Eső

Póda Erzsébet  2011.4.8. 5:28

Esik az eső. Rendületlenül kopog az ablakpárkányon.

Még ki se nyitom a szeme, de már rossz kedvem van. Hallom, hogy esik. Utálom, ha esik az eső! Nem bírok felkelni, amikor reggel borult az ég, szürke és egyhangú minden. Olyankor semmi se sikerül. Kiesik a kezemből a fésű, a kávét ott felejtem a tűzhelyen, és a pirítóst is elégetem. Induláskor a kulcsot majdnem benne hagyom a zárban, belülről, és megbotlom a lépcsőn.

A buszmegállónál mindenki undokul méregeti a másikat. Vagy rá se néz. A szemük elszűkül, mintha hétágra sütne a nap. Pedig a nap valahol messze a felhők mögött bujkál. A buszban kiráz a hideg, ahogy hozzám préselődnek a rossz szagú idegenek. Visszatartom a lélegzetemet, de ez nem működik sokáig. Kabátomba rejtem az orrom, onnan szívok némi levegőt, hogy meg ne fulladjak, miközben légszomj kínoz.

Amint a járdán sietek, elhajt mellettem egy autó, és rám fröcsköli a koszos, sáros pocsolya vizét. Feszülten szedem a lábam, hogy mielőbb beérjek a munkahelyemre. Az irodában nincs meleg, a fűtés épp ma romlott el. Ez nem lehet igaz! Nincs hova teregetnem ázott kabátomat, és a nedves nadrágom is egyre idegesítőbb. Érkeztemre a kolléganőm panaszáradatba kezd.

Egyedül szeretnék lenni, csöndben, nem akarom hallani mások siránkozását, nem érdekel a mások baja! Nekem is van épp elég problémám. Az autóm elromlott, a hűtőm üres, a lakást ki kéne takarítani. A fiúm undok volt velem tegnap is, az anyám egyfolytában dirigál, az apám egy unalmas alak, a főnököm egy kiállhatatlan egoista majom.

Alig várom, hogy hazaérjek! És tessék: még otthon sincs nyugalmam. A „kedvesem” rajtam lóg – azt meséli, milyen rossz napja volt ma. Mi minden nem sikerült, és milyen utálatosak az emberek. Aztán meg azzal jön, hallgassam meg ezt a zenét, meg azt a zenét, mert neki mennyire tetszik, és azt javasolja, hogy együnk pattogatott kukoricát. Utálom a zenét, amit hallgat, és a pattogatott kukoricát is! Most éppen csöndet akarok! Különben is, hány éve vagyunk már együtt, és még mindig nem fogja fel, hogy teljesen különbözik az ízlésünk!

És az kit érdekel, hogy nekem milyen rossz napom volt ma?!

Mindig mindent elront ez a kiállhatatlan eső!

* * *

De jó! Ma reggel arra ébredtem, hogy az ablakpárkányon kopog az eső! Mint a zongora billentyűi: ta, ta-tam, ti, ti-tim... ti-ta-tim... Belebújok a puha frottírköpenyembe, s a konyhába megyek, hogy főzzek magamnak egy finom reggeli kávét. Nincs itthon friss zsömle, és nincs kedvem lemenni a boltba, inkább pirítóst készítek magamnak anyukám príma eperdzsemével.

Juj, de fúj a szél! Még az esernyőmet is kifordította! Nem baj, az ernyőt a táskámba teszem, kapucnit húzok, így is jó. Ha kicsit melegebb lenne, kapucni se kéne, hadd ázzon a hajam! Az esővíz hajnövesztő. Legalábbis nagymamám mindig azt mondta: a langyos esővíz növeszti és erősíti a hajat. Az már régen volt – ma már ki tudja, mi mindent tartalmaz, de én akkor is szeretem, ha langyos eső áztatja a hajamat.

Mindenki panaszkodik. A jobb oldali kolléganőm szerint ő a világ legboldogtalanabb embere, hiszen elvált és egyedül neveli gyermekét. Szerinte az élet nem élet férfi nélkül. Pedig szép lakása van, ügyesen szervezi az életét, és két hete léptették elő. A bal oldali kolléganőm a férjére panaszkodik. A főnököm ma mindenkivel ordibál, velem is. Biztos valami gond lehet a magánéletével, mert hogy a részleg a munkáját ezen a héten jól végezte, azt neki is látnia kell! Mindenkinek főzök egy finom teát. Csak néznek, aztán lassan elcsendesedik az iroda.

Anyukám hív, hogy fáj a dereka, utálja az esőt, és már nem bírja tovább, hogy apu két hete minden nap zsíros kenyeret reggelizik lilahagymával. Mondom neki, hogy vegye elő a fiókból a gyógynövényes krémet és kenje be a derekát. Lehet, hogy apunak B-vitamin hiánya van, azért kívánja annyira a hagymát. Csavarjon rá egy kis citromot, akkor nem lesz olyan erős a szaga...

Hazamegyek. A szobám üresen és kicsit rendetlenül vár. Megetetem a halakat az akváriumban, mert reggel elfelejtettem. Rendet rakok, készítek magamnak finom vegyes salátát meg illatos bergamottos teát, és felteszem a kedvenc zenémet. Bekapcsolom a mosógépet, majd a számítógép elé ülök, megnézem a leveleimet, és jegyzetet írok a blogomba. Kiteregetek, majd lezuhanyozok. Jó forró vizet engedek. Fürdés után egy pohár vörösbort töltök magamnak, és az ágyamba fekszem. Olvasok egy órát, majd lekapcsolom a lámpát. Hallom, hogy a szomszéd lakásban még mindig ordít a tévé. Egy ismerősöm szerint azért hagyják az emberek a tévét éjjeleken át bekapcsolva, mert félnek egyedül, félnek a gondolataiktól. Anyukám is mindig hangosan hallgatja a rádiót. Azt mondja, a csönd megőrjíti. Pedig csak a csöndben halljuk meg a belső hangot, s a csöndben jelentkeznek a nagy felismerések.

Én nem félek egyedül, és a gondolataimat is meg merem hallani.

Meg azt is hallom, ahogy az ablakpárkányon rendületlenül kopog az eső: ta, ta-tam, ti, ti-tim... ti-ta-tim... De jó kis ritmus! Egészen álomba ringató...

Hozzászólások

@

Küldés