Enni menet közben


Sábitz Katalin  2006.11.28. 18:23

Mostanában azt vettem észre, hogy jóformán saját magam után futok, mégis éppen csak odaérek, ahova kell.

Múltkor is az történt, hogy az utolsó pillanatban csíptem el a metrót. Lehuppantam a legközelebbi szabad helyre, és előkaptam a nápolyimat, hogy némi energiát gyűjtsek a továbbrohanáshoz. Ahogy félszegen magamba csempésztem néhány falatot, körbesandítottam, hogy figyel-e valaki. (Metróparanoia.)

Velem szemben egy lány szintén az elemózsiájával volt elfoglalva, de ő cseppet sem zavartatta magát. Egyik kezében egy termetes sajtos kifli, a másikban egy vaskos májkrémes tubus volt. „Ez igen, gondoltam, jó magyar tízórai!” És nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak egyet. Milyen igaza van: összeköti a kellemest a hasznossal!

Nyomban eszembe ötlött egy latin bölcsesség, mely szerint „nem azért élünk, hogy együnk, de eszünk, hogy éljünk”. Eltöprengtem. Sokszor jártam már úgy, hogy annyira lekötöttek a teendőim, hogy megfeledkeztem arról: egyek, hogy éljek. És bizony több alkalommal is éreztem már nyűgnek az evést, mert addig sem haladtam a dolgommal.

Ki is találtam egy Nobel-díj-gyanús megoldást a problémámra, méghozzá azt, hogy tanulás illetve munka közben infúzión keresztül kéne táplálkozni. Mennyivel praktikusabban lehetne így a nap huszonnégy óráját kihasználni! És mennyi előnye lenne! Például nem kéne szendvicset csomagolni az iskolába, és nem kéne ebédszünetet sem tartani! Jóllehet, ezt minden főnök értékelné! Arra kéne csupán odafigyelnünk, hogy a nagy rohanásban magunk után húzzunk egy infúziós állványt, és ne hagyjuk otthon az aznapi dózist!

Bizonyos szempontból nézve csupa nyereség, ám a Nobel-díjat én vitatom el saját magamtól. Mert lehet, hogy „az idő pénz”, de az egészségünk előbbre való a pénznél! Nem is beszélve az étkezéssel összefonódó rítusokról és azok jelentőségéről, melyeket kár lenne kiölnünk szokásrendszerünkből. Így is már túl sok jól kitalált és bevált tradíciót adtunk fel mi, a robogó XX-XXI. század nyughatatlanjai!

Például nem hiszem, hogy szüleink és nagyszüleink elhitték volna, hogy gyermekeik és unokáik étrendjébe benyomulnak a zacskós, gyorsfagyasztott és különféle félkész „finomságok”.

És mégis. Mindennapivá váltak a kétes eredetű hamburgerek, az utcai hot-dog árusok, és – ha csak vésztartaléknak is --, de sok konyhaszekrényben ott lapul egy-egy zacskós leves, meg effélék.

Tavaly – tapasztalatlan kollégistaként -- többször is „rákényszerültem” a zacskós étrendre, de a lehetőségekhez képest odafigyeltem a változatosságra. Többféle márkájú és ízesítésű tésztát kipróbáltam, de egy idő után már nem dőltem be a csomagoláson látható, gőzölgő ínyencség csábításának. Mert valahogy mindegyikben ott volt az a jellegzetes íz… Hiába voltak benne például zöldség-imitációk! (A bizalmamat nem nyerik vissza egykönnyen!)

Ma elég hosszú napom volt, este hétre jutottam csak odáig, hogy „na, akkor most jön az ebéd!” Amíg én beraktam egy bögre vizet a mikróba a zacskós levesemhez, addig a szomszédom narancsos csirkét készített a kollégiumi konyhában. Ó, mennyire irigykedtem! De nem csupán a valódi és minden bizonnyal finom menü miatt. Hanem azért, mert a lány ilyen ügyes és önálló, és mert van kedve kísérletezgetni, és főként azért, mert van ideje még erre is. Pedig az étkezésre igenis kellő időt kell szentelni, és érdemes is – a saját érdekünkben!

A világot járva lépten-nyomon gyorséttermekbe botlunk. Úgy vélem, ezek mind a mai társadalmak súlyos betegségének, méghozzá az időhiány tünetei.

De ahogy a betegségeknél általában, itt sem elegendő csupán a tüneteket kezelni. Vajon megelőzhető-e az időhiány, vagy van-e rá gyógyír?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3


A változás kora

Póda Erzsébet

Egy ideje a hazugságterjesztés és a manipuláció óriási méreteket ölt. Bárki lehet tudás és műveltség nélkül is véleményalakító és nézetbefolyásoló.

2020.4.15.   


Minden rosszban van valami jó

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Az optimisták által gyakran emlegett közmondás igaz most a koronavírus kapcsán is.

2020.3.21.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2020.3.7.   


Beszűkülés

Póda Erzsébet

Valószínűleg minden kornak megvolt a maga ökológiája.

2020.2.14.   


Kiskorúság

Póda Erzsébet

A vének tanácsáról már a bibliában is olvashatunk, az öregekről, akikre még az uralkodók is hallgattak.

2020.2.3.   


Pozitív igények

Póda Erzsébet

Borzasztó dolog történik velünk: téli időszak lévén hideg van!

2020.1.3.    5


Gondolatok az ünnep előtt

Tompa Orsolya

Karácsony luxuskiadásban, és egyszer az ünnepek is véget érnek...

2019.12.22.    23


Karácsonyi versek

Lehet, hogy ma sem kapna más szállást a Szent család, mint egy állatok által belehelt istállót, ahol a jászolban maga a szeretet ölt testet.

2019.12.12.