Buborékok

Puha Andrea  2011.3.24. 9:51

Azt akarom, hogy nyári hajnal legyen. Ülni akarok a lépcsőn, az udvaron, érezni, ahogyan melegíti a talpamat a csempe.

Buborékokat akarok fújni, mint gyerekkoromban. Figyelni, ahogyan feljön a nap és megcsillan a szivárványos vízbuborékokon. Aztán csak nézni, ahogyan szállnak a levegőben, míg el nem tűnnek a szemem elől.

Amikor megszületik egy buborék, sokan izgulnak. Szeretnék, ha minél nagyobbra kerekednének, minél később pukkadjanak szét, minél messzebbre szálljanak, magasabbra. Én nem izgulok. Lehetnek kicsik, nagyok, gyorsabbak, lassabbak. Csak azt szeretném, hogy legyenek és nézhessem őket a lépcsőn kucorogva.

A csempe ilyenkor elmeséli a talpamnak, hogy egész nap tűzött rá a nap és felforrósította. Riadtan ugráló talpakat említ az én talpamnak, akik rajta szökdeltek, hűvös érintéseket hagyva maguk után, valami olyasmit, mint amikor egy nedves csók szárad éppen az ember hátán. Hiányoznak neki ezek az érintések, de az én talpamat különösen szereti. Az én talpam nem szökell, hanem nyugodtan kucorog, egymásra simuló lábujjakkal. Persze, mocorog vissza a talpam, hiszen a csempe nem éget. Kellemesen melegít, amolyan fészekmeleggel. Kucorgok. Melegítenek. Ez így jó.

Áll a levegő. Csak néha üt vállon egy enyhe nyári szellő. Belemártogatom a buborékfújót a folyadékba, és fújni kezdem. Szállnak a buborékok, kicsik és nagyok. Légiesen, puhán, könnyedén és ragyogóan. Keringőznek, egymáshoz ütődnek, megremegnek majd tovasiklanak. Talán azért szeretem őket, mert önzetlenek. Megszületnek, gyönyörködtetnek, majd tovatűnnek. Adnak, és nem kérnek. S hiába, hogy szertefoszlanak a távolban, nem felejtem el őket sosem. Felidézem emléküket magányos, félős gyönge esteken.

Összesimul a térdem, rátámaszkodom az alkarommal. Buborékvíz csöpög a lábfejemre. Állam a vállamon, izmaim még sosem voltak ilyen lazák. Sosem voltam ilyen nyugodt, sebezhető és gondtalan. Ennyire békés. Ennyire ártatlan. Mint egy buborék.

Azt akarom, hogy nyári hajnal legyen. Ülni akarok a lépcsőn, az udvaron, érezni, ahogyan melegíti a talpamat a csempe. Buborékokat akarok fújni, mint gyerekkoromban. Figyelni, ahogyan feljön a nap és megcsillan a szivárványos vízbuborékokon. Aztán csak nézni, ahogyan szállnak a levegőben, míg el nem tűnnek a szemem elől.

Hozzászólások

@

Küldés