Hétköznapi zörejek


Szosznyák Irén  2009.6.6. 12:42

Eseménydús napom volt, délelőtt a hivatalban, bankban, majd a munkahelyemen.

A hivatalokban örökké azon bosszankodom, hogy ott szinte kivétel nélkül azt hiszik, én, az állampolgár vagyok értük, és nem fordítva. Többször kifejtettem, teljesen mást hiszek és gondolok erről, de a hangnem bántó, elutasító, utasító. Vívtam már egy-két csatát ebben a témában, maradandó eredmények nélkül. A bankban sem lenne sokkal rózsásabb a helyzet, hiszen ott is csak ügyfél vagyok, de hosszú évek eredményeként, sikerült jó viszonyt kialakítanom a személyzettel.

Tehát délután elintéztem szokásos bevásárló körutamat, miközben tolakodó, türelmetlen embereket láttam magam körül. A parkolóban eszelősen nyomták a dudát, tíz méter megspórolható gyaloglás reményében. Aztán láttam fásult, mosolytalan pénztárost, aki fél szemmel már az óráját leste, vajon mikor telik le a műszakja. Feltűnően unta a monoton, gépies munkát. Persze átvillant az agyamon: minimálbér, tizenkét órás munkaidő, szabadnap nélkül, talán a gyermek már megint füllentett és a férj is csak állandóan a haverokkal törődik... Talán ezért, meg különben is, az agyonemlegetett világválság, mely belopakodik mindenki életébe, őt is elérhette. Magamban valahol felmentettem a rideg közönnyel terhelt tekintetét.

Úgy éreztem, túl nagy a zaj körülöttem…

Megfogadtam, most nem rohanok hazafelé, az egyébként is életveszélyes 4-es főúton, hanem kényelmesen, komótos tempóban autózok, hogy bámulhassam a merészen elém tornyosuló fekete felhőket, amint az égről leszakadva, földre hintik terhüket.

Alig vártam, hogy hazaérjek. Famíliám tagjai a szélrózsa minden irányában, szanaszét. Ilyenkor legtöbbször valamilyen kellemes zenét keresek magamnak, ami lecsendesít és megnyugtat. De most másképp tettem, a tévé távkapcsolójáért nyúltam. Bár nézni nem volt időm, de a konyhából (ahol családom kedvenc vacsoráját főztem), hallgattam. Épp egy kibeszélő show zajlott: mint egy megbolydult méhkas, artikulátlan ordibálás, üvöltözés közepette. Néha bele szoktam ezekbe a műsorokba nézni, majd értetlen ábrázattal töprengek, miként juthatnak odáig emberek, családok, hogy a nagy nyilvánosság elé tárják szennyesüket. Vajon miből gondolják, hogy maga a nyilvánosság tényleg megoldás jelenthet olyan problémákra, amelyeket már szűk körben, családon belül képtelenek megbeszélni, vagy megoldani? Meggyőződésem, a gondokat ott kell kezelni, ahol azok képződtek! Egy centiméterrel sem szabad azokat elmozdítani.

A bajok megoldatlanságát nem a helyszínek, hanem maguk az emberek szülik! Egy családját elhagyó apa magyarázkodása vajon miért jelentene mást egy stúdióban, mint otthon, a saját közegében? Vagy egy feleség, aki a férj brutalitása miatt elmenekült, miért is hihetné azt a kamerák előtt panaszkodva, hogy eztán ez már soha többé nem fordul elő? Vagy egy anya, aki gyermekeit eldobva, azok hiányát soha nem érezve élte felelőtlen életét, miért is lenne más értékű, más érzelmű, ha a nyilvánosság elé ültetik?

És tessék mondani, ettől majd minden megváltozik, és minden a helyére kerül? Az években, évtizedekben mérhető gyűlölet és ridegség egyszeriben elillan? Van valakinek most, itt, egy ügyeletes varázspálcája, amivel sebtében rendet rak a fejekben és a szívekben? Az a gyermek, aki tíz-húsz éve nem mondhatta ki, hogy apa, vagy anya, mert nem volt kinek, az most újra gyermek lehet? És ettől a perctől kezdve, vagy talán a következőtől, ezek az emberek boldogabbak lesznek?

Vajon mire jók ezek a műsorok? Miért zúdítják mindezt az egyébként is az agyonterhelt, saját problémájukat megoldani képtelen nézőkre? Ki hihet abban, hogy egy műsor, vagy műsorvezető képes ezeket feloldani? Tulajdonképpen kinek szánják ezeket a „töltelék-műsorokat”? Talán azoknak, akik maguk is hasonló cipőben járnak? Valószínű, hogy a lélek megnyugtatásának egyik, sikertelen, de járatos módja, mert a néző így nem a saját fájdalmát, sérelmét éli meg, hanem a másokét. Ezáltal picit, rövid időre, az övé elveszti jelentőségét, hiszen a másé kerül előtérbe. És sokan azt gondolhatják: lám, nem vagyok egyedül a problémáimmal, hiszen minden arra utal, a gond egyetemleges. Ilyenkor képesek röpke félórára önámítani magukat.

Persze a kérdés ennél sokkal összetettebb. Előrebocsátom, nem vagyok fajgyűlölő, és sztereotípiákat sem szoktam felállítani, de tény, hogy ezekben a műsorokban zömével a cigány lakosság tagjai képviseltetik magukat. Vitakultúráról még csak álmodni sem lehet, és az ezen a felületen bemutatott, látszólag csak egy-egy családot érintő konfliktus, tulajdonképpen ezerféle megvilágításban és megközelítésben ábrázolja mai világunk és egész társadalmunk kórképét. Tudom, régen is voltak kihűlt kapcsolatok, érdekkülönbözőségek, felbomló családok, nyomorult sorsok és a fél életüket a barikádokon töltő, egymással ádáz küzdelmet folytató férjek és feleségek.

De mintha ez már a soknál is több lenne...

Az okok? A napnál is fényesebbek: a nehéz megélhetés, az érzelmi alapok hiánya és a meglévő szálak elvékonyodása, az együttérzés elhalása, a családban való hit megkopása, a megértés az elfogadás, a felelősség és a lelkiismeret, mint érték, devalválódása. A végtelenségig lehetne sorolni, mi minden ad folyamatos alapot, kohéziót és táptalajt az efféle műsoroknak.

Persze jó lenne, ha nem így lenne, ám mivel nem vagyok naiv ember, tudom, hogy ez hiú ábránd. Mégis, szeretném, ha ezek a hangok, melyek ezekből az adásokból áradnak felém, eltompulnának. És szeretném hinni, hogy az ott szereplő emberek tényleg csak azért a pár ezer forintért játsszák el szerepüket, hiszen a valóság nem lehet ennyire borzalmas... Ha viszont mégis, akkor lehet, hogy nem is elég hangos ez az ordibálás? Hiszen nem jut el azok füléig, akiknek hallaniuk, meghallaniuk kellene!

Én csak egyet tehetek. Újra kézbe veszem a távkapcsolót, de már nem be-, hanem kikapcsolok. Mire ezt megteszem, a hazaérkező családom elégedett csicsergését hallom a gőzölgő tányérok felett.

Azt hiszem, egész nap ez a hang hiányzott nekem.



Hozzászólások

Maria, 06. 06. 2009 17:22:31
Kedves Iren Ha mindenki a taviranyito utan nyulna, hogy kikapcsolja a televiziot, akkor nem lenne nezettsege az ilyen musoroknak es a programrol is lekerulnenek. En mar regen megtettem :-) Az emberek sajnos sok mindenre kepesek anyagi ellenszolgatatas elleneben. Azonban hogy ezert ok vagy az adott helyzet hibaztathato-e, nem tudom... De a kozos ero csodakra kepes..
@


A rovat további cikkei

Pótcselekvéseink

Oriskó Renáta

Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.

2017.9.18.    15


A kapcsolat kerékkötői

Tóth Nóra

A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...

2017.6.14.    11


Fogadom, hogy nem fogadok

Nagy Erika

Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.

2017.1.11.    1


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2017.1.6.    2


Fogadalmak

Oriskó Renáta

Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.

2017.1.2.    11


Fényárban úszó vásárok

Nagy Erika

Advent időszakában szeretek vásárba járni, főleg oda, ahol tudom, hogy nem fogok csalódni semmiben.

2016.12.22.    9


Hömpölygő tömeg

Nagy Erika

Több okból kifolyólag is jobb, ha időben beszerezzük a karácsonyi ajándékokat...

2016.12.17.    5


Felhőangyal

Olinka Seregi

Az éjszakát sokféleképpen „átélhetjük”: eltölthetjük a barátainkkal, végigtáncolhatjuk, nézhetjük a tévét, szeretkezhetünk, átaludhatjuk, vagy gondolkodhatunk is.

2016.11.7.    5


Ki szemetelt?

Nagy Erika

Ebben a világban én már semmin sem lepődök meg. Naponta vagyok kénytelen hozzászokni a fura helyzetekhez, sajnos, de így van.

2016.10.14.    2


Határtalan vendégszeretet

Nagy Erika

Egy-egy kirándulás során sok élménnyel gazdagodik az ember, jóval, rosszal, egyaránt.

2016.8.2.    4


Kereslet

Póda Erzsébet

Ott állnak, vagy sétálnak a fővárosból kivezető úton.

2016.7.28.    1


Van élet a válás után

Nagy Erika

Két ember élete elképzelhetetlen konfliktusok nélkül.

2016.7.1.  2    2