Bújócska

Mester Györgyi  2014.1.17. 4:11

A kulcs csikordulásával egyidőben, az előszoba felől kellemes bariton hallatszott: drágám, megjöttem!

A nő hallotta ugyan, de nem reagált. Inkább azon igyekezett, hogy minél gyorsabban magára rángassa az otthonkáját, hiszen elvileg már jó ideje otthon kellett volna lennie. Ő azonban csak az imént érkezett. Mondhatni, pár perccel előzte meg a férjét.

Egy kicsit még az arcát is megdörzsölte, nehogy az üdvözlő hitvesi csóknál érződjön az utcai hideg nyoma, mely elárulhatná. Kapkodás közben sem tudta azonban megállni, hogy fel ne idézze, ha csak egy pillanatra is, az eltelt három órát. Micsoda élmény volt ez a mai délután! Egészen feltöltődött a szeretője karjaiban. Persze, mindez nem történhetett volna meg, ha a férje nem jelenti be előre, hogy aznap nem megy haza a szokásos időben, mert a hivatali órák után, újfent „értekeznek”. Legalább három órával kell számolni, így mondta, hiszen a cég éves beszámolóját készítik elő.

Még jó, hogy a szeretőjének nem kellett ott lennie, pedig szegről-végről kollégák a férjével. Egy cégnél dolgoznak, ráadásul egy főosztályon belül, ugyanakkor két különböző osztályon. Bár tudta, illene már kimennie a férje üdvözlésére, gondolatban mégis végigpörgette a barátjával való megismerkedésük első képkockáit.

A céges bulin találkozott először a sármos, fekete hajú, bajuszos férfival, aki – amint az hamarosan kiderült –, akkoriban vált el, és természetes igénnyel vágyott a női nem közelségére. Azon az estén kétszer is felkérte táncolni. Napokkal később, egy bevásárló központban futottak össze, teljesen véletlenül. Ő szatyrokkal megpakolva furakodott ki a forgóajtón, amikor a férfi meglátta. Gálánsan azonnal felajánlotta a segítségét, s mivel kocsival volt, magától értetődően hazafuvarozta a kollégája feleségét. A kocsiban sok mindenről szó esett, és az is kiderült, hogy elsőre megtetszettek egymásnak. Ő nem panaszkodott a férjére, hiszen nem is lett volna miért. Egyszerűen így alakult. Ilyenkor szoktak hivatkozni a hormonok játékára. Fiatalok voltak, hát megkívánták egymást. Így kezdődtek az azóta gyakran ismétlődő s mindkettejük számára sok gyönyörrel járó pásztoróráik.

Közben kiért a nappaliba, ahol a férje azonnal a karjába zárta. Hiába: szeretik ők egymást, a testi vonzalom is megmaradt közöttük.

– Fáradt vagy? – kérdezte a férje haját megsimítva, arcát gyengéden cirógatva a nő. Az rábólintott, s mintha nem is akarna több szót fecsérelni fáradtsága okára, rögtön a lényegre tért: mi lesz vacsorára? Az asszony nem jött zavarba.

– Meleg étellel nem készültem, hiszen nem tudhattam biztosan, mikor jössz haza. Tovább is elhúzódhatott volna az értekezletetek, mint az előre beharangozott három óra. Helyette a ruhásszekrényben raktam egy kis rendet, már ráfért. Vacsorára hideget eszünk. Van szalámi, egy kis maradék sült oldalas, sajt, paradicsom, paprika, és remélem, a tegnapi kenyér is ehető még. Ne félj, nem halunk éhen!

Ebben maradtak.

Hamarosan az asztalnál ültek, egymással szemben, és csendben falatoztak. Mivel általában, ilyenkor szokták megbeszélni a nap eseményeit, a nő úgy érezte, eljött az ideje, hogy valamelyikük megszólaljon. Ő kezdte: – Azért így is jó hosszúra nyúlt az értekezletetek, végül is, nem munkaidőben tartották. Az elmúlt két hónapban már amúgy is elég sokat túlóráztattak.
– Hát igen – bólintott rá helybenhagyólag a férfi. De egy középvezető nem bújhat ki az ilyen jellegű feladatok alól. Megjegyzem ugyanakkor, vannak, akik mégis megteszik. Példának okáért, az a szemüveges, pocakos „kisember”. Emlékszel? A névnapomon is itt volt. Szinte mindig elkéredzkedik, mivel állítólag az ő feladata, hogy összeszedje a lurkóit az óvodából, meg az iskolából, emiatt nem tud maradni. A főkönyvelőnk, tudod, az a kontyos, középkorú nő, szintén „gyerekes” indokkal menti ki magát az értekezletek többsége alól. Ő már nagymama, és rá marad délutánonként az unoka pesztrálása, amíg haza nem érkeznek a szülők. Ilyenkor érzem, milyen kár, hogy még nincs gyerekünk, akkor nekem is lenne mire hivatkoznom.

– Előbb-utóbb tényleg kellene már nekünk is egy kisgyerek – kontrázott a nő. Magában azonban azt gondolta: de hová lenne akkor a délutánonkénti gyönyör? Egyelőre jó ez így, ahogy van. Úgysem tarthat örökké...

Miközben mindez átfutott az agyán, arra lett figyelmes, hogy a férje folytatja: – Nem sokan vagyunk ilyen rendes munkaerők, akikre mindig lehet számítani, akik teljes mértékben lojálisak a céghez. Itt van például az a jóvágású, fekete hajú, bajuszos kollégám. Talán emlékszel: kétszer is felkért téged a múltkori céges bulin. Rendes fazon, persze, ő meg elvált, nem siet sehová. Most is kitartott, velem együtt, egészen az értekezlet végéig...

Hozzászólások

@

Küldés