Játszótér
Szeretem a játszótereket. Néha leülök egy padra, nézem a színes gyereksereget, ahogyan tépik egymást, sírva fakadnak, vagy kibuggyan belőlük a nevetés.
Sokan túrják a homokot, mások a fák körül szaladgálnak, már amelyik tud, és nem huppan percenként a fenekére. A legtöbben a hinta körül tolonganak.
A hintában az a jó, hogy beleülsz, meghajtod magad, kicsit előre-hátradőlsz, hajad az arcodba hull, aztán lelóg a hátad mögött a földre. A lánc párszor meghajlik, aztán egyre jobban megfeszül, a szél az arcodba csap, egyre magasabbra kerülsz, és eljön az a pillanat, mikor a legmagasabb pontra érsz, ahol a pillanat ezredrészéig megáll minden veled együtt. A levegő a mellkasodba szorul, olyan mintha megcsiklandozna kicsit, kiszakad belőled egy sikkantás, és zuhanni kezdesz hátrafelé. Onnantól pedig olyan, mintha repülnél.
Aztán egyre nagyobbra nősz, egyre nehezebb leszel, és ez az érzés elmúlik. Akkor már a hajtást érzed, azt, hogy előre- és hátradőlsz, hogy feszül az izmod, meg hogy úristen, mekkora hasad lett közben! Rögtön ki is kell szállni: hogy nézel ki? Ez már nem az a göndör hajú fürtös kislány, aki a gyerekkori fényképeken van. Különben is. Repülni lehetetlen.
És elfelejtünk játszani.
Jobban kezd érdekelni a lánc, az, amin ülünk, megfogjuk, kritizáljuk, számításokat végzünk, megnézzük a dőlésszögét, a hajlékonyságát, kiszámoljuk annak a valószínűségét, hogy kieshetünk belőle, szétszereljük, összeszereljük, megerősítjük, aztán beleülünk és erőlködve hajtjuk magunkat, hogy igen, fel tudunk menni olyan magasra, át tudunk pördülni rajta, és mindezt hányás nélkül. Vagy pont hogy hányással. Embere válogatja.
Néha elfelejtek játszani. Van, hogy tanulok, és annyira görcsösen meg akarom tanulni az anyagot, hogy belezöldülök, és nem megy. Néha annyira meg akarok felelni, hogy elvesztem az irányítást magam felett. Néha úgy rám tör az akarás, hogy görcsbe csavarodok, és elbizonytalanodom. Annyira jól akarom élni az életet, hogy elfelejtem megélni. Pedig az élet egy játszótér, csak néha kukacot találunk a homokozóban, vagy kiesünk a hintából.
Amikor begörcsölök, mindig rászólok magamra, hogy nem jól teszem. Hogy, ha kukacot találok, lehet, hogy a hideg ráz tőle, azért mégis nézzem meg, hogy milyen. És persze, fáj, ha kiestem a hintából, de mégis, most azt kell játszani, hogy kiestünk a hintából, akkor játsszuk el azt. Ha szerelmesek vagyunk, azt kell játszani, hogy szerelmesek vagyunk, ha elhagynak, azt kell játszani, hogy elhagytak bennünket. Ha anyák leszünk, akkor azt játsszuk, hogy anyák vagyunk, mikor tinédzserek vagyunk, akkor nem felnőttet kell játszani, hanem azt, hogy lázadunk.
Nincs értelme azt játszani, hogy semmit sem játszunk. Nincs értelme tragédiának felfogni mindent, ahelyett, hogy egyszerűen csak eljátszanánk.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2024.10.30.
Valakik és tényezők
Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.
2024.4.18.
Szavak
A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.
2024.3.9.
Előjogok
Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.
2023.10.11.
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.