Enni menet közben


Sábitz Katalin  2006.11.28. 18:23

Mostanában azt vettem észre, hogy jóformán saját magam után futok, mégis éppen csak odaérek, ahova kell.

Múltkor is az történt, hogy az utolsó pillanatban csíptem el a metrót. Lehuppantam a legközelebbi szabad helyre, és előkaptam a nápolyimat, hogy némi energiát gyűjtsek a továbbrohanáshoz. Ahogy félszegen magamba csempésztem néhány falatot, körbesandítottam, hogy figyel-e valaki. (Metróparanoia.)

Velem szemben egy lány szintén az elemózsiájával volt elfoglalva, de ő cseppet sem zavartatta magát. Egyik kezében egy termetes sajtos kifli, a másikban egy vaskos májkrémes tubus volt. „Ez igen, gondoltam, jó magyar tízórai!” És nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak egyet. Milyen igaza van: összeköti a kellemest a hasznossal!

Nyomban eszembe ötlött egy latin bölcsesség, mely szerint „nem azért élünk, hogy együnk, de eszünk, hogy éljünk”. Eltöprengtem. Sokszor jártam már úgy, hogy annyira lekötöttek a teendőim, hogy megfeledkeztem arról: egyek, hogy éljek. És bizony több alkalommal is éreztem már nyűgnek az evést, mert addig sem haladtam a dolgommal.

Ki is találtam egy Nobel-díj-gyanús megoldást a problémámra, méghozzá azt, hogy tanulás illetve munka közben infúzión keresztül kéne táplálkozni. Mennyivel praktikusabban lehetne így a nap huszonnégy óráját kihasználni! És mennyi előnye lenne! Például nem kéne szendvicset csomagolni az iskolába, és nem kéne ebédszünetet sem tartani! Jóllehet, ezt minden főnök értékelné! Arra kéne csupán odafigyelnünk, hogy a nagy rohanásban magunk után húzzunk egy infúziós állványt, és ne hagyjuk otthon az aznapi dózist!

Bizonyos szempontból nézve csupa nyereség, ám a Nobel-díjat én vitatom el saját magamtól. Mert lehet, hogy „az idő pénz”, de az egészségünk előbbre való a pénznél! Nem is beszélve az étkezéssel összefonódó rítusokról és azok jelentőségéről, melyeket kár lenne kiölnünk szokásrendszerünkből. Így is már túl sok jól kitalált és bevált tradíciót adtunk fel mi, a robogó XX-XXI. század nyughatatlanjai!

Például nem hiszem, hogy szüleink és nagyszüleink elhitték volna, hogy gyermekeik és unokáik étrendjébe benyomulnak a zacskós, gyorsfagyasztott és különféle félkész „finomságok”.

És mégis. Mindennapivá váltak a kétes eredetű hamburgerek, az utcai hot-dog árusok, és – ha csak vésztartaléknak is --, de sok konyhaszekrényben ott lapul egy-egy zacskós leves, meg effélék.

Tavaly – tapasztalatlan kollégistaként -- többször is „rákényszerültem” a zacskós étrendre, de a lehetőségekhez képest odafigyeltem a változatosságra. Többféle márkájú és ízesítésű tésztát kipróbáltam, de egy idő után már nem dőltem be a csomagoláson látható, gőzölgő ínyencség csábításának. Mert valahogy mindegyikben ott volt az a jellegzetes íz… Hiába voltak benne például zöldség-imitációk! (A bizalmamat nem nyerik vissza egykönnyen!)

Ma elég hosszú napom volt, este hétre jutottam csak odáig, hogy „na, akkor most jön az ebéd!” Amíg én beraktam egy bögre vizet a mikróba a zacskós levesemhez, addig a szomszédom narancsos csirkét készített a kollégiumi konyhában. Ó, mennyire irigykedtem! De nem csupán a valódi és minden bizonnyal finom menü miatt. Hanem azért, mert a lány ilyen ügyes és önálló, és mert van kedve kísérletezgetni, és főként azért, mert van ideje még erre is. Pedig az étkezésre igenis kellő időt kell szentelni, és érdemes is – a saját érdekünkben!

A világot járva lépten-nyomon gyorséttermekbe botlunk. Úgy vélem, ezek mind a mai társadalmak súlyos betegségének, méghozzá az időhiány tünetei.

De ahogy a betegségeknél általában, itt sem elegendő csupán a tüneteket kezelni. Vajon megelőzhető-e az időhiány, vagy van-e rá gyógyír?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.