Esőlány


Puha Andrea  2010.6.12. 5:43

Van az a pillanat, mikor a vihar kitombolta magát, még kicsit csepereg, s a lépcsőn ülve érezni lehet: születőben a szivárvány.

Olyankor jönnek a gondolatok. Rólam, másokról, a világról.

Néha tombolok mint a vihar, néha heves vagyok mint a zápor, néha pedig behúzódom a napernyő alá. És próbálok rájönni, hogy melyik is vagyok igazán én. Aztán rájövök, hogy mind én vagyok: az esőlány. Mert az eső megszületik, esni kezd, néha csepereg, néha zuhog, néha harmatként megpihen. Felszárad, átalakul, társul a nappal és szivárvánnyá válik. Társul a felhőkkel, és hóként hull a földre. Máskor jégként koppan a házak tetején. Folyamatosan változik, sokszor meglepődve önmagán.

Emlékszem, kiskoromban néztem az ablakból, ahogy zuhog. Számoltam a villámokat, és imádtam a vihart. Imádom most is. Megnyugtat. Magamat látom benne: azt, amilyen lennék, ha nem fognám vissza magam, egy cseppet sem. Emlékszem, egyszer kirohantam esernyőstül az udvarra. S mivel elégedetlen voltam a csapadékmennyiséggel, beálltam az eresz alá. Figyeltem, ahogy csurog a víz az esernyőm széléről, és vadul örültem. Átázott a cipőm, csurgott a víz a nyakamba is, de csak egyre nevettem. Viháncolni támadt kedvem, és viháncoltam is. Elázottan, esernyőstül, ész nélkül.

Pár hete egy városban kapott el a vihar. Szomorú, szél tépázta fűzfák között futottunk barátnőmmel, mikor leszakadt az ég. Majdnem úgy éreztem, mintha az utcán úsznék, és visítottunk, hogy ilyen nincs! Hahotázva futottunk fedezékbe, onnan néztük az ítéletidőt. Beszívtam a föld ázott szagát, majd leültünk az esernyőm romjaira. Tökmagoztunk, vihorásztunk, néha kifutottam az esőbe. Egy idő után alábbhagyott a zuhogás, sőt, lassan elállt, de mi nem siettünk. Úgy nézhettünk ki a piros esernyővel a fenekünk alatt, és a körülöttünk szétszórt tökmaghéjakkal, mint a csövesek. Pedig csak szabadok voltunk.

Visszafele ismét rákezdett az eső. Nem futottunk, lassan, komótosan sétáltunk a kihalt utca közepén. A piros esernyőt valahol elhagytam.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.