Csukott szemmel, mezítláb
Egy indiai mondás szerint a tüskét csak egy másik tüskével tudjuk eltávolítani.
Ha már olyan mélyre fúródott a bőrünk alá, hogy semmilyen éles tárggyal nem mozdítható, próbálkozzunk egy másik tüskével.
Vajon melyik módszer hatékonyabb a gyógyulás folyamatában?
Megpiszkálni a bennünk maradt idegen test maradványait és leszámítva a minimális vérveszteséget és az eldobott, öncélúan használt másik tüske iránti szánalmunkat, kicsit sántítva is, de elindulni? Nem lenne egyszerűbb megszokni a bőrünk alatti égető érzést és megvárni, míg testünk magától löki ki az idegen testet magából? Gyors és végletes beavatkozásra vagy beavatkozás nélküli öngyógyításra van inkább szükségünk?
Volt rá példa, hogy tüskét tüskével orvosoltam, és arra is, hogy a szervezetem dobta ki magából azt, ami hívatlanul ékelődött a bőröm alá. Volt rá példa, hogy én férkőztem másnak a bőre alá, volt, hogy én voltam a másik tüske. Karcoltam és karcoltak. Volt, hogy felszisszentem a váratlanul rám törő sajgó érzéstől, olyan is volt, ami csak épp annyira fájt, hogy emlékeztessen rá: élek. Néha annyira észrevétlenül és váratlanul kúszott belém, hogy még csak tudomást sem vettem a jelenlétéről. Természetesnek véltem, hogy az ébredést egy tompa, szúrós fájdalom követi, ami majd végigkíséri a nappalom és az éjszakám. Volt, hogy mások látták helyettem a horzsolásokat, és én rácsodálkoztam annak a sebnek a mélységére, amelynek a létezésével tisztában sem voltam. Volt, hogy megfogadtam, tágabbra nyitott szemmel járok és minden kockázati tényezőt kiiktatok annak érdekében, hogy elkerüljek minden karcolást, még a legártalmatlanabbakat is. De amint megszűnt az irritáló érzés, amnesztiát hirdettem minden korábbi felszíni sérülésre: csukott szemmel sem féltem újra érdes felületre lépni és a fejemet hátrahajtva a nap felé fordítani az arcomat.
Megtanultam bátran farkasszemet nézni a mellékutakon szerzett sebekkel, hiszen akár egy másik tüskével piszkáljuk ki, akár a testünk dönt úgy, hogy kilöki, a végeredmény mindig ugyanaz: rendre begyógyulnak. És bár lehetünk immunisak néhány kórokozóval szemben, és beoltathatjuk magunkat jó néhány betegség ellen, a tüskék okozta sérüléseket nem lehet megelőzni.
Bármennyire is ellenálló a szervezetünk, a tüskék állandó kikerülésére egyszerűen nincs garancia. Pláne, ha mezítláb szeretjük bejárni az erdőt...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.