Hófehér szaloncukor

Kottra Éva 2010.12.24. 5:10

Milyen csodás emlék: a fenyő illatú szobából kitekinteni a zord, havas tájra!

Este, amikor az utcai lámpák fénye melegíti a hópelyhekkel simogatott fagyos várost – mesébe illő képekként vésődtek be az emlékezetembe.

A hófehér, vaníliaízű szaloncukor édes emléke, a piros karácsonyfadíszek ragyogása, a tündérek hajára emlékeztető aranyeső bájos suhogása, a konyhából eredő, éppen megsült mézeskalács mámorító illata, s az „eget verő” patkó a karácsonyfa tetején…

De jó lenne újra a testvéremmel az ebédlőben aludni az alkalomra megágyazott ülőgarnitúrán, mely olyan közel volt a fához, hogy azt még meg is simogathattuk elalvás előtt. Reggel a csábító szaloncukor, a finom krémekkel megtöltött csokoládé és a zselékarikák ébresztettek egy karnyújtásnyira, melyből lehetetlen volt nem elcsenni néhányat még a reggeli előtt. Hová tűnt ez a csoda? A mai (ki tudja hol és milyen körülmények között nevelt karácsonyi) fenyőfa alig árul el nekünk valamit magáról az illatával. A divatos papírba öltöztetett szaloncukor sem a régi. A törékeny és gondosan őrzött díszeket mindenféle műanyaggal helyettesítjük manapság, hogy tartósabbak legyenek, de varázsuk végtelenül messze van az újszülöttként dédelgetett „labdáktól”, melyekből, ha csak egy is összetört, tragédiának számított. Mennyi emlék semmisült meg vele együtt!

Ha minden jól megy, az idei karácsonyt újra otthon töltöm a hatalmas és illatozó fenyővel, a megmaradt törékeny karácsonyfadíszekkel, az egyszerű, de nagyszerű vaníliás szaloncukorral, az elmaradhatatlan mákos és diós gubával, a mézeskalács vonzó illatával, a tradicionális halvacsorával és természetesen a szüleimmel. Az otthoni ünnepélyes hangulatból hiányozni fog nagymama szerencsét hozó különleges bablevese, melynek hófehér krémszerűsége talán a lelki tisztaságot, vagy esetleg a frissen hullott hópelyheket akarta jelképezni.

Ez egyszer sem hiányozhatott a gazdag étlap elejéről Ádám-Éva estéjén.

Eva Kottrova