Fejezd már be!

Orbán Viktória  2008.9.12. 15:47

Hogy mit? A hangoskodást, az állandó (magán) telefonálgatást, a panaszkodást, pletykálást, járkálást…

Ugye, milyen bosszantó, amikor minden nap újra és újra ezeket a problémákat kell átélnünk? Nevezetesen a kollégáink viselkedését, hóbortjait, furcsa szokásait. Néha bizony nekem is az idegeimre megy. Az egyik kolléganőm például ha kell, ha nem a telefonon lóg és intézi családi, baráti és egyéb magánügyeit. Egyfolytában arra kényszerülök, hogy az állandó háborgását, panaszkodását, vagy épp a legújabb pletykáját hallgassam, amely állandó háttérzajként zúdul rám. A másiknak valami hihetetlen módon idegesítő, üvöltő rockzenész kiabál a telefonjából, akárhányszor megcsördül. Ez még idegesítőbb, ha elmegy valahova és a telefonját az íróasztalán hagyja. A harmadik állandóan fütyörészik, és az iroda végéből kiabál előre információért, ahelyett, hogy elsétálna az illetőig, és megkérdezné, amit akar.

És ez még csak három kollégám állandó szokása. Rajtuk kívül még van ötvenhat, akiket el kell viselnem nap, mint nap. Nos, amikor hatvan ember nekifog beszélni… El lehet képzelni! Munka közben folyamatosan duruzsolást hallana, ami néha már olyan, mintha nem is irodában, hanem piacon lennék. Aztán az állandó járkálások a mosdóba, konyhába, fénymásolni, faxolni, kollégával egyeztetni, a csörgő telefonok és gyakran a hol itt, hol ott összegyűlő kollégák hahotázása már-már elviselhetetlenné teszi a munkát. Az ember még gondolkodni sem tud normálisan ilyen zűrzavarban.

Néha egyszerűen csak felállnék, és elkiabálnám magam, hogy: Csend legyen!!! De nem tehetem. Alkalmazkodnom kell, mint ahogy ők is alkalmazkodnak hozzám. (Hiszen biztos nekem is vannak rossz szokásaim.) Ennyi emberhez alkalmazkodni azonban néha elég nehéz. Sok türelemre, empátiára és megértésre van szükség.

A nagy társaságban elkerülhetetlenek a súrlódások, nézeteltérések is. Pár hónapja például egy nevetséges, szinte gyerekes veszekedésnek lehetett tanúja az iroda minden tagja. A kép a következő: egyik férfi és egy nő kollégám áll az ablaknál, mindegyiknek a keze az ablakon. Az egyik kinyitni, a másik becsukni szeretné. Mindezt heves ablakcsapkodások és viták előzték meg. Mindegyik a saját igazát szajkózta. Férfi kollégám azt, hogy ő beteg, és az ablakot be kell csukni, mert ömlik a hátára a hideg. Ez érthető. Kolléganőm pedig azt, hogy állott és büdös a levegő az irodában és nincs oxigén. Ez is érthető. Most akkor kinek van igaza? Ki alkalmazkodjon kihez? Szerintem meg lehetett volna oldani a dolgot, ha például akkor van nyitva az ablak, amikor a beteg kolléga éppen nincs a helyén (munkájából kifolyólag sokszor elmegy akár fél órákra is a gyár más területére), és akkor van csukva, amikor visszajön. Sajnálatos, hogy felnőtt emberek ezt az egyszerűnek tűnő problémát nem tudták megoldani. A végén már a főnökség is az ablak miatt problémázott velük....

Sok hasonló incidens volt már az irodánkban, és valószínűleg még lesz is. Éppen ezért jó lenne, ha az emberek kicsit türelmesebbek, megértőbbek lennének egymással. És nem csak az irodában, de az utakon, a boltokban, egyéb nyilvános helyeken is, hiszen sokan vagyunk emberek, és egyre többen leszünk....

Hozzászólások

@

Küldés