Egy elfogult anya jegyzete


Madarász Ildikó  2009.2.13. 9:49

Csak elnéztem ma reggel a szőke tincseket a hajában...

Arra a kissrácra emlékeztetett, aki tizenöt évvel ezelőtt volt: a fürtös, tejfölös hajú kisfiúra, aki selypített és mindenre csak azt mondta: én tudom ám, én bírom ám.

Most már… tudja. Most már... bírja. Azt gondolja, tudja az élet nagy dolgait, azt hiszi, elbír mindent két erős keze. .És én nem hagyhatom meg ebben hitében. Naponta szembesítem a valósággal, csupa szeretetből. Sokszor fáj, jobban, mint neki. De mindig bízom benne, még akkor is, ha ő maga sem bízik önmagában.

Tudom, megtaníthatom bármire, amit én tudok, de férfivé neki kell válnia. Valaha járni is egyedül tanult meg, én csak fogtam a kezét. Most sem járhatok helyette. De anyai szívem még mindig csak vinné, vinné, ha elfárad, karomba emelném, fejét a vállamhoz húznám, és csak simogatnám szőke fürtjeit.

De mára a szőke fürtöket a fodrásza szőkíti, tincsenként, s az emeléssel is bajban lennék, mert mozdítani sem tudom a kilencven kilós gyermekemet. Az én tökéletes gyerekem. Aki még nem tudja, milyen tökéletes is ő. Csak a hibákat látja a tükörben, az ellenőrzőben, az osztálytársak szemében. Nem látja a szikrázóan tiszta, fürkésző szemét, nem látja ölelésre is alkalmas, erős karját, nem látja az igaz barátokat, nem látja a jó szándékot, nem látja még a világot, nem látja még a világát.

Pedig szerintem ő tökéletes. Kijelenthetem, hogy az anyai ösztöneim ezt dohogják, én csak annak látom. Nekem vannak a legtökéletesebb gyerekeim a világon. Elfogultság nélkül, és megengedve, hogy mások is így érezzenek fiaikra, lányaikra nézve.

Minden lehetőség benne van. Minden, amit én már elszalasztottam, minden, amit szeretnék, hogy ő is átéljen, minden, amit csak álmodni merek. Tamás, aki olyan szenvedéllyel és hévvel képes beszélni, hogy szinte alig értem a szavát, agya olyan fordulaton pörög, hogy azt a szavai csak nyomokban követik. Mindent, mindent akar mesélni: egyszerre! Tamás, akinek érzékenysége páratlan, de olyan jól titkolja, hogy néha még engem is megtéveszt. A fiam, aki ha történelemről van szó, nem ismer viccet, de bármikor viccet képes csinálni magából, ha a pillanat úgy kívánja.

Egy fiú, akit a fiamnak nevezhetek, egy leendő férfi, aki megváltoztathatja a világot, aki majd megváltoztatja egy nő életét, egy leendő apa, aki focizni tanítja a fiát, egy férfi, aki nekem örökre a kisfiam marad – őszülő fürtökkel is.

De még nem lát, csak nézi a világot.

Tapasztalatokat gyűjt. Elkezdte vizsgáztatni az élet. Pofonokat kell méltósággal fogadnia, majd újra felállnia, s megerősödve újra nekifutni. Tanulnia a hibákból és nem belerokkanni.

Még fognom kell a kezét! Néha szorosan, néha csak lazán, szinte észrevétlenül. A fiam, akit ma még jobban idegesít egy orrára nőtt pattanás, mint az érettségi, a fiam, aki tegnap még Kanadába készült favágónak, de lehet, hogy ma gyöngyhalász lesz egy korallzátony közelében, a fiam, aki nem tudja még, mit akar, csak azt, hogy mit nem.

Tegnap szorosan fogtam a kezét, ma lehet, hogy lazíthatok. Magam sem tudom, hogy mit hoz a mai nap. Csak azt tudom, hogy a kezem mindig készen áll egy kézfogásra, egy ölelésre, egy simogatásra. A pofonokat az élet adja, nekem csak enyhítenem kell a bőrpírt, s ha tehetném, minden bőrpírt vállalnék helyette.

De akkor hogy válna emberré, mitől lenne erős, hogy lenne jó apja egy szőke fürtös kisfiúnak, aki selypítve kiálltja majd: – Apa, én tudom ám!



Hozzászólások

Vég Erzsébet, 20. 02. 2009 15:06:49
Kedves Ildikó! Ilyen gyönyörűen megfogalmazott, anyasággal kapcsolatos írást régen nem olvastam. Köszönöm és gratulálok a szőke fürtös kisfiához! Üdvözlettel: Vég Erzsébet
Madarász Ildikó, 20. 02. 2009 19:13:39 Köszönöm
Kedves Erzsébet! Megtisztelt figyelmével, köszönöm, hogy olvasott! Üdvözlettel: Madarász Ildikó
Katona Nagy Terézia, 19. 05. 2009 10:42:20 Hasonló cipőben
Kedves Ildikó! Mikor elolvastam írásodat,nagyon tudtam hasonulni aggódásoddal.Nekem is van egy kamasz fiam.Attila 17 éves.Nem találta még meg a helyét a világban.Mi anyák mindent megtennénk értük,mint kiskorukban tettük,de most már nekik kell megvívni a csatáikat az élet nehéz viharaiban. Miénk az aggódás,féltés. Kívánok neked és gyermekednek,gyermekeidnek sok sikert a jövőben!
@


A rovat további cikkei

Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2018.8.24.    14


A hotelszoba titkai

Oriskó Renáta

Valami megváltozott. Úgy tűnt, mintha egyik percről a másikra történt volna.

2018.8.20.    13


A telt idomok szépek

Joó Fruzsina

A nőideálok az évszázadok során mindig változtak.

2018.6.11.    60


Univécé

Póda Erzsébet

Az egyik ismerősöm szörnyülködve vette tudomásul, hogy világunk néhány országában léteznek uniszex (vagy semleges) vécék.

2018.5.9.    10


Amikor beszélgetünk

Oriskó Renáta

Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?

2018.4.12.    15


Amitől a pasik a falra másznak

Joó Fruzsina

Mi, nők, számtalanszor panaszkodunk a férfiakra, sírunk miattuk, elátkozzuk őket.

2018.4.4.    15


Randi

Póda Erzsébet

Ésszel is lehetünk szerelmesek…(?)

2018.4.2.  2    4


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2018.1.18.    5


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2018.1.3.    12


Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    16


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1