Egy asszony arca
Mennyi mindenről lemaradnék, ha a tömegközlekedés nem lenne része az életemnek…!
…Ezzel nyugtatom magam, ha a jármű hamarabb hagyja el a megállót, mint ahogy én odaérnék…
Egyik nap is a buszon ültem elmélázva, és hagytam, hogy magukkal sodorjanak a gondolataim. Közben egész házsorok suhantak el mellettünk. A megállóknál felkaptam a fejem, nem látok-e ismerőst. De aznap egyedül utaztam – a gondolataimmal.
Egyszer csak megpillantottam egy nőt. Karját majd’ földig húzta a súly, amelyet cipelt. Valaki felnevetett mellettem, látva a grimaszt a nő arcán. (De meglehet, az egyik énem volt, a bennem lakozó gonosz, gyermeteg én, aki gúnyosan kuncogott…)
A nő arcán kétségbeesett igyekezet feszült, miközben a buszajtó felé rohant, nehogy lekésse. A szeme tágra nyílt, homlokán barázdák mélyedtek, mosolya vicsorrá keményedett, törékeny, görnyedt testén remegve himbálózott az egyszerű öltözet.
A csomagot a fiával együtt cipelte, de így is nagy volt és nehéz. Elszégyelltem magam. Kinevettem az asszonyt, az anyát. Igyekezete több volt, mint a buszt elérni, és terhe bizonyosan nagyobb volt a fia csomagjánál. Abban az eltorzult pillanatban is anya volt, az igazi, önzetlen édesanya.
Az ilyen, gyermekéért mindenre kész anyának a legnagyobb tisztelet járna, ez az asszony azonban még csak helyet sem kapott a buszon. Az arca mégis elégedett volt, sőt, büszkén nézett végig egyetlen fián, akit oly’ nagy gonddal és szeretettel nevelt kamasszá. Egy ilyen arcon minden egyes ránc ékesség, hiszen azok örömteli nehézségek nyomai.
Leszálltam a buszról, de valami ott maradt belőlem. Otthagytam a másokat kigúnyoló énemet, mert az eltérít, mielőtt megérkeznék a végállomásra.
És valóban: mennyi mindenről lemaradnék, ha a tömegközlekedés nem lenne része az életemnek!
Foto: Mihály Krisztián
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2024.11.20.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.