Bocsánatkérés?

Szabó Kata  2006.6.20. 9:16

Azon a reggelen minden okom megvolt arra, legalábbis még a presszókávém felhörpintése után, hogy jókedvem legyen.

Szóval, minden okom megvolt arra, hogy jókedvem legyen. Szeretem a meleget! Mostanában pedig úgy néz ki, végre itt az igazi nyár – süt a nap, hétágra. Az a bizonyos nap is ilyen ragyogóan indult. Aztán mégis minden másként alakult!…

…Valahogy nehezen viselem az időátállítást. Ha rajtam múlna, teljesen eltöröltetném, még az emlékét is, és aludnék tízig. De nem lehet, vár a munka. Kénytelen vagyok kihúzni magam fél hatkor (azaz, fél ötkor!!!) az ágyból, elvonszolni magam a fürdőszobáig, épphogy erőm van megmosakodni, és -- nyomás a buszra! Nem nagyon érzékelek mást a gyorsan múló perceken kívül, rohanok, nehogy az orrom elől menjen el a busz. Tudniillik, majdnem minden nap én vagyok az utolsó felszálló. (Mindennap én vagyok…)

Tehát ezen a szent napon is valahogy így történt. Minekután leültem a buszban, hogy futás után kifújjam magam, és a visszajáró aprópénzt berakjam a tárcámba -- mit látnak szemeim?! Kinek a kulcsa van a táskámban? A kedves férjemé. Hát jó, van ilyen – konstatálom magamban. – Na, emiatt már csak nem fogom megállítani a buszt. Különben is, úgyis alszik még a drágám.

Persze felébredt, de fel ám! És egyáltalán nem örült, megragadta a mobilját, és felhívott. Pedig az én kulcsaimat otthon hagytam. Az, hogy a munkahelyi kulcsa nincs rajta, engem egyáltalán nem kell, hogy foglalkoztasson. Hogy miért? Egy éve, hogy ígéri, másoltat nekem is, hiszen néhanapján bejárok segíteni neki. Ha lenne kulcsom, saját kulcsom, akkor most be tudna jutni a munkahelyére. Persze egy férfi nem fog ilyen alaposan elmélyülni e témában, és különben sem vallaná be az igazamat.

Ja, és igen, igen! A Smart kulcsa is csak az ő kulcscsomóján található. Eme aranyos kiskocsit a használtautó-kereskedésben vettük. Imádja a családunk, de mivel cégkocsinak tekintjük, én szinte alig vezetem. Persze ő engedné (néha), csak hát a két gyerek meg a kutya már nem nagyon férne be mellém.

Szó mi szó, ettől az autótól csak egy kulcsunk van, mert az olaszok, akiktől ugyebár a kocsink származik, nem küldték el a másik kulcsot. Most felmerül bennem a kérdés, miért velem ordít, hogy nincs kulcsa, mikor én csak az egyik kulcsot vittem el?! Ordítson az olaszokkal! Vagy az autókereskedővel.

Másrészt meg, ki az, aki ilyen gyönyörű, napsugaras, meleg időben autókázni akar? Ő – nem? Pedig csak idegeskedne azon, hogy s mint ragad a bőrüléshez az izzadságtól. És nem érezné, nem szívhatná be azt a csodálatos illatot, ami csak úgy árad a virágzó hársfákból… (Amit még álmosan, a buszra sietve is érzékeltem). A porallergiáját (amivel már két éve zaklat) is csak irritálná a klimatizáció. És a pótolhatatlan testmozgást már nem is említem. Hát sportolni ebben a rohanó világban úgysincs idő, így legalább egy kis sétára kényszerül a munkahelyéig, ami jó a testnek, meg a léleknek egyaránt, nemdebár?

De hagyjuk az autót, maradjunk a kulcscsomónál! Még mindig nem jöttem rá, hogy aznap miért az ő kulcsai voltak a zárban? Ott az én kulcsaim szoktak lenni! Automatikusan kivettem, és a táskámba tettem. Amúgy se bírom az időátállítást, ennyit már tudhatna rólam. És alaphiba az is, hogy a reggeli megfigyelőképességemre hagyatkozik, merő lustaságból, mert ugye semeddig sem tartott volna neki beaggatni a saját kulcsát a kulcsos szekrénybe. Ha beakasztotta volna, reggel keresnem kellett volna a saját kulcsaimat, vagy egyszerűen azok lógtak volna az ajtózárban, és nyugodtan indulhatott volna ez a reggel is. És még hogy nekem kéne bocsánatot kérnem?

Tehát döntöttem. Nem kérek bocsánatot, mert sétálhatott a friss levegőn, élvezhette a napsugaras, hársfa virágillatú reggelt, és mert nem az én hibámból maradtak otthon a kulcsaim.
Tudod mit, drágaságom, kérj bocsánatot te!!!

Hozzászólások

@

Küldés