha segítséget kért volna, ha aznap másfele fordultak volna, ha akkor felhívták volna, ha a lány máshogy döntött volna, ha az otthona, otthon lett volna, ha hideg helyett csupa melegséget kapott volna... ugye, nem így döntött volna...?!

A kamaszokat azóta bozót vette körül. S a bozót csak egyre sűrűsödik. Lesz-e majd, aki bozótvágóval indul feléjük?

Tegnap valaki elvitte a térről a mécsesek sokaságát.

Nem a kamaszok voltak, hanem a felnőttek.

A kiforrt, tudatos, céllal élő felnőttek, akiket már zavart az a sok érzés, amit a mécsesek fénye szórt feléjük. Mert ez csak amolyan kamaszos fellángolás lehetett, mert a kamaszok, csak kamaszok... hosszú pórázra eresztve.

Csak a póráz néha kötéllé válik, rövid kötéllé, ami nem ér le a földig... Az életig...

Milyen sokszor feltesszük a kérdést magunkban,
mitől félünk mi most a legjobban?
Ha véletlenül nem látnál tisztán,
ne csak a múltba keresd a hibát.
Ha csak visszanézel, hiába teszed,
nem mutatnak neked semmit az emlékek,
mert mégis csak...egy élet veszett el,
s bárhogy is akarnád, vissza sosem hozhatnád.
Már csak az jár az agyadban, hogy ez elmúlt, vége, tovaszállt,
de ez nem nyugtat meg, hiába is akarnád.
Szeretnéd, hogy az élet a régi módon menjen tovább,
de mire észbe kapsz, addigra a látomás odébbáll.
Visszatérsz a jelenbe és visszatérsz az életbe,
oda, ami nem tart itt lélekben.
De ebből mire jön rá az ember?
Arra, hogy nem attól fél, hogy történik vele egy baleset.
Amitől minden ember félhet, az nem a halálfélelem,
annál van rosszabb az életben,
a magány az, ami tönkretesz lélekben.



Hozzászólások

Viki, 31. 10. 2009 09:15:37
Szia Ildi! Nagyon szépen megírtad a cikket! Csak kár,hogy erről kell szólnia! :( Puszi! Viki
Madarász Ildikó, 02. 11. 2009 07:44:48
Szia Viki! Köszönöm, igazán kedves vagy! Ildi
@


A rovat további cikkei

Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.   


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2020.1.3.    5


Gondolatok az ünnep előtt

Tompa Orsolya

Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...

2019.12.22.    23


Karácsonyi versek

Lehet, hogy ma sem kapna más szállást a Szent család, mint egy állatok által belehelt istállót, ahol a jászolban maga a szeretet ölt testet.

2019.12.12.